Pápai Hirlap – Mutatványszámok I. évfolyam – 1903.
1903-12-19 / Első mutatványszám
itve fjeiket, Wt, melyek fk, szakszerűen hígzásában haté)b menni, nem sa?ak elébe vágni azzal, (fent lessz kötelességünk rétegeinek — így a — jogos törekvéseit i mint ilyent szünetlen ^liogy a polgárság minlő mértékkel mérjen s fcek a teherből, juttasson fjéből is. pnyelmü felületességgel előzőn a nagy forrongáson, ébredő és érvényesülni nép közt észlelhető. A kettős jelszava fog bennünlőn ügyeiket meleg érdekmi fogjak és méltányos kilószólói leszünk, (derne osztályok között s azok pről itt szó sem esett, értem Kit, a társadalmi egyetértést, fgymás munkája inegbecsüléemelésére irányuló törekvésben fétesíteni, ahol már létesült, erőFel-lélekkel iparkodni, viszont az társadalmi hibákat korholni s tőThetőleg javítani fogjuk, az egy hirvelesziiletett kötelessége lévén, külön i / úlyozni nem kivánjuk. Ep így nem Tljük ki külön azt sem, hogy minden íkezet ügyeit egyaránt felkarolván, a váan ma meglevő felekezeti békét ;lni, sőt közös eszmékért, közös célovaló együttes küzdelemmel szilárdítani em kicsinylendő becsvágyunk leszen. A közérdek napja fog világítani neünk, midőn foglalkozni fogunk a vidék és a vármegye ügyeivel. A vidék érdekei jórészt azonosok Pápáéval, mégis számtalan speciális óhaj hangot nyerhet, nyilvánosságra hozott baj orvosolható lehet, melyek kizárólag a vidéket illetik, s miknek számontartására kiváló gondot szándékozunk fordítani. A vármegyei ügyek folyásának megfigyelése és megbeszélése egyik legfontosabb tiszte lessz lapunknak. Megfigyeljük a megye dolgát nemcsak a város, nemcsak a megye szempontjából, hogy ügyeink e tiszteletreméltó fórumon mindenkor megfelelő, helyes elintézést nyernek-e, de magáért a megyéért, mint ilyenért is. Lehet, hogy felszabadulhat valaha városunk a törvényhatósági gyámság alól, lehet hogy valaha mint a maga ura teheti azt magáért, amit eddig is legtöbbször a megye nélkül ért el, de addig is, mig ez a ma még csak ábránknak mondható terv megvalósul, már az a tradíció is, mely minket ősidőktől Veszprémvármegyéhez füz, parancsolólag kötelez bennünket, hogy egyrészt a vármegyei közélet minden mozzanatáról beszámoljunk, másrészt minden eshetőségre nézve biztosítsuk, hogy Pápának és a pápai járásnak akkora befolyása legyen a törvényhatósági ügyek intézésében, amekkorát Pápa, a vármégyének nemcsak népességre első városa, s amekkorát ez a nagy, erkölcsi és anyagi • súlyban jelentős járás méltán igényelhet. A megyei közigazgatás, közgazdaság, művelődés minden terére kiterjeszteni fogjuk figyelmünket, egyes kérdéseket — magyarosodás, kivándorlás stb. — állandóan napirenden fogunk tartani. Ha azt mondtuk, hogy tükre akar lenni ez újság e város közéletének, hozzátehetjük, hogy tükre akar lenni e város irodalmi képességének is. Nemcsak a hagyományok : az a szellem, melyet irodalmunknak e városból kikerült titánjai hagytak reánk dicső örökség gyanánt, de városunk lakosságának értelmi ereje, irodalmi műveltsége is méltán megkövetelik, hogy a legközvetlenebb szellemi táplálék, a helyi hírlapirodalom e szellemi színvonalnak megfelelő legyen. Mindezen jogos igényeknek megfelelni akar lapunk kiváló gonddal arra, hogy minden sora valóban irodalmi színvonalon álljon. Azon fogunk szorgos munkával fáradozni, hogy tartalmasság, élénkség, változatosság tekintetében is olyan újságot produkáljuk, minőre ez a mi intelligens közönségünk teljes joggel igényt tarthat. Hogy ebbeli s minden feljebb érintett irányban kifejtendő fáradozásunk sikeres lessz-e, azt megfogja mutatni az idő. Az idő, mely megteremtette ezt a mi ujságunkat, a »Pápai Hirlap«-ot, lessz majdan illetékes birája működésünknek, annak a működésnek, melynek köréből a nagy politika a lap társadalmi jellegénél fogva, kizárt lessz ugyan, de mely zászlajára a függetlenséget, a tisztességet és nyíltságot irván, ezeknek a politikában való érvényesüléséhez is hozzájárulhat. Es ilyen módon, ilyen értelemben egy város, egy megye szűk határain túl áldás fakadhat szerény munkásságunk nyomán édes magyar hazánkra is, melynek nagyságához, melynek dicsőségéhez csak egy atommal is hozzájárulni legszentebb vágya minden magyar kebelnek! Dr. Kőrös Ernlro. A hivatalos lap f. hó 16-iki száma a következő királyi kéziratot közli : Á belügymiszterium vezetésével megbizott magyar miniszterelnököm előterjesztésére Kolossváry József Veszprémvárinegye alispánját ugyanezen vármegye főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1903. évi december hó 11-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Tisza István s. k. V A kapunál megállott S vissza igven kiáltott: ..Ergó-morgó én már innen Megyek árkon-bokron át, Es majd küldök valakit, hogy Kérdezze meg a mamát ..." így történt ez az időben, Egy bortermő esztendőben, A Tapolca mentén, Nem is oly régentén, — Ott volt az a kis kert, Napsugártól, kis madártól Alaposan ismert, — Abban volt a rózsafa, Rózsafán a rózsabimbó, Ugy hítták, hogy Rózsika. pa, 1903 szept. 8. Szávaj Gyula. A vén harangozó. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Lampértli Géza. ejnye, Török Gerő bátyám uram, mit 1 kelmedről hallanom ? — Hogy kiadta a döbrősi öregharang kötelét, azt, akit olyan a vásott diákpajtásaimmal — de, mióta az eklézsia bizalmából ed gondozása alatt áll, hiába za, semmirekellő oskolás gyerek — úgy a vasárnap délelőtti beharangozáskor; hát még ha valakinek az utolsót csöndítette. — No, no, gyerekek — mindjárt hátul kötöm a sarkatokat! — kongassátok csak azt a kisebbiket ; ide ember köll, ehhöl nem értetek — mondta ki állhatatos következetességgel mindig a sentenciát, ami ellen, tudtuk, nincs appelláta. És nem elég, hogy most egyszerre olyan könnyen kiadta, hanem egyenest azért adta ki ; hogy mindjárt először is saját -maga fölött kongassanak véle hármat ... Na már, Gergő bácsi, tisztelet, becsület, de ez nem volt okos cselekedet kegyelmedtől. Ebadta ! — aki Isaszegnél majdhogy elfogott két német generálist, Majland és Pádova közt meg sajátkezüleg három taliánt akasztott föl egy pomeráncsfára . . . annak még sem kellett volna azelőtt a zörgős csontú „fölmarsai" előtt ilyen hirtelen kapitulálnia ! Hát nem érezte, hogy megest puskaporszag van a levegőben ? ... De iszen leckéztethetem én jó Török Gergőt, ha már hármat kondítottak ősz feje fölött, ha elbúcsúztatta a tiszteletes, amint hogy tegnapelőtt délután négy órakor meg is cselekedte és ha már elsiratta ... no, ezt legfölebb a csipős északi szél tette meg, amely — a Bakonyból jövet, éppen akkor vette útját a döbrősi temetőn keresztül. Pedig valakinek de meg kellett volna siratnia a vén harangozót . . . Török Erzsi kisasszony, te vagy az a valaki. Neked kellett volna megsiratnod a vén harangozót. Ott kellett volna keservesen zokognod a döbrősi kis temetőben tegnapelőtt délután négy órakor, mikor a fagyos nehéz, göröngyök döbörögve szakadtak a koporsójára . . . Mert tudod-e, ki fekszik abban a koporsóban ? Az édes apád fekszik ott, Erzsi; a jó édes apád, a. ki — emlékszel? — mikor már a libaterelgetésből kinőttél, hogy az orcád szép fehér bőrét meg ne pirítsa a nyári nap heve s a gyönge kis kacsóidat föl ne törje a kapa meg a sarló nyele: eljáratott a kis púpos Kégli szabó feleségéhez, hogy ott megtanulj varrni s a mikor megtanultál, akkor a keserves verejtékkel összekuporgatott pénzből masinát is vett neked. ^ Az édes apádat temették tegnapelőtt, Erzsi kisasszony; a szegény becsületes édesapádat, a ki, mikor Ivégíiék felköltöttek Budapestre és váltig biztattak, hogy ott; lehet ám még csak tenger pénzt keresni: hát ak^or téged is felküldött velük, meg a varrómasip.á^at is. Még úgy vitte el szegény öreg a hátán az, állomásig a fene nehéz gépet és csak arra kért szépen, hogy azután jól viseld magad és meg | ne feledkezzél ő róla. Mig a masinádra szükséged volt, addig engedelmeskedtél is kérésének; csakhogy arra nem sokáig volt szükséged. Az ilyen fitosorru, babaarcú kis /