Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-05-14 / 20. szám

nál fogva is, mivel e két állás két egymással teljesen ellentétes véralkatú embert feltételez. A vész helyén a rendőrség főnökét a policiális intézkedések foglalják el egészben s így a parancsnoki teendők higgadt ellátása csak ott van biztosítva, ahol a körültekintő főparancsnoki intézkedéseket a policiális eljárásokból származó idegességek nem feszélyezik. Reméljük, hogy szavaink megszívlelésre találnak ott, ahol ezen bizonyos félszegségek a közjó érdekében reperálhatók, amellyel nem egy, u. n. személyi természetű bajon lényegesen segítve leend. Fontosabb természetűek azon hibák csoportja, amelyeket az anyagi bajok gyűjtő fogalma alatt említettünk fennebb. A tűzoltó-egylet főparancsnokának erre vonatkozó javaslata e bajok orvoslása érdekében igen figyelemreméltó és hisszük, hogy városunk képviselőtestülete nem lesz szűkkeblű akkor, midőn a valósággal önfeláldozó missziót teljesítő tűzoltó-egylet jogos, méltányos, igazságos kérelemmel fordul a hatósághoz, melynek vállairól pénzben alig kifejezhető terhet vesz le azzal, hogy a tűzoltás kötelességét társadalmi úton történt tömörülésével önfeláldozó munkával teljesíti. A parancsnokság anyagi természetű kérelme lényegileg abban áll, hogy miután az eddig fizetett négy tűzoltó helyett tizet akar alkalmazni, az ezen költségtöbbletből származó kiadások a városi szubvenció emelésével fedeztessenek. A második lényeges javaslati pont azon már több izben hozott határozatnak végrehajtását szorgalmazza, amely szerint a város egy pár lovat bocsásson az egyletnek rendelkezésére, mi által megelőzhető lesz azon több izben felhangzott panasz, hogy a tűzoltók a vész színhelyére későn érkeznek meg. Lényegtelenebb a javaslatnak a pótadók korlátozott elengedésére vonatkozó és a szertár melletti férhely átengedését tárgyazó része, de nagyon fontos az állandó választmányban felhangzott azon javaslat, hogy a jutalmak összege az önkéntes tagok buzdítása szempontjából emeltessék. A tüzoltó-egyleti választmány ezen javaslatokkal igen alaposan foglalkozott és különösen pénzügyi szempontból bírálva a kérdéseket úgy találta, hogy ezen összes reformok létesítése mig egyrészről a felhangzott panaszok nagy részét szanálni fogja és az egyletet arra a nivóra emeli, amelyen évtizedeken át állott, másrészt a várost öszszesen 4000 koronára rugó további szubvencióval terheli meg. Tény az, hogy eddig a város tűzoltási ügyre csak 2400 koronát költött, a parancsnoksági javaslat. elfogadása esetén azonban ezen összeg 6400 koronára emelkedik. Ezen tény mellett már most csak az a kérdés, hogy a tűzoltás ügyének szakszerű ellátása a város részéről ily áldozatok hozatalát megérdemli-e akkor, midőn a költségvetési hiánynak fokról-fokra tapasztalható emelkedése városunk lakosságának fizető képességét már eddig is kemény próbára tette ? Ahhoz talán szó sem férhet, hogy nemesebb, emberségesebb és szükségesebb célra városunk nem áldozhat, mintha a tűzoltás intézményét támogatja, amellyel valósággal produktív befektetéseket tesz, amely tőkének kamatai bőven megtérülnek azáltal, hogy egy kis testület emberszerető munkája révén a lakosok százezreket érő vagyona mentetik meg és ezzel azoknak a köztartozásokhoz való hozzájárulási képessége biztosíttatik. Hogy eddig a tűzoltó-egylet anyagi válságba nem jutott 2400 koronás városi szubvenció mellett, az annak tulajdonítható egyedül, hogy az egyletnek más oly jövedelmi forrása volt, amelytől az utóbbi időben köztudomás szerint elesett. Ezen jövedelmi forrás elvesztése folytán jogos és méltányos követelés az, hogy az elmaradt jövedelem a város közpénztárából fedeztessék és pedig nemcsak egy igen fontos városi rendészeti kötelesség áthárítása folytán, hanem annál fogva is, mivel a tűzoltó-egylet által kért segély más városokhoz és a kifejtett produktív munkához és a lakosság által birt vagyonértékhez viszonyítva, nem is nagy. Indokolttá teszi még ezen további segély megszavazását azon körülmény is, hogy szerény nézetünk szerint a parancsnoksági javaslat minden egyes pontja haladék nélkül életbe léptetendő, ha csak az egyletet a züllés veszélyének kitenni nem akarjuk. A fizetéses tűzoltók számának szaporítása, egy pár lófogatnak állandóan készenlétben tartása, a működő tűzoltók jutalomdijainak emelése, a városi pótadónak korlátozott elengedése oly közszükséget képez, amelynek sürgős életbeléptetése elpl kitérni nem lehet. A szertár bővítésének szükségességéről személyesen győződtünk meg és hiszszük, hogy ezen bővítés keresztülvitele elé az illetékes tényezők akadályokat gördíteni nem fognak. Ezekben látjuk mi a tüzoltó-egyleti bajok orvoslásának módját és most nem tőlünk, hanem egyrészt az egylet vezető embereinek ügyszeretete s bölcsességétől, másrészt a város képviselőtestületének sokszor tapasztalt áldozatkészségétől függ, hogy a tűzoltás emberszerető intézménye továbbra is áldással működhessék e városban. = Sürgetés. Nagyközönség, helyi sajtó, városi képviselőtestület éveken, hogy ne mondjuk évtizedeken át sürgette egy városi építkezést terv és szabályzat készítését, hogy vége vettessék a város utcái szabályozatlan, görbe voltának, hogy a modern fejlődés ez elsőrendű igénye kielégíttessék. A terv és szabályzat ezelőtt mintegy három évvel elkészült és a képviselőtestület örömmel fogadta el. Abban a reményben voltunk ettől fogva, hogy ezentúl nem lesz lehetséges mindenkinek saját kényelme, érdeke és uri tetszése szerint építkezni, hanem az általános városi tjerv lesz irányadó. Szép remény, — hiu remény. Mindenki ma is úgy építkezik, ahogy neki tetszik. S miért?, mert az építkezési szabályzat máig sincs megerősítve, akik hát a tanács végzése ellen építkezési dologban apelláltak, azoknak a felsőbb fórum igazat Annak szabad, neki nem szabad ? Igenis, meg fogja irni. LTgy fogja megirni : „Azt akarom." Hadd lássa Iván, hogy a nők ma már nem rabszolgálók. Szeretné tudni Dóra, hogy miért ne mehetne ő el Lengyelékhez ? Talán azért, mert ott lesz Ránky Pista ? Hát legyen ott Iván is. Ha igazán figyelmes, udvarias vőlegény volna, hát el is jönne. Mikor valakinek azt irja a menyasszonya : „ha szeret engem, hát jöjjön el," el kell jönni a világ végéről is, el kell jönni, ha vasvilla hull is az égből. Pedig azt fogja neki irni. Ha Iván azt irta, hát ő is azt irja. Tessék. Majd elválik, hogy ki győz. Ezzel az elhatározással hajtotta pihenésre dacos kis fejét. He mikor reggel fölébredt, már sokkal bátortalanabb volt. Tudja Isten, egy éjszaka úgy félig alva, félig ébren mindenféle megfordul az embernek fejében. No azt a levelet talán mégis jobb lesz meg nem irni. Iván azt hihetné, hogy kigúnyolja őt. Pedig azt nem akarja. Igazán nem akarja. Meg fogja irni Ivánnak máskép, szépen, okosan. Iván megérti, hogy nem maradhattak itthon. Nagyon megnehezteltek volna Lengyelék. Kész harag lett volna az atyafiságban. Ránky Pista miatt pedig ne fájjon Ivánnak a feje. Száz Ránky Pista sem tántorítja el őt. — Mert én holtig maradok a maga hűséges Dórája. De ezt a levelet sem küldte el. Nem ; okosabb lesz, ha semmit sem ir. A Ránky Pista emlegetése semmi esetre sem okos dolog. Mire való az ? Elég lesz majd akkor irni, ha hazajöttek. Akkor lehet mondani, hogy későn érkezett az Iván levele. Vagy el is tagadhatni egészen. Igaz, hogy ez hazugság, de olyan ártatlan hazugság, aminek senki sem vallja kárát. Iván talán dühöngeni fog magában egy kissé, de az nem nagy baj, legalább megtanulja, hogy az embernek nem minden kivánsága teljesül, ami hasznon lesz a jövőre. Ebben állapodott meg Ablanczy Dóra. Elmegy Sajó-Berénybe, de nem ir Ivánnak, csak majd azután : •—• Nagyon jól mulattunk, édes. De én azért mindig magára gondoltam, édes. És küldök magának ezer és ezer . . . tudja már mit. Akinek ezer meg ezer ilyen nem nehéz kitalálni mit küldenek, az nem haragudhatik tovább. Iván is bizonyosan ki lesz engesztelve, annál is inkább, mert már úgysem változtathat a dolgon. De közbeesett megint egy éjszaka s megint keresztül-kasul kavargott mindenféle gondolat a Dóra fejecskéjén. És reggelre még bátortalanabb lett. Édes Istenem, talán mégsem kellene elmenni Lengyelékhez? Talán mégsem illik az, hogy valaki mulasson, mig a vőlegénye, szegény, ki tudja, hogy búsul most magában ő utána? S milyen szivrehatón kéri Iván, hogy ne menjen ! „Ha szeret engem." S milyen fájdalmasan kiált föl: „Nem akarom." Igazán nem érti Dóra, hogy milyen szemmel olvasta el a levelet. A vőlegénynek csak szabad kérni a menyasszonyát, hogy ne menjen el valahová? Lengyeléknél sokan összejönnek, akiket nem szeret Iván, Aztán ha féltené is Dórát, hát mi a rossz abban ? Az ember azt félti, akit szeret. De persze most már késő volna lemondani. Lengyelék várják őket, aztán az új ruha is itt van. Azt úgysem lesz már többé alkalma fölvenni. Ezt a gyönyörű ruhát. Milyen bájos, milyen kedves lesz ő ebben holnap. Szemei ragyognak, ha rá gondol. Jaj, csak Iván itt volna, hogy láthatná! — Iván, Iván, édes Iván — susogja ellágyulva. Másnap reggel szörnyen csodálkozik Ablanczyné, mi lelte ezt a leányt, hogy nem akar Lengyelékhez menni ? Azt monja, hogy a feje fáj. No bizony egy kis fejfájás, az nem a világ, azért csak nem fognak itthon maradni. Mit mondanának Lengyelék? Apuska is biztatja Dórát. Nem kell megijedni attól a kis fejfájástól. — Estig elmúlhat, édes leányom. Aztán meglehet, hogy épen a tánctól múlik el. Az ember sose tudja, hogy mi használ. A szobaleány már hordja a ruhákat, ő nagysága rakosgatja, csomagolni akar. — Csak leaz eszed, Dóra, — fordul a leányához. — Menjenek el a mamáék maguk apuskával, szólt Dóra. Ablanczyné haragosan kifakadt: — No csak az kellene még. Reméli azonban, hogy délutánig megjön Dórának az esze. Biz az nem jött meg. Most már nemcsak a feje fáj, hanem láza is van. — Igen, mama, lázam van. Ablanczyné nem akarja elhinni : — Nem látszik rajtad. Hiszen délben még annyit ettél, mint két egészséges személy, nem is egy. A libapecsenyéből kétszer, a túrós "csuszából is kétszer. Gyönyörű betegség. De apuska segítségére siet a leánykának: — Ne bántsd szegényt, ha beteg. Ablanczyné dul-ful. — Engem nem fogtok elámítni. Kiüzen a kocsisnak, fogjon be. A szobaleány hozza el a bundákat, a meleg lábtakarókat. Menni fognak. Lengyelék már várják. S a kisasszony úgynevezett betegsége nem akadály. Végre azonban mégis enged. Megijed, hátha igazán bateg Dóra ? -— De a doktort hijják el. Azonnal szaladjon érte valaki. A doktor megtapogatja a Dóra kisasszony pulzusát, megnézi a nyelvét s nem állna a tudo-