Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-02-04 / 5. szám

hol már valóságos népáradat verődött össze. A helyszínére érve a főiskolai dalárda elénekelte a Szózatot, melynek elhangzása után L a m p é r t h Lajos városi főjegyző lendületes beszédben emlékezvén meg a város koszorús díszpolgáráról, kihirdette a városi képviselőtestület hivatalos határozatát, melynek értelmében az eddigi Hosszu-utcza, ezután Jókai Mór-utczának neveztetik. Majd G y u r á t z Ferencz a kör alelnöke mondott nagyhatású ünnepi beszédet, az ő megszokott ékesszólásával fejtegetve benn Jókai fényes érdemeit. A beszéd így hangzik; » Tisztelt Közönség ! Mint az igen tisztelt városi főjegyző urtcl szerencsések valánk hallani : Pápa városa képviselői közgyűlésen egyhangúlag hozott határozatával az által is kifejezte tiszteletet az elő magyar irók fejedelme : Jókai iránt, hogy a város ezen részét Jókai-utczának nevezte el. E határozatnak megvalósítása, az elnevező lap leleplezése az ugyanitt alakult Jókai-kör által rendezett ünnepelylyel van kapcsolatba hozva/ Megünnepeljük e napot, melyen a kegyelet egy uj tanújele hirdeti, hogy városunk közönségének kebleben is él a hála s tisztelettel adóz a szellemi nagyságnak. T. K. Mint a csillag ékessége az égnek ; a költő dicsősege a nemzetnek. A költő saját szellemének tengeréből hozott eszmékkel mint drága gyöngyökkel gazdagítja népének lelki kincstárát: irodalmat. Gondolatainak sugarával oszlatja a földi lctre nehezülő homályt, egyengeti a haladás ulj.it s mint fénylő lángoszlop vezéri biztatva, világítva amaz igeretföld, a szebb jövendő felé. A költészet a szépnek, jónak, igaznak nyilatkozata, igy az érzelem nemesbitöje a remény kútfeje, a magasb rendeltetés tudatának ébresztője, ápolója a lelkesedesnek mind azért a mi szent és dicső. Alkotásai közkincsévé lesznek az emberiségnek s kivívjak a világnak rokonszenvét tiszteletét azon nép szamára, a mely nagy költőket nevelt, l^.s a költő, ki a hírnév virágaiból fon koszorút nemzete nevere : méltó arra, hogy nepc fogyhatlan ragaszkodással ölelje, áldásával koronázza meg őt. Ez annál is inkább kötelessége, mert regi igazság, hogy a társadalom nagy férfiainak tisztelésével önönmagát becsüli meg. Az a nép, a mely hivatásuk magaslatán alló költőitől hidegen elfordul : nemcsak Ja hálátlanság rut vetket követi el : de arról is szomorú bizonyságot ád, hogy az Istennek földre küldött leveleit már nem érti, hogy a nemesebb rész, a magasbra vívó szenvedelem, belőle már kihalt. Mi szeretjük nagy Íróinkat, az elvek avatott apostolait, örömmel hajtjuk meg az elismerés lobogóját a kimagasló érdem előtt. Bizonysága e jelen ünnepély is, a melynek czélpontja Jókai neve. Jókai lánglelke félszázad óta ragyog a magyar irodalom egén s fényével betölte a hazát. Hasonlo a naphoz, mely sugár koronát tűz a bercz homlokára, s lehat a szerény völgybe és virágokat fakaszt. Kiséri a hatalmas folyamot s ott ragyog a csörgedező patak Lükreben is. Ott van ő a palotában, a gunvhóban mint régi ismerős, a leghűbb társalkodó, oszlatva a bánatot, keltve az öröm erzetét. Műveiben nyilatkozó szelleme egy varázskutfő, mely mindeneket vonz, melyet a társadalom min1 den osztálya szomjúhoz s mellette üdülést, I lelki épülést nyer. Mi itt egy utcát, egy utat adunk az ő nevének. Ezzel csak kölcsön tartozásunk elismerésének adunk kifejezést. 0 bennünket valahányszor hozzá fordulunk, a fenkölt érzelmek, az eszmék, a derült világnézet templomába vezet. O mindnyájunk útmutatója nélkülözhetlen vezére, bele szövi rózsás ábrándjait az ifjú, vele lángol a honfi szabadságért, honért. Az övével együtt dobog a férfi szive a magasztos ügyért s tanul tőle hűséget az erkölcsi elvek oltárához. Vele mereg a vén a honnak siralmas és örvendetes emlékein, s látja éledni nemzetünk újra virulásának zálogát : a reményt. Mind az ő hivei vagyunk ; s ő mindnyájunké, A természet a reá fényt, meleget árasztó nap elé viszonzásul virág füzért hoz. Az a virág, melyet Jókai szelleme fakaszt : a szívben gyökeredzik, el nem hervad : ez a hála az igaz szeretet. Hulljon le a lepel, mely az emléklapot : Jókai nevét fedi. Hirdesse az utcza elnevezése még a késő utódoknak is az elődök kegyeletét a nagy költő iránt. Egy hő óhajjal zárjuk be ezen ünnepélyt : engedje a Mindenható, hogy az a gazdag költői ér, melyet Jókaiban bámul a világ : buzogjon még soká. Hangoztathassa még sokáig a társadalom : Jókai, a lélek felderítője, oktató vezére, nemzetünk hírnevének emelője, éljen !« Az óriási hatást keltett, gyönyörű beszéd s a szűnni alig akaró ,éljen-riadal elhangzása után Hanauer Ilonka, a polg. leányiskola nevében, csinos beszéd kíséretében koszorút nyújtott át, melylyel a Gyurácz beszéde alatt leleplezett táblát megkoszorúzták. Azután a főiskolai énekkar a Hynv nusba kezdett, melynek hangjainál az ünneplő közönség, Jókai folytonos éltelése közben, a város ház elé vonult, hol — ugyancsak Jókai éltetésével szétoszlott. Az ifjúságból pedig kitört a hazafias tűz s rázendítette azt a varázshangu imádságot, melybe, nem ugyan a legnagyobb élő magyar iró, de a legnagyobb élő magyar nagy neve van foglalva ... Jól tette I KARCZOLAT4I ENEK A HETROL. ZENGI : PAJKOS. »Lezajloltak nz ünnepek« Ezzel kezdem megint én, Mert kettős ünnepünk vala A mult héten is szintén, Két egész hosszú hítpön at Volt lázba' mind a város, S a fény, az ünnepi öröm Csudával volt határos . . . Bebizonyitánk fényesett í Nem fásultunk el még ml» mint azelőtt volt; talán az üzlete nem megy jól ? A pénz, az olyan különös dolog. Este tíz órakor, lámpással a kezembon, körutat tettem a pályaudvarban s azután gyorsan visszavonultam fabódémba, mert az idi járás nagyon hideg és nedves volt. Egyszerre csengettek. Ki lehet az ? Felnyitottam s lámpám fényénél rögtön ráismertem a hadnagyra, a ki köpenyegébe be volt burkolva. Rögtön tudtam, hogy valami rendkívüli dolognak kellett történnie. — Masson, mondotta durván, elkísérhetsz engemet? De rögtön. — Bizonyosan. Rögtön; mondottam habozás nélkül. -— Eltávozhatsz innét két órára, a nélkül, hogy észreveszik. ? — Igen. Hiszen csak magam vagyok itt. Ki is törődnék velem ? Természetesen engedelmeskedtem, de mindjárt rosszat sejtettem. Ulyan gyorsan ment, hogy alig tudtam őt követni. A Szajna partján haladtunk az Austerlítz hídig. Egyetlen egy szót sem szólt. Feldúlt arcza feltűnt nekem, de egyetlen egy szót sem mertem hozzája intézni, noha gyakrán akartam megszólítani. Mikor a bortelepek előtt elmentünk, a fogai között mormogta : — Elfáradtál? Velem jöhetsz az Esplanade des Invalidesig ? Ott van dolgunk. — A meddig akarja, hadnagy ur. Ezt az utat sohasem fogom elfeledni. jenkivel sem találkoztunk, olyan zord volt az idő. Néha a távolban egy omnibusz döczögött; egyéb zajt nem hallottunk. Végre megérkeztünk a fasorba. Pascal kimerülten egy padra lerogyott. — Ülj le, mondotta. Mikor mellette helyet foglaltam, megragadta a kezemet; az övé jéghideg volt. — Nemde, szólt, te szeretsz engemet? — Bizonyosan. Ez magától értetődik. Miért kérdezi tőlem ? — Mert valami komoly dolgot kívánok tőled. — Beszéljen. — Halld. Én tönkre vagyok téve. Ezek a szavak mint valami tőrszurás hatoltal a szivembei — Elvesztem . .. segítség nélkül. Miért nem maradtam a szegény katonatiszt, a kinek lakása és élelmezése kifizetése után csak husz frank mad a zsebében ! A mi elmúlt, az elmúlt 1 Képzeld csak, Kielmann, az én üzlettársam gazember. Visszaélt aláírásommal, merész üzletekbe bonyolított be ugy, hogy ket hónap múlva minden a nyakamba zudul. Akkor meg leszek gyalázva. Közel voltam az elájuláshoz. — Gsak gyenge voltam, folytatta, de rossz nem vagyok. Tönkre téve . . . tönkre téve ! De legy nyugodt Masson, a te hadnagyod nem kerül csődbe. Mikor ma Kielmann őszintén kitárta előttem kétségbeesett helyzetünket, akkor haza mentem s golyót akártam az agyamba röpíteni. — Un agyon akarta magát lőni ? — Te akarnád, hogy a te hadnagyodat letartóztassák, megbecstelenitsék, a becsületrend tagjai sorából kilökjék ? Nem, nem marad egyéb hátra, mint az, hogy golyót röpítsek az agyamba. Ha te visszautasítod azt, mire kerlek, akkor hazamegyek s megteszem. Azzal a gondolattal fogok meghalni, hogy nőmet és három gyermekemet egyetlen egy sous nélkül hagyom hátra a világban . . . Látod, ettől a fájdalomtól megóvhatnál Masson. Azt gondoltam, hogy megbolondult § azt kérdeztem magamtól : »Hogyan ?« — Néhány év óta, folytatta Pascal halkan, sok pénz forgott a kezemben. Nem takarékoskodtam, mert azt hittem, hogy mindig ugy lesz. Azután olyan édes tudat, a mieinket minden fényűzéssel körülvenni. De mégis eléggé óvatos voltam s a nőm javára I00.000 frank erejéig biztosíttattam magamat. Az öngyilkosság azonban megsemmi= siti a kötvényt. Most halld ! . . . Itt egy kés, fogd meg te is. Odaadom tárczámat meg az órát.*. Együtt a szivembe fogunk szúrni. Azután feltéped a ruhámat, mintha kiraboltak volna. Akkor olyan gyorsan, a hogyan csak tudsz, hazafutsz. De ne feledd cl a kést eldobni. Holnap itt ráakadnak egy kirabolt ember holttestére és a feleségemnek lesz kenyere. Jól tudom, hogy a biztosítótársaságot megcsalom, de annak még elég pénze van s majd elvégzem az egészet az Istennel... A te számodra az egész dolog nagyon egyszerű. Megakarod tenni egykori J