Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-02-04 / 5. szám

vasárnap d. u. érkeztek meg, kiket a Jókai-kör szintén testületileg és zenével fogadott s kik Latinovics Bé­lánénak, a szini szakosztály elnökének, voltak szívesen látott vendégei. Szombat este 7 órakor kezdődött a Jókai-kör első díszelőadása, melynek, — s valamint a vasárnap tartott má­sodik előadás leíolyásáról is — lapunk tárczarovatában hozunk részletes tu­dósítást. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy — mint azt »P a j k o s«-unk is megjósolta — mindkét előadást bankett követte a »Griff« nagytermében. Első este Komócsy tiszteletére, kit a kör elnöke Fenyvess y kö­szöntött fel szellemes beszédben, mire Komócsy viszont hosszabb toasztban a pápai Jókai-kört és annak országos hirü művészetpártoló elnökét, Fenyvessyt éltette. Fölköszöntötték még Jókait és rokonát, Ihász Lajost, H o r­v á t h Lajos főszolgabírót, Mészá­ros Károlyt, a díszelőadások rende­zőjét, Antal Gábort s. t. b. A tár­saság éjfélig időzött együtt a legvidá­mabb hangulatban, a mikor Komócsy az 1 órai vonattal, hazautazott Buda­pestre. A vasárnapi banketten, melyen előkelő és szép számú közönség jelent meg Szilágy iné Bárdossy Ilona s Aggházy Károly voltak az ün­nepeltek. Az első köszöntőt most is Fenyvessy mondta, háláját és köszöne­tet fejezvén ki az egyes szakosztályok­elnökei és a közreműködők iránt, első tosztjában az illustris vendégművésznőt, Sziiágyiné Bárdossy Ilonát éltette má­sodikban pedig annak férjét Szilágyi Lajost, az opera műszaki tanácsosát. Mészáros Károly rendőrkapitány a fő­városi vendégeket üdvözölte, a kiknek nevében Aggházy Károly mondott kö­szönetet. Antal Gábor, magvas, szép beszédben Jókait s annak jelen volt rokonait : Ihász Lajost és nejét, va­lamint P e t i n é úrhölgyet éltette. A viszketeg talpú fiatalság alig győzte bevárni, hogy a szebbnél-szebb felköszöntőknek vége legyen s mikor ez végre — úgy éjfél tájban — mégis megtörtént, tánczra perdült s járta virágos kedvvel ... A jelenvolt hölgyek közül a következők nevei sikerült följe­gyeznünk : Leányok : Antal Irén, Barthalos Olga, Berger Anna, Berger Irén, Doktorics Jerta, Hanauer Sarolta, Harmos Etelka, Harmos Zolna, Kisfaludy Iza, Kis Veronka (Győr), Kiss Vilma, Lazányi Roza, Pencz Eliz, Pencz Mariska (Dáka), Sebestyen Juliska, Salzer Rózsika, Szente Elza, Unger Iza, Weber Olga." Asszonyok: Antal Gáborné (Ács), Berger Ferenczné, Doktorics Samuné, Grof­csik Vilmosné, Hanauer Béláne, Harmos Zoltánné, Hercz Dávidné, Ihász Lajosné (Hathalom), Kisfaludy Miklósné, Kissné (Győr), Kluge Károlyné, özv. Latinovics Béláné, Pencz Józsefné (Dáka), Dr. Rechnitz Edéné. Sebestyén Dávidné, Steinberger Lt­pótné, Salzer Ignáczné, Szente Jánosrié Szi­lágyiné Bárdossy Ilona (Budapest), Wébef Rezsőné. A Jókai-Mór-utdza felavatása. i A Jókai Mór (előbb Hosszú) utcza ünnepélyes felavatása, illetve az utczát jelző tábla leleplezése, mi az ünnepsé geknek egyik kiemelkedő, fényes mo* mentumát képezte vasárnap délután folyt le. Mar d. u. két órakor óriási nép­tömeg lepte el a Blum-háztól (melynek falába a jelző tábla illesztve van) a városházig terjedő utczarészt. Gyönyörű, verőfényes idő kedvezett az ünnepély­nek. 3 órakor megindult a menet lo­bogókkal és zeneszóval a városházától, a Fő-utczán és Széchenyi-téren át a Jókai Mór-utczába, a Blum-féle ház elé, zottság kiküldöttjei személyesen is meg­jelenjenek : azt készséggel teljesítjük. Kelt Pápán, 1894. év január 28. Körmendy Béla, Ihász La jos, jegyző. a nagygyűlés elnöke. Dr. Fenyvessy Ferencz, Barthalos István, Weber Fezső, Walla Gyula, Berger Gábor bizottsági tagok. A Jókai-ünnepek. — 1894. január 27 és 28-án. — A koszorús költő iránt való tisz­teletből és hódolatból városunk is ki­vette részét. Lefizette — vagy legalább megkisérlette lefizetni — hála-adóját, melylyel, mint magyar város, a legna­gyobb élő magyar írónak tartozik — azonkívül, hogy őt már előbb díszpol­gárává választotta, nevére kultur-kört alakított s utczát keresztelt el — most legközelebb a Jókai kör által rendezett kettős-ünnepélyen. Már mult szombaton jan. 27-én, a kora reggeli órákban lobogódiszbe öl­tözött a város, köz- és magán épülete­ken nemzetiszínű zászlók lengtek, hir­detve a város ünnepét . . . Ugyan e nap délutánján, Fenyvess y Ferencz, a Jókai-kör elnökének kíséretében, meg­érkezett a fővárosból Komócsy fózsef, a jeles költő, a Petőfi-társaság alelnöke, hogy az ünnepélyen közre­működjék. A vasútnál a város és a Jókai-kor küldöttei íogadták Komócsyt s Néger Ágoston apátplébános la­kásába kisérték, a kinek rövid itt tar­tózkodása alatt a költő vendége volt. Szilágy iné Bárdossy Ilona, nővére kíséretében és Aggházy Károly zongora-művész, zenedei tanár, hogy elnézőleg fog felettem Ítélni. Nos, én ... gyilkos vagyok ! A plébános rémülten felugrott, de Mas­son apó ezt mintha észre se vette volna, nyugodtan megtöltötte a pipáját, rágyújtott, egyet-kettőt szippantott s azután tolytatta : — Már 1868-ban vén katona voltam, mert akkor már tizennegy esztendőt szolgál­tam le. ursvezető voltam s nem is léphettem elő, mert nem tudtam jól írni. Századomban volt egy önkéntes, a kit az első percztől fogva megkedveltem. Csinos, tüzes szemű, szőke legény volt. Magatartásában volt va lami előkelő s én rögtön mondottam : »Eb­ből lesz valami.« Louis Pascalnak hivták. ~En oktattam öt ujoncz korán s oly ügyes volt, hogy hat hónap múlva már egy ranggal fölöttem állott. Csakhamar ő volt az egész században a leg­derekabb altiszt. Kitört az 1870-iki háburu. Pascal hidegvére és vakmerősege valamennyi­ünket bámulatba ragadott. Champignynál megsebesültem s a poroszok bizonyosan el­fogtak volna, ha Pascal, a ki maga is két sebtől vérzett, a legsűrűbb golyózáporon ke­resztül nem vitt volna a bekötöző helyre. Ugy-e, ezt az embert teljes szivemből kellet szeretnem ? Rögtön a háború befejezése után meglátogatott a kórházban. Mankóra támasz­kodva már tudtam járni. Mily boldog voltam, mikor őt viszontláttam ; hadnagyi egyenru­hában volt, mellén a becsületrend keresztjé­vel. Örömömben sirtam. Hiszen már hadnagy voltj husgOiiQtéves kprábaa j Hiszen nem so­kára már tábornok lesz ! Ot áthelyezték Bor­deauxba, én pedig még három évig marad­tam ezredemnel, akkor kiléptem a katonaság­ból. De Pascal nem volt az az ember, a ki régi bajtársáról megfeledkeznék. Minden má­sodik kónapban levelet kaptam tőle melyben dohánya es egyéb szükségleteimre is kis pénzt mellekelt. így mult az idő. É11 a jory-i vasút építésénél munkát kaptam. Egy nap mikor épen egy kocsiban köveket rakosgattam, va­laki a nevemnél szólított. Visszafordultam s ott állott a hadnagy polgári egyenruhában. — Tudja-e hadnagy ur, szóltam, hogy én ma látom önt legelőször polgári ruhában. — Nos, kedves Péter, válaszolt, ezen­túl nem is fogsz másképen látni. — Mit jelentsen ez? kérdeztem rémülten. — Azt, hógy már nem vagyok katona. Kiléptem a hadseregből. A szívem majd hogy megszűnt dobogni. Ilyen derék katona, oly fenyes kilátással az előmenetelre, kilép a hadseregből. Bizonyosan különös okai voltak erre. Feljött hozzám a kocsiba s elmondotta az egész dolgot. Egy asszony ! \ . . Hiszen rögtön sejthettem ! Egy asszony miatt hagyta el a szolgálatot I Toulonban, a hol legutoljára állomásozott, beleszeretett egy tanár leányába. Mert sem neki, sem a leánynak nem volt meg a szük­séges 30.000 frak óvadék s mert nagyon szerettek volna minél elébb egybekelni, Pas­cal kilépet a hadseregből. Párisba ment s sggrencséjére csakhamar egy bankarnál jó állomást kapott. Ifjú nejével nagyon boldog­nak érezte magát s engemet felkert, hogy látogassam őt meg lakásán, a boulevard Ba­tignollesen egy ötödik emeleti lakásban. A legközelebbi vasárnap elmentem. ~« Mikor Pascal nejét megláttam, fel tudtam fogni hadnagyom szenvedélyét. Olyan volt mint egy angyal s ugy szerették egymást, a hogyan csak lehet. A fiatal asszony ugy bánt velem, mint férjének egy regi barátjá­val, a legjobban megvendégelt s én azt ki­vántam, hogy a szerencse örökké maradjon hü ehhez a párhoz. Gazdája is nagyon megkedvelte Pascalt s két év múlva társának fogadta. Ezentúl a hadnagy naponta a tőzsdere ment és sok pénzt nyert. Házas életében is nagyon bol­dog volt. Négy év alatt neje két leánykával és egy fiúval ajándékozta meg ; csupa pom­pás szőke fürtű gyermek. Most már a had­nagy nem lakott az ötödik emeleten ; ha­nem a boulevard Hausmannon, az első eme­leten ; ebédnél inas szolgált ki bennünket. Engemet ugyanolyan szivélyesen fogadtak, mint azelőtt. így tartott 1880-ig. Mikor, mint rende­sen, deczember első vasárnapján a hadnagy­nál étkeztem, észrevettem, hogy feltűnően szórakozott s hogy gondolatokba elmélyedve, a bajusza vegét rágta. Ugyan mi baja lehet, gondoltam, mi­kor eltávoztam. Gyermekei szépen fejlődnek, a felesége még most is ugyanolyan szép,

Next

/
Thumbnails
Contents