Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-05-14 / 20. szám

adott. S történnek majd ennek következtében oly építkezések, melyeket helyrereparálni csak évszázad múltán, vagy ha előbb, hát rengeteg költséggel lehet. Hogy ez tovább így ne menjen, figyelmeztetjük a tanácsot, hogy építkezési szabályzatunkat, mely jelenleg tudtunkkal a minisztériumban nyaral, erélyesen sürgesse vagy sürgettesse meg. Hisz már ki van az igazítva a minisztérium óhaja szerint, csak az ősi hivatalos lassúság gátolja, hogy eddig ide nem érkezett le s lőn ekként a város elcsufításának, vagy, mondjuk meg nem szépíthetésének akaratlan okozója. A magukra hagyott kisiparosok. (Az országos iparosgyülés alkalmából.) Aki mély álomból ébred, bántja szemét a szobájába ragyogó fénnyel törő napsugár. De csak, amíg meg nem szokja. Révedező szeme mihamar visszakapja biztosságát s bátran tekint bele az égi világossággal tele levegőbe. Annak a mintegy 400 kisiparosnak, kik évek hosszú sora óta egy édes álomnak balga hitében ringatták magukat, abban t. i., hogy van egy oly középponti szervük, melyre érdekeik megfelelő előmozdítása te^ftettséghez kötött voltának általános érvényű v ^ IT I t-» rí n r« n r»f7n In t\ r A fn »» 1 t-v n r» vví rv/iírt-n 4-1 A kintetében mindenkor bizton számíthatnak s kik múlt vasárnap régi, súlyos bajaiknak e középponti szerv: az Országos Iparegyesület védő szárnya alatt való megbeszélésére gyűltek össze a fővárosba, szintén bánthatta szemét az a világosság, mely szemüknek feltárult. Abból a nemtörődömségből, mellyel ez országos gyűlést előkészítették, abból a kapkodó módból, mellyel vezették, abból a felületességből, mellyel a gyűlés tagjait fogadó minisztert a küldöttség tagjainak még kilétéről sem tájékoztatták, megbizonyosodhattak, hogy az Országos Iparegyesület a kisiparosokkal szemben nem teljesíti kötelességét úgy, mint ahogy egy fényes állami dotációban részesülő középponti szervtől elvárható lenne hogy magukra vannak hagyva, tudatára fognak jönni saját erejüknek is és saját erejükkel többre fognak menni saját imminens bajaik orvoslása terén, mint a kegyesen leereszkedő, sokat igérő -— de szavát csupán a budapesti nagyiparos-vállalkozónak beváltó — középponti szervezetnek gyámkodása mellett. Idestova 20 esztendeje lesz annak, hogy a kisiparosok az 1884. XVII. t.-cikk, az úgynevezett ipartörvény módosítása és megfelelő kiegészítése érdekében mozgalmat indítottak. Hány értekezlet, hány testületi gyűlés, hány országos kongresszus volt máitárgyban szinte a lehetetlenséggel határos azt felsorolni. Gyűléseztek, kértek, peticionáltak, sürgettek az iparosok, itt főkép a kisiparosokat értem, mert azoknak létérdeke az ipartörvény módosítása, de — mindezideig eredmény nélkül. Kérelmük több tárgya, mint a hazai ipar legfőbb bajai, több izben alapos fejtegetésben részesültek e lap hasábjain s azért reájuk ezúttal nem terjeszkedünk ki. A leglényegesebbek úgyis közismertek : az iparosok és iparhatóságok közti viszony új szabályozása, az ipar képekimondása, ezáltal a kontár ipar meggátlása, a kisiparnak hatékony állami felkarolása, az iparos oktatás kérdései s még sok, igen sok dolog, amivel segíteni lehetne, de még eddig nem segítettek a mai ipar-váltságon. Legutóbb a kanizsai ipartestület mindezek újból való megbeszélésre a fővárosba országos gyűlést hivott össze. A középpontot erről annak rendje és módja szerint értesí tették s midőn a mintegy 400 kiküldött az Országos Iparegyesületbe felgyülekszik, nem volt megfelelő helyük ahol a gyűlést megtarthassák. »Kérem — szóltak a vezetőség részéről — mi nem hittük, hogy az urak ennyien jönnek, mi csak 20—30 kiküldöttre számítottunké Tehát az Iparegyesület vezetősége nincs tudatában e dolog És ha az ott szemeiknek megnyílt vi- (fontos és a közérdeklődést méltán felkeltő lágosság bántotta is őket, ha rövid idő múl- voltának. Nincs tudatában annak az erős tán megszokják, vidáman tekintenek bele a fénybe, mert midőn tudatára jönnek annak, mány magaslatán, ha ki nem sütne valami latin nevü betegséget. Most már az anya igazán aggódni kezd. A lovakat kifogatják a kocsiból, a ruhákat kiszedik a bőröndökből, bundát, lábzsákot visszahordanak a vágynak, mely mindenek keblében él, hogy a régi ipartörvény béklyói alól felszabaduljanak. De azért a gyűlést valahogy mégis megtartották s miután nagy eréllyel hangoztatták főleg az önálló vámterület szükségét, mentek deputációba a miniszterhez. S a miniszter fogadta őket és válaszából helyére. Dórát lefektetik az ágyba, ámbár ellenkezik M, i i i, .••n 8 nem akar lefeküdni, de muszáj. Betegnek ágyban Vll

áS

08 let

t> ^ nem volt tájékoztatva arról, kikkel áll szemben. Beszélt nekik a helye Némi gyanúja azonba még mindig maradt sztrájkról, munkaadó és munkás viszonyáAblanczynénak. — No megállj, — gondolta magában — egészen szárazon nem viszed el ezt a históriát. S oda fordult az orvoshoz: — Adjon csak neki kérem, valami jó keserű orvosságot. — Egy csésze bodza-thea s egy kis koplalás egyelőre elég lesz — vélte a doktor. Minthogy azonban az orvosi tudomány reputációját fönn kell tartani, porokat is rendelt mindjárt. — Ha azt tetszik láini, hogy a láz növekedik, vegyen be ebből egy port este, egyet reggel. Ó nagysága természetesen úgy látja, hogy a láz növekedik s szegény Dóra nem csak hogy vacsorát nem kap s nemcsak hogy azt a förtelmes bodzatheát bele töltik, hanem még a keserű port is be kell neki vennie. De vértanúi türelemmel elvisel mindent, mialatt átszellemült arccal fohászkodik titkon: — Ezt mind magáért, Iván. Mind magáért! Ha az a fohász Budapestig elhallatszott volna s a kegyetlen Iván látta volna, hogy milyen mártir lett miatta az ő szegény kis Dórája, talán mégis eszébe jut, hogy: ej nem kellene ma este elmenni az álarcos bálba. Ámbár nem egészen bizonyos. Mert a férfiak a teremtés urai, s nekik minden szabad. ról s végül megkérdezte a küldöttséget vezető Thék Endrétől, hogy »ezek mind asztalos segédek-e ?!!...« Nos, mikor aztán felvilágosították, akkor kilátásba helyezte a memorandum elolvasását, a sérelmek orvoslását. Hát úgy-e ez igen lélekemelő történet? Szomorú bizonysága annak, hogy a kisiparosok magukra vannak hagyva. A középponttól ne várjanak semmit, cselekedjenek maguk. A cselekvésnek leghelyesebb módja pedig az, ha minden egyes ipartestület kötelező nyilatkozatot vesz a választó-kerület országgyűlési képviselőjétől, hogy annak a bizonyos memorandumnak a tárgyaltatását és a megfelelő országos intézkedések meghozatalát teljes eréllyel sürgetni fogják s e végtelen fontosságú . ügyet még a ciklus lejárta előtt dűlőre viszik. Vármegyei közgyűlés. (Alispán-választás.) — 1904. május 9. — Vármegyénk törvényhatósági bizottsága hétfőn közgyűlést tartott, melynek főtárgya az alispánválasztás volt. Az alispáni székbe a közgyűlés bizalma az egyedül pályázó Koller Sándor főjegyzőt emelte. E választáshoz valamint a vele kapcsolatos előléptetésekhez a megye közönsége a legszebb reményeket fűzi; teljesüljenek-e remények s hozzon működésük sok áldást Veszprém vármegyére! A gyűlést Kolossváry József főispán d. e. V^lO-kor megnyitván, meleg szavakban, az igaz lelkesedés hangján emlékezett meg a király ama lélekemelő tényéről, hogy Rákóczi hamvainak hazaszállítását elrendelte. A főispán e szavai : „Rákóczi szentelt emlékét törvényileg sértettek meg, hazáját meghaló porában sem láthatta meg, még nyugtot sem adott neki e föld, melyért mindenét feláldozta", — mély hatást keltettek. A főispán inditványára hódoló feliratot küldtek a királyhoz e szöveggel: Cs. és Királyi Apostoli Felség ! Legkegyelmesebb Urunk! Megindult lélekkel, felmagasztosult érzelmekkel olvastuk Felséged atyai szivétől sugalt legmagasabb kegyes rendelkezését, mellyel magyar miniszterelnökét II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállítására utasítani méltóztatott. A kiengesztelő béke angyala megjelent a csendes galatai kolostor sírboltja felett

; hogy megvigye az örömhírt az idegen földben nyugovó nemzeti hősnek ; ragyogó sugár mezébe öltözve, elrepült "a szere'tet nemtője, hogy átadja a magyarok jóságos királyának üzenetét a sötét ciprus lombok árnyában szunnyadó nemzeti eszményünknek, hogy elmondja lovagias béke szózatát, a kegyelet gyengéd szavait a holtnak, hogy hirdesse az elismerést érdemeiért, hazájának lángoló szeretetéért, a vértanú-szenvedésekért ! Kétszáz esztendőnek királyra és nemzetre egyaránt sulyosodott ellentéteit és félreértéseit oszlatta el, a nemzetnek lelkéből fakadott forró óhajtását teljesítette egy pillanat alatt a királyi szív e magasztos cselekedete. Nemzetünk millióinak hálafohászához fellobanó meleg hazafiúi érzéssel járulunk hozzá tehát mi is nemes Veszprém vármegyének a mai napon ügyei intézésére egybegyűlt közönsége és hálát adva az isteni gondviselésnek, hogy megérni engedte a napot, melyen a király és a nemzet egymást teljesen megértve összedobbanó kegyeletes érzéssel zarándokolnak el a magyar történelem glóriával övedzett fejedelmi vértanujának sírjához, hogy a haza szeretetében egybeforrva borítsák reá a gyászos múltra a feledés örök fátyolát, — alattvalói hódolattal és őseinktől örökölt hűséggel járulunk Felséged legmagasabb ti-ónja elé, hogy ezen királyi elhatározását megköszönjük és kérjük Felségedet hálatelt hódolatunkuak szerény szavakban foglalt ezen kifejezését legkegyelmesebben elfogadni méltóztassék. Kegyeletes szavakban emlékezett meg ezután a főispán Jókai haláláról, ravatalára a megye koszorút küldött, hervadhatlan érdemeit jegyzőkönyvben örökítették meg. Ezután következett a gyűlés főtárgya: az alispánválasztás. Koller Sándor főjegyzőt, mint egyedül pályázót a főispán lelkes éljenek közt egyhangúlag megválasztott alispánnak enunciálta. Az új alispánt, kit három tagú küldöttség hivott meg a gyűlésterembe, zajos ováció fogadta. A főispán meleghangú üdvözlete és az eskü letétele után az új alispán a következő rövid, de tartalmas beszéddel foglalta el alispáni székét: A hála és köszönet érzetével veszem át e vármegye pecsétjét és igérem, hogy azt mindenkor hiven és tisztán megőrzöm. Azt az igazi köszönetet, azt a hálaérzetet, mely egész lelkemet áthatja e pillanatban, valóban, szavakban kifejezni hiu kísérlet volna. De azt hiszem, nem is vár a tekintetes törvényhatósági bizottság most tőlem virágos szavakat. Egyszerű szavakban, igaz és mély érzelmeket akarok kifejezni, amikor azért a megtisztelő bizalomért, amelylyel kitüntettek huszonöt évi szolgálatom alatt mindenkor és ma, mikor e bizalom engem az alispáni székbe emelt, hálás köszönetet mondok a vármegye közönségének. ígérem, hogy szerény tehetségemet, minden igyekezetemet, összes munkaerőmet felfelé úgy, mint lefelé, e vármegye megvédelmezésére fordítom. (Éljenzés.)