Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-01-28 / 4. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (i2korona) Negyedévrei"5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évié 5 frt (10 korona) NYILTTÉR petitsora 20 kr. HIRDETÉSEK egyezség szerint. PAPAI Közérdekű fügefa társadalmi hetik :j elenik miiileii i HIRDETÉSEKET és ELO­FIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdeté­seket elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távlr. Iroda hirdetési iro­dája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Í BASTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. Jöjj égi Múzsa borostyán galyakkal, Jöjj koszorúzni fölkent főpapod' ! Egy nemzet fogad üdvözlő ajakkal Szentelve fényes, nagy ünnepnapot ! Legszebb koszorúd övezd a homlokra, Melyen hő csókod elcsattana rég, Melyen — mint Hóreb csudás csipke­[bokra — Ma is szent tűzzel, ifjú lánggal ég ! Egy emberöltő zúgott le azóta : — Hejh ! be virágos kedved lehetett! —­Hogy téreinken voltál utazóba', Hogy úgy megáldád ezt a nemzetet ! . . . A merre jártál, lábaid nyomában, Költészet szent forrása fakadott, S az oltár tüze — szunnyadó korábban — Ihletésedtől hő lángra kapott. És szállt a láng, szállt fel a magas égnek, — Oh ! mennyi dicső áldozó vala ! . .. Oltártüzeik — hála ! — ma is égnek, De jaj ! elnémult kobzaik dala . . . Gyönge epigon tétovázó lantján Annyi zönög bár — a sziv nem hevül, Ideálok világába óhajtván : Hozzád jövünk nagy Mester egyedül ! Hozzád jövünk . . . Bűvös, csudás világ az, Hova röpülő szellemed ragad ! Bármerre járunk : mind csupa virág az, Léptünk nyomán mi ezrivel fakad, Virágok kelyhén harmatcseppet ringat Kristálytisztát langy, enyhe fuvalom . . . Feltaláljuk ott legszebb álmainkat, S elring a lelkünk száz varázsdalon . . . Az őserdőnek kidőlt minclen fája, Királyi törzsként te állsz csak magad, Mely, bár ezer vész fenyegeti, bántja : Egyre növeli a zöld galyakat ! Egyre hozza a bimbót, a virágot, Millió léleknek enyhül, örömül . . . — Neved fényes hir bérez tokára hágott. Hódolattal a világ vesz körűi ! Hódolattal a világ . . . szeretettel, Hő szeretettel egy haza — hazád, Melyé voltál s vagy, tollal, szóval, tettel, Dús lelked kincseit melynek áldozád : Műveidben — nem muló örökségül — uh ! mennyi, mennyi dús kincset nyerénk ! A te könyvednek minden betüjébül Örömünk nevet, búnk zokog felénk ... Lelked van könyved minden betűjében, S lelkesedésre, reményre tanit ! Hozzád jövünk a csüggedés perczében, Gyönge szivünkben ha meging a hit : Te szólsz — s feltárul ragyogó, szép [multunk, S lelkesedésünk forró lánggal ég ! Rajzolsz jövőt és remélni tanultunk, Oszlik a kétség . . . kiderül az ég! . . 4 Hiába zúgott le egy emberöltői Fényes lelkedre nem hozott borút Múzsák kedvencze, édesajku költő. Egyre virul még babérkoszorúd ! Homlokodon az ősz köde borong bár. Lelked heve még virágot fakaszt, S mint roskatag romot a zöld folyondár Vésztől, vihartól védi, óvja azt ! . . . De némulj ének, érdeméhez gyönge Nem szállhatsz naphoz viasz-szárnyakon ! — A gyarló hur hogy tört hangokon [zönge Nagy Mester ! tőlem oh ne vedd zokon ! Hol az ének, mely méltó volna hozzád, Magasztos hévvel, tűzzel oly teli ? . . * — Kinek istenkéz ajzotta fel kobzát, Az tudna rólad méltón zengeni ! . . . Lampérth Géza^ S| TÁRCZA. Polgári házasság Parisban, — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája — PáriS, 1894. január 22. Mult szombaton volt az Adrienne me­nyegzőjét — Ah pardon I Önök még nem ismerik Adriennét. Adrienne, kérem, a Berthe nővére. Berthet pedig ismerik mar ugy-e ? Tudják, hogy ő a képzelhető legédesebb, legaranyosabb, leg enni valóbb kis párisi cz u­korbaba. Karácsony másnapján volt 16 eves. Megismertem és megszerettem. De itt nem ö róla akarok beszélni; ámbár nem igérem előre, hogy nem csúszik minduntalan a neve a tollam alá. Le akarom irni önöknek az Ad­rienne lakodalmát, mely tisztán polgári uton történt, a mi Parisban is ritkaságszámba megy. Daczára annak, hogy Francziaot'szág­ban csak az esküszik a pap előtt, a kir akar, a házasulandók túlnyomó része, a polgár­mestertől elmegy a templomba is az egy­ház áldásáért. M. Rény azonban nagyon sza­bad gondolkozású felvilágosodott ember, positivista s igy atheista, a kinek az a nézete, hogy ha a leánya és vőlegénye szeretik egy­mást, boldogok lesznek e nélkül a vallásos ceremónia nélkül is. De ia polgármesterhez már el kell menni, mert ezt igy rendeli az állam törvénye s mert ezt különben maga is észszerűnek találja. Délután három óra tájban mind együtt voltak a meghívott vendégek. Ugy negyve­nen lehettünk. A szülők, a legközelebbi ro­konok s a Rény család intim bárátai. Mr. Durand, egy csinos* fekete bajszú, eleven ficzkó, a Lisette vőfélye és én, mint Berthe »gargon d' honneureoje hoztuk el nyoszolyó­leányainkkal együtt a női vendégeket. Az asszonyok összecsókolöznak, mindenki mond valami kedves dolgot az örömszülőknek és gyermekeiknek, a férfiak megisznak néhány pohárka benediktinert s aztán megindul a nászmenet. A tizennégy landau ott áll már a kapu előtt. Az elsőbe ül M. Rény a vőle­gény anyjával, Mme Fleureauval, a máso­dikba Mme Fleureau Mr. Renyvel, a harma­dikba Mr. Durand és Lisette, a negyedikbe Berthe és én (a nyoszolyólányok kezében kis camelia bokréta van), a többiekbe a ro­konság és vendégség. Az utolsóba a meny­asszony és a vőlegény, Mr. Henri ás Mlle Adrienne. Gyönyörű szép, hosszú uszályos a legújabb divat szerint készült fehér satin ruha van a menyasszonyon (hogy milyen sza­bású és milyen dlsZitésü azt önök jobban tudják bizonynyal, mint én; hisz Papa divat dolgában mindig lépést tart Párissal). Dús, fénytelen fekete hajába oly jól illett a fehér narancsvirág s kezébe a kicsike na­rancsvirág bokréta. Nővére, a kis Rachel s kis unokaöcscse René, mint valami apródok vitték utána hosszú uszályát. Üde, bájos ar­czán semmi jele az izgatottságnak ; inkább piros, mint sápadt, kedvesen mosolyog, a doldogság sugárzik jóságos fekete szemeiből. A násznép pontban négy órakor ér a Mairie de St. Sulpice ódon háza elé. A gar­<jon d' honneurök fölvezetik a vendégeket az első első emeleti díszterembe. A polgármes­ter emelvényen álló asztala előtt télkörben tiz zöld bársony szék van elhelyezve. Köze­pett toglal helyet a menyasszony és vőle­gény, mellettük jobbról és balról a szülők, a két tanú és szélről az első gar<;on — és demoiselle d' honneur — egy-egy persely­lyel, melyben á kerület szegényeinek gyűj­tenek. Mögöttük peluche-el bevont padokon helyezkednek el a vendégek. Két adjoint át­vizsgálja a házasulandók összes irományait s mikor ez rendben van, jelentést tesz a pol­gármesternek. Pár perez múlva egy libériás teremőr fennhangon kiálltja ; »Mpnsieu? i

Next

/
Thumbnails
Contents