Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-28 / 10. szám

Ha most már az itt felsorolt költ­ségeken kivül a kezelésre más kiadás nem is lenne, mégis csak a bevételek­nek %-ada maradna : orvos gyógyszer és táppénz kielégítésére, Hogy ez pedig csak teoretice, de nem in praxi elégséges : azzal tisztában vannak az érdekeltek. Ugyancsak az 1891. évi XIV. t. cz. megengedi a fentemiitett 2% befi­zetést akár 5%-ig felemelni ; aki azon­ban ismeri iparosaink viszonyait: aggo­dalommal retteg vissza már a gondo­lattól is, nem hogy ez még ténynyé is váljék. A kerületi betegsegélyző pénztárak háztartásánál nagyon üdvös lenne más beosztáshoz fordulnunk és radikális vál­tozásokat kellene tenni. Itt tehát a kezelési költségek re­formálása által lehetne a kiadást kiseb­bíteni. A hivatalbeli teendők mennyisége iránt nem vagyok tisztában, tehát ma­gam sem ítélhetem meg, hogy azon b. p. igazgatósága, mely a hivatalno­kok fizetését megállapította előre : túl­lépte e a határt vagy nem ? De azt hiszem, ezen pénztárnál állandó hivatal­nokra — jegyzőn kivül — nincs szük­ség, mivel hetenként kétszer egy-egy félnapi munkálkodás teljesen elégséges. Megengedem azonban, hogy a mi­niszterirendelet értelmében használandó könyvek vezetése fáradalmas, egész heti tevékenységet igényel ; de akkor az egész ország b. pénztáraínak ügyveze­tése 30-40%-ra rug és igy országos testületi folyamodással kell élni a mi­niszterirendeletek megváltoztatása végett az egyszerűbb könyvvezetés — és ez által az olcsóbb kezelés -— érdekében. B. kis gyermekének naiv csevegése, - öröme már mosolyt is tudott fakasztani ajkain. Ezalatt Róza nevelte a kis Klárát. A ferjnek távoli rokona volt, szülei korán elhaltak, szánalomból vették magukhoz. Csendes, szerény leányka volt, min­denki szerette. — Édes apuska, hát Róza miért nem eszik mivelünk, kérdé egy nap a kis leány. E naptól fogva hárman ültek az asztalnál. Sohsem beszéltek. A férfit nagyon meg­viselte az egy év, mogorva lett, csak hiva­tásának élt, még társaságba sem menti Ke­rülte a nőket. Kerülte, mert félt, hogy valaki belophatja magát szivébe és az a sírdomb künn a temetőben nem lesz elég erős, hogy Visszatartsa őt. Es nem csalódott, ismerte szivét . i » Halottak napja volt. Kis leányát is kivitte a temetőbe, hadd­lássa az is azt a sírhalmot, mely édes anyját fedi. Ismerősökkel találkoztak, Irma, az órás leánya, édes anyjával sétált a sirok közótt. Összecsókolta a kis Klárát, kedveske­dett neki és minden szó, minden csók, a mi a kis leánynak szólt, megnyitotta az apa gzivét , , f A győri Mrctetoi és iparkamaraiéi.' 1. Kivitelünk Maroccoba és Algírba. 1927-63/893. sz. A keresk. ügyi m. kir. miniszter ur leirata alapján felhívja a kamara az érdeklődők figyelmét azon körülmenyre, hogy az »Adria« m. kir. tengerhajózási rész­vénytársaság havonként egy járatot indit Fiuméből, mely Tanger es Algir kikötőjét érinti s alkalmas módot nyújt a maroccói és algíri piaczokra kelendőségnek örvendő liszt, gabona, hüvelyesek, fa, bőr, üveg, posztó stb. áruinak közvetlen elhelyezésere. 2. Pályázat tűzifa szállítására. 1978/893. sz. A m. kir. államvasutak igazgatósága a vezetése alatt álló összes vo­nalak részere 1894. január i-től egy, esetleg öt éven át szükséges évenkénti 179„ KI 0 köb­méter kemény ásztatlan tűzifa és yj {)[ ) köbm. puha vagy kemény szeldeszka szállításának biztosítására nyilvános pályázatot hirdet. A kellőleg felszerelt ajáinatok f. évi junius hó 17. napjának déli 12 órájáig az anyag- és leltár beszerzési szakosztálynál (Bpest, And­rássy-ut 73. sz, II. em.) nyújtandók be. 3. A házalás megtiltása Karlsbrunn gyógyfürdőben. 2026/893, sz. A cs. kir. osztr. keresk. ügyi miniszter Karlsbrunn sziléziai gyógyfür­dőben a házaló kereskedést az évenkénti fürdő idény alatt, vagy is minden év májushava 15. napjától szeptember 15-ig eltiltotta. Mely hirdetményeket e kamara azzal teszi közzé, hogy a szállításra vonatkozó fel­tételek és részletek a kamara irodájában megtudhatók. Győr, 1893. május hó 20. A kerületi kereskedelmi és iparkamara nevében : Jerfy Antal k. Szávay Gyula s. k. elnök. titkár. KARCZOLAT. A leányegyletbói. Régi dolog, hogy a Tapolcza vizéhez és a felolvasásokhoz csak szokni kell és mindakettőt elvezheti az ember minden ko­molyabb következmény nélkül. Elő példa erre az én csekélységem, ki kizárólag Tapolcza vizét iszom és a tiz Tetszett neki Irma . , . Soká fogta a hideg márványkeresztet . . . — Mit szólasz hozzá Mari, ha elhagy- . lak, ha hütelen leszek hozzád, nem maga­mért, hanem kis leányomért. Nem akarom, hogy egész életén át hiányozzék neki * az anyai sziv melege, ... és ha találnék olyat, ki tudná szeretni a kis Klárát, ki tudná úgy dédelgetni, mint te dédelgetted, ki tudná ugy szeretni, a mint azt én kívánom, . . . elvenném, nőmmé tenném. A néma kőkereszt nem válaszolt . . . — Édes apám, Irma néni meghívott holnap ozsonnára, elmehetek ? . . . —- Elmehetsz gyermekem, el II. Es multak a napok . . , - Addig kedvesgettek az órásék a kis Klárának, mig Irma boldog menyassZony­nyá lett ... Aztán vége lett a kedvezgetésnek . . . Most már Irma parancsolt. Róza többé nem evett velők egy asz­talnál, mert Irmának ez nem tetszett . . . Klárának is le kellett szoknia több kedvencz időtöltéséről és ez annál rosszabbul esett a kis leánynak, mert Róza kényez­tette őt. A kis leány makacs, engedetlen lett, édes apja meg is verte őt egy-kétszer, év óta Pápán tartott összes felolvasásokat végig hallgattam. Kerem ne nézzenek reám olyan gya­nakodó szemekkel, mindezek daczára sem életuntság, sem életfájdalom nem fog-ott el, agyamban nem fordultak elő valami neve­zetesebb rendellenességek és egészségi ál­lapotom is teljesen kielégítőnek mondható. Szóval sem a Tapolcza vize, sem a felolvasás bennem kárt nem tett. Igaz, hogy valami nagy hasznát sem láttam. A viz ál­tal nem lettem egészségesebb, a felolvasá­sok által nem lettem műveltebb, aminthogy nem is képzelek halandó embert, aki a pá­pai viz által nyeri vissza az egészségét, vagy a felolvasások által szerez magának egy kis műveltséget, de — ismétlem' — az emiitett két élvezeti czikket eddig még mindig meg bírtam emészteni, talán azért, mivel egy pohár víznél és egy felolvasásnál többet egyszerre soha be nem vettem. Mult vasárnap történt meg velem éle­temben először az a feljegyzésre méltó mo­mentum, hogy az egyik fentemiitett élve­zeti czikkböl dupla porczió jutott osztály­részemül. Ne ijedjenek meg kérem, nem két po­hár Tapolczavizről van szó, hanem csupán két felolvasásról, melyet a leányegyletben kellett a szerkesztőm megbízásából végig élveznem, Kezdetben teljes rezignáczióval adtam meg magamat sorsomnak. Gyönyörködtem a jelenvolt 40—50 igéző hölgy édes tekinteté­ben, bájos mosolyában, melyek — felesle­ges is megjegyeznem — nem nekem szó­lottak és csak a felolvasásokra gondolva ju­tott eszembe ama német mondás igazsága, hogy : »das Unglück kommt selten alléin.« Mérsékelt érdeklődés és mérsékelt hőség mellett siri csendben megkezdte az­után a felolvasó No. I. a működését és minél tovább haladt az előadásában, an­nál nagyobb lett az érdeklődés is, a hő­ség is. A felolvasó No. II., ki mellesleg megjegyezve sok igazat mondott és még sem törtek be a fejét, a hölgyek előtt ér­dekesebb thémát vett bonczkés alá és az ő causerieje alatt már oly izzadság csöppök gyöngyöztek a homlokomon, mint egy-egy jókora görög dinnye. De azért higyjék meg kérem, hogy mindkét felolvasás meghallga­tása daczára a körülményekhez képest tel­jesen jól éreztem magamat, és vissza bírtam emlekezni olyan felolvasásra, mely egyma­Mindennek Irma volt az oka. Egy pár hétig örült a kis Klárával, mint az ember örül az uj játékszernek, de utóbb megunta őt és ezt éreztette is a kis leánnyal. Kitűzték az esküvő napját. Klára sírva ment be apjához; — Edes apus, Róza el akar menni. Róza itt hagy engem. Ki fogja azután sze­retni Klárát, ki fog neki mesélni oly szép, aranyos meséket. Behivatta Rózát. -=» Miéit akar elmenni és hoVá megy ? — Nagynéném ugy is régen hiv már; elmegyek ahhoz. — És itt tüdná hagyni Klárát ? . . . — Itt, mert nem tudom nézni, mint veszti el mindinkább az ön szeretetét. Nem tudom nézni, mint sir a kis leány mindennap régi játékszereiért. Menyasszonya kedveért mennyit megtagad ön Klárának. Az nem szereti Klárát, ha odamegyünk kiküldi a szobából, mert fáj a feje, mert a kis lány lármát csap. ... a mi kis aranyosunk, ki olyan csendes, jó leányka. Elfeledte ön azt, a mit esküvel igért a haldoklónak, hogy ezt a kis leányt szeretni fogja, — De Róza . . . — Kérdezte, hogy mért megyek el, elmondom. Igaz hogy fájt az is, hogy sitii*

Next

/
Thumbnails
Contents