Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-21 / 9. szám

I évfolyam. Pápa, 1893. május 21 9. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (lakocona) Negyedévre I frt 50kr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évie 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PAPAI HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG és a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. 1. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. Veni dator munerum Jöjj adományok osztogatója ! Az az emberiség fohászkodik igy hozzád szt. lélek, kit a feltartóztathatlanul romboló elemek : tüz, viz, jég, fagy, szárazság rettenetessége ijeszt, gyötör, kit ezerféle fogyatkozások, szenvedések nyomorgatnak, gyilkoló betegségek, emésztő bajok súlya nyom, a megélhetés sorvasztó gondjai fárasztanak. A test mellett ott a lélek. Édes egyek e kettő. Vájjon szenved-e valamit a test, mit a lélek is vele együtt nem szenvedne ? Ha már a test bajai oly gyotrők, hogy még az istenfélő Jóbot is féltette Isten a csüggedéstől, ha esetleg testére is kinyújtaná kezét a gonosz lélek, meghagyván a sátánnak, hogy testére ki nyújtsa kezét, — ki beszélheti ki a lélek szenvedéseit ? Az értelem, mely kutatja a végokot, a mindenség milliárd egyedje közt megállapítja a szoros összefüggést, az egymásra utaltatást ; mely leszáll a föld méhébe, hogy napvilágra hozza az igazság megtisztult aranyát ; mely felszáll a csillagok hónába, vizsgálni az »aether Uránjait, —. hányszor tér vissza kimerülten, eredménytelenül fárasztó útjáról ! Majd elszédülve zuhan alá a magasból, majd elkábultan, fuldokolva tör ki a föld alól szabadabb lélekzetért. E kifáradt elme hozzád eped szt. Lélek, ki világosság vagy, melynek villanása napkeleten átszeli a levegőeget és bevilágítja a napnyugotot. Jöjj adományok osztogatója ! A nyugtalan elme szülötte a dult kedély, mely az elméből táplálkozik. Ha méreggel itatja az elme szülöttét, ho.innn nyerjen a kedély vírulást. Felszívja ezt a táplálékot is, miként a növény, melynek szivógyökereitől elvonjuk a megfelelő táplálékot és méregadatokat helyezünk melléjük —- de mi lesz az ágakból, a virágból ? Az üde életet hervadás váltja fel ; lehullanak a virág szirmai ; nem szerez többé az ily fa urának örömöt, nem keresik fel többé munkás méhrajok, mert hervadó virágzatának kiasztak mézsejtjei. Ilyen vagy, te hervadó kedély ! Megölt anyád, a háborgó, nyugtalan elme, mely édes anyatej helyett méreggel itatott. Lehullottak kedvességed szírmai, kiszáradtak kellemességed mézsejtjei. Ez elfásult kedély hozzád imádkozik : Jöjj el sz. lélek Ur Isten, osztogasd áldásodat, áraszd ránk életadó melegedet ! Mit műveljen az akarat, melyet hányatott elme, háborgó' vagy elfásult kedély bilincsei sorvasztanak ? Az alkotásnak egészen más a processüsa^ Higgadt megfontolás, nyugodt elmélyedés talaján fogamzik az alkotás, a jól rendezett kedély érleli meg azt. Hogy is lehetne gyümölcs a fán, melynek csak hervadó virágai vannak ? Nagyot óhajt pedig művelni a férfias akarat, miből az eszed nemesüljön, családok boldoguljanak és egész nemzetek erősödjenek. A férfias tettvágy, nemes ambició is érzi adományod szükségét sz. Lélek. Jöjj edzeni a tiszta szándék alkotásaira a férfias akaratot, világosítsd meg a gyarló emberi elmét, vezéreld az igazság ösvényére ; tedd meleggé a fásult kedélyeket ; szenteld meg a jó szándékot, Az az ember fohászkodik igy hozzád, kit templomoddá választottál. Jöjj adományok osztogatója, tölts el mindeneket kegyelmeid árjával ! M. E 1 A budai honvédszoborról ma délben lehull a lepel, Nemzeti kegyelettel járul az egész főváros az egész ország az 1848-49-iki elhunyt honvédek dicsőségének örök emlékéhez, hogy hazafiúi hódolatának őszinte tanújelét adja. A szobor talapzatára koszorúkat raknak le, melyeket a lángoló honszeretet jelszavára fontak, s hálaimát, zsolozsmát zengenek, dicshymnuszokat énekelnek a hazájukért elhunyt bajnokok felett. Elnémulnak a parla^ TARCZA. VERSBOKRÉTA. Szemeiről. löklésük Pótolhatná a napot, Oly fényesele e csillagok ! Oh de az meg fájna nékem: Hisz' akkor e napszemek Mindenkire ragyognának — Fényt csak énrám vessenek, Csak engem üdvözítsenek ! MÉRY KÁROLY. ÜRKS, — Godin ~ Sötét §2óba zugolyban A gyermek-hintaszék Sok éve meghúzódik, Nem bántja zaj, beszéd. A hideg, üres párnát Nem melegíti nap, Csak néha futja végig Kutató pillanat. Csak ha az ifjú asszony Reggel sürög-forog, A házat rendbe hozza Ls folyik a dolog : Halkan a székhez lépdel, Elszorul kebele, Letöröl egy porszemcsét S egy friss könnyet vele. FELEKI SÁNDOR. Erdőben. F.rdő mélyért, patak szelén Hűs árnyékban heverek, Megzizegnek, megzörögnek Fölöttem a levelek. Lombsusogás, lassú zúgás Száll az erdőn halkan át ; Itt is, ott is hangos rigó Csattogja el vig dalát. Egy-egy pajkos, vidám sugár Atkukkant a lombokon Jbs bújósdit játszik velem Rám mosolyg, meg elosom Arnyalós lomb fölém borul, Csókolnak a levelek, Lelkem édes álmodásbart S mindent, mindent feledek. RÓNA BÉLA. Áldási I. Nyári alkony árnya Ráborult a tájra, Méla csend fönt és alant ; . A távolban lágy-mefengve -— Mintha angyalének zengne Megcsendül az estharang. Eájó szivem dobban . . . Dobban egyre jobban, Ah ! olyan mély rajt a seb ! , — Az estharang imára hiv, S ez a fájó, dobogó sziv Egyre halkabb, csöndesebb. II. Imádkozom áhitattal S szivem elfelejti buját : Lapunk mai sasáma n oldalra terjed,