Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-01-28 / 4. szám

2. __________ ___ A villany világítás ügye. annyira felszítottam, s alkalmat szolgáltattam, Hogy a legkomikusabb scénák közepette elvégre kibujt a szeg a zsákból. És ez nekem már maga is elégtétel t. czikkiró ur tisztessséges (? !) czikkével szemben. Nem tesz szemrehányást, hogy nekem a közügyekben sem multam sem jelenem nincs. Az igaz, a hallhatatlanság babéra még nem övezi fejemet, a mi Steinberger urnák már homlokán díszeleg. Nagy reformok sem lógjak hirdetni évszázadokon keresztül nevemet, a mint cz Steinberger urnái bizonyosan bekövetkezik. Csak az az egy vigasztal, hogy a czikkirás terén az életévek számát bizonyító hiteles okiratokra nincs szükség, s jogosultsága nem jár akadémiai tagsággal. E mellett megnyugtat az a tudat, hogy a czikkirás jogosultságát illetőleg 1894. január 2 1 -tol kezdve sem fogják Steinberger ur mértékét alkalmazni, s az ő orra alá is fognak még nagyon sokan borsot törni, kiknek' szakálla még nem deresedik, mégis (agilis szerepet visznek a közügyek terén s talán sokkal finomabb Ítélőképességgel, józanabb gondolkodással bírnak, mint maga Steinberger ur. Friss életerő, rugékonyság kell a czikkiráshoz, nem tompa gondolkodás, lassú észjárás, mi önök között oly régóta üzí ósdi unalmas játékát. Nem te .szik azon csiklandozás, mely lelbizsergeti tagjaikat, ugy-e bár ? Nekünk az mindegy. Mi még síkra szállunk a város érdekében, habár czikkiró ur szerint a tanács nem szorult a mi gyámkodásunkra (persze inkább a czikkiró gyámkodására szorult szegény városi tanács). De térjünk a dologra. »Pápán a villanyvilágitásra — mint a czikk mondja — magánvállalkozók nincsenek, hanem itt van a nagy közönség stb. stb. Ne tessék a szavakkal játszani. Igenis ott van a nagy közönség, melynek élén a magánvállalkozók állnak ; s a közönségre csak azért szorulnak, mivel önönmaguk a szüksége s összeget nem tudják elő teremteni. Ha nyereségvágyból, b% minimum biztosításával hajlandók csak a tisztelt vállalkozók a nagy közönség pártfogasa mellett a vi'lanyvilágítás eszméjét foganatosítani, hagyjanak fel inkább tervükkel, s lépjenek vissza a vállalkozás teréről. Pápa városa sajat erejéből, minden támogatás nélkül is képes lesz a villanyvilágítást bevezetni, s nem lesz kényszerítve a felette álló faktoroknak nyereség fejében percenteket fizetni. Tegyék csak tőkéjüket 4—5%-ra a takarékpénztárba, s ne akarjanak vele varosunk vagyonából is hasznot húzni. Ne gondolják, hogy a város és közönségének felvirágoztatására csak ugy lehet vállalatokat teremteni, hogy minden tettnél, minden lépésnél csak a maguk előnyére, hasznára fordítják fi-' gyelmüket, a város érdekeit pedig egé* szen mellékes körülménynek tekintik. Hisz ezt a művészetet mások is értik ; s ha esetleg létesítenek jövedelmező vállalatot, legalább nem igyekeznek lelkes érzelmű honfiak képében feltűnni, kik minden tettükben csak mint a város érdekeit sz.vükön hordó polgárok dolgoznak, fáradoznak, Ha a tisztelt vállalkozó urak előtt nem a vállalat jövedelmezősége lebegett volna, mint egyúttal a város intéző atyái, mindent elkövettek volna, hogy a város maga a nagy közönség támogatása mellett vezesse be a villanyvilágítást, De ők ezt nem tették. (Válasz Steinberger Lipót urnák a »Pápai Lapok« f. é. jan. 21-iki számában megjelent czikkére.) Egy perzsa mesét, olvastam egyszer, melynek hőse roppant nagy embernek képzelte magát, s mások kicsiségét élénk színekkel igyekezett szüntelen leitüntetni. S a perzsa mese hírneves hőse önönmaga rántja le a leplet gyengeségeiről. így jár Steinberger Lipót ur is, ki szépen megirt czikkében oltalmába veszí a villanyvilágítás ügyének élén álló magánvállalkozókat (kik közé — jól megjegyzendő — ő maga is tartozik), s a czikk végén odalyukad ki a dolog, hogy tulajdonképen saját magát s érdektársait igyekszik a legzseniálisabb vállalkozók képében feltüntetni. Ugy saját mint dr. Fenyvessy Ferencz, Hanauer Béla és Bermüller Alajos urak nevében, tiltakozik azon minden rend és tisztességellenes hang ellen, melyben a czikkiró magának tetszeleg. Ilyen passzusokat használ tisztelt czikkiró ur a lapunk f. é. 2. számában »A villanyvilágítás ügye« czimü vezérczikkiinkre . ., de ezzel nem elégszik meg, s végigviszi az egész förmedvényen a fenhangu kiabálást. Nagydob, trombita, czintányér, semmi sem hiányzik, csakhogy saját eljárását a reklám révén a legfenségesebb színben tüntesse elő és soraiból kiolvasható a boszuálló, mérges hang, melylyel lapunk auktoritását igyekszik bemocskolni. Én a magam részéről, ki a megtámadott czikket irtam, e passzusokra nem reflektálok, csak sajnálatomat fejezem ki, tisztelt czikkiró előtt, hogy a boszuállás lángját egész akaratlanul is maire« ; mindenki feláll s így katonásan üdvözli Mr. Flammariont, a nagyszerű könyvkiadót, a világhírű csillagász fivérét, Páris VI. kerületének polgármesterét. Mr. Fiammarion közel jár a hatvanhoz. Kissé szigoiu vonásait némileg enyhíti dús ősz haja és szakálla, mely széles mellére borul. Vá,lán átvetve hordja széles trikolor selyem szallagon a Riztársaság szineit, bal mellén a Légion d' honneur szallagát. Ünnepélyes, szertartásos komolysággal int, hogy kiki foglalja el helyét; ő maga állva marad s tiszta, érczes, de monoton hangon — mint valami leczkét mondó diák olvassa fel a házassági szerződést. »Mr. Marcel Henri Fleureau, né . . . . fils de , . . . consente á épouser Mlle Pauline Adrienne Rény, née .... fille de ... . ect. ect.« Majd különös figyelmébe ajánlja a fiatal párnak a házassági törvénykönyv néhány fontos passusát (többek közt, hogy a nő férjét mindenhová követni tartozik), s ezeket paragrafusok szerint recitálja el. Majd felszólítja a menyasszonyt, vőlegényt és a szüléket, hogy mindannyian irják alá (beleegyezésük jeléül) a házassági szerződést, melynek jogérvényességát megadja aztán a tanuk s a polgármester aláírása. Ezzel maga a hivatalos aktus véget ér. A komor, szigorú arczu Fiamarion ur különben volt olyan szeretetreméltó, szaraz functiója után melegen üdvözölni az uj párt s azok szüleit. Egy általános gratulátió és csókolózás után az egész menet kocsira ül s elhajtat a lakodalom színhelyére. A2, arc de Triomphe mögött, az Avennue des champs Elysées-n tul az Avenue de le Grandé Arméen, egy fényes villanyvilágitásu déli növényekkel díszített restaurantban ünnepelik az Adrienne lakodalmát. A cavalierk fölvezetik hölgyeiket az első emeleti társalgóba, ők maguk pedig azoktól elkülönítve egy irószobába gyűlnek össze, hol étvágygerjesztőnek elkoczintgatnak néhány pohárka cognacot vagy madeirát. Hat órakor van a diner. Az étterem fényes, a menu gazdag és kifogástalan. Az uj házaspár nem ül egymás mellett, hanem egymással szemközt. Általában ezen a napon lehetőleg távol kell maradniok egymástól. A fiatal asszonynak kötelessége mindenkihez végtelen kedvesnek lenni s mindenkivel többet foglalkozni és tánczolni, mint férjével. A lakomán csak ugy pezsg a jókedv, harsog a kaczaj csak ugy ömlik a tranczia szellemesség, ömlenek a felséges franczia borok. A pecsenyénél és pezsgőnél fellált M. Rény s körülbelül a következőket mondotta : »Mesdames et Messieurs ! Kegyetlenség volna tőlem ennek a szép ünnepnek örömeit holmi banalis, szóvirágos toasttal megrontani. Én az egyszerűség barátja vagyok s még ha ékesszolóbb volnék is, mind Cicero vagy Demosthenes, sem mondanék mást, minthogy : Legyenek boldogok az én gyermekeim !« És mindenki koczintott és mindenki ivott az uj pár egészségére. És kiadták a jelszót, hogy toaszt helyett inkább mondjon mindenki egy jó clczet, egy víg anékdotát. És újra felhangzott a kaczaj s a jókedv pírja hevité az arezokat. Még alig végeztük a dessertiet, felhangzott egyik szomszédos teremben a Sevillai borbély ouverture-je, a hangverseny első száma, mit egy marseille-i fiatal ember, adott elő zongorán. A társaság a zongora köré csoportosult. Mindenki kíváncsian várta Mm Gillard énekét. Gillard asszony a Nouveau Théatre tagja, hol kisebb énekes szerepeket tölt be, itt megpróbálkozott a »Pécheurs de perlesz bői Léila nagy áriájával. A kísérlet nagyon szépen sikerült s ráadásul énekelt valamit a Mamzelle C:i= rabinből. Azután jött az én Bertuskám. El* szavalta a »Bál után«t az én franczia fordításomban. Minbenkinek kedve lett volna öss2d vissza csókolni a kedves jószágot, annyi ter* mészetes bájjal és naivitással deklamált. De ő csak oda jött hozzám egy Sarokba, a honnan keresztbe font k? fokkal néztem vagy inkább úgy nyeltem el minden szavát, minden mozdulatát s félénken hozzám simulva, halk hangon kérdezte : »Est-ce que ca vous plaisait á v 0 u s ?« S ő megéri ette szemeimből, mily végtelenül tetszett. É'i h játszottam valamit Faus.ból, Miss Robisonból s néhány magyar népdalt. A tapsvihar után, mely fejemre zudult, iparkodtam helyemet átadni egy a lakodalomra bérelt zenésznek/