Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-07 / 7. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre 1 frt 5okr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évie 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PAPAI HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG ÓS a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. I. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. A színészet ügye a vidéken. A ki fejlődő színházi ügyeinket figyelemmel kiséri, az utóbbi időkben sajátságos, szokatlan élénkséget, mozgalmasságot tapasztalhatott színházi életünkben. Ali ez épen úgy az ország szivére, a fővárosra, mint a vidékre nézve. A míg a főváros aránytalanul s örvendetesen felszaporodott színházi kö zönsége egyre hangosabban követeli a negyedik színház mielőbbi fölépítését, a nemzeti színháznak uj, monumentális épületét s a mi ezzel együtt jár : a művészi erők fölfrissitését és szaporítását — addig a vidék is nagyarányú mozgalmakat indít elárvult szinügyének föllenditése czéljából. A nagyobb városok uj színházakat építenek, az évad meghosszabbítására s a színház állandósítására törekednek s egyszersmind egyre sürgősebben merül föl a vidéki színészet gyökeres reformálásának elodázhatatlan szüksége. Sehol a világon nem teljesített s nem teljesít oly fontos kulturális missziót a színészet, mint épen nálunk, hol fejlődésünkkel, nemzetiségünkkel, minden téren való haladásunkkal szinte elválaszthatatlanul egygyéforott, —- s ennek daczára sehol sem hevertetik annyira parlagon ennek a nagyfontosságú kulturális intézménynek ügyét, mint épen nálunk, hol mindég mostoha gyermeke volt a belügyminisztériumnak, melynek felsősége alá van beosztva. Hieronymi működése s erélye azonban joggal fölkeltheti bennünk azt a reményteljes várakozást, hogy a legrövidebb idő alatt a mult bűnei orvosolva, mulasztásai pótolva lesznek. O — elődei példájára — nem hangoztatott nagy phrásisokat, nem ígérgetett horribilis segélyösszegeket, sőt állása elfoglalásakor őszintén kijelentette, hogy a magyar színészet ügyével eladdig nem foglalkozott s így nem is ért hozzá s ime rövid idő múlva teljes tájékozottsággal, biztos, határozott s vaskézzel markol bele a vidéki színészet rendezetlen tömegébe, és a reformok megvalósítására törekszik, ami immár elodázhatatlanul sürgős is. Semmiféle kulturális intézményével szemben nem volc oly hálátlan, oly szűkmarkú az állam, a nemzet, mint a vidéki színészetnek mindenkor Csáky szalmáját képező ügyével ; pedig ez a lenézett, nyomorultan tengődő intézmény — daczára annak, hogy folyvást a legkétségbeesettebb küzdelmet kellett folytatnia a létért, daczára annak, hogy az állam csak nevetséges alamizsnát dobott oda segélyezéseképpen, — már mennyi hasznot, mennyi előnyt hajtott államnak s nemzetnek egyaránt! Hogy a vidéki színészet jelen szervezetében nem életképes többé, hogy mostani viszonyai között fenn nem áll-, hat, azt mindenki tudja és érzi. Azok \ , a kétségbeejtő állapotok, melyek kö- . * zött a vidéki szinészet tengődik, nem rendezését követelik többé e kulturális ügynek, hanem gyökeres átalakítását ; a mostani korhadt alapokon való újjászervezés mitsem ér ; egészen más, életképes s a kor reformkövetelményeinek megfelelő alapokon való 7íjjá teremtése a vidéki színészetnek vált szükségessé. A magyar színészet, a mely segély- és támogatás nélkül, teljesen a maga erejéből vergődött fel s tengődik száz év óta, a mely mindég olyan volt, mint a vadon tenyésző virág, melyet senki sem ápol, senki sem gondoz, a melynek oly nagy szerepe s fontossága van rövid fennállása daczára is nemzetünk történetében, a minővel az egész föld kerekségén sehol sem bír, a mely—ha el is tekintünk egyébb kulturális missziójáról — magyarosítás tekintetében is annyit használt a nemzetnek, mint semmiféle más intézmény, ez a vidéki színészet végre is megérdemelné, hogy az állam is, melynek anynyi érdekét szolgálta s szolgálja, figyelmére méltassa és megfelelő erkölcsi és anyagi segélyben részesítse. Hogy az az alap, a melyre az egész intézmény épült, most már elavult, nem biztos, ingadozó, hogy a régi rendszer tarthatatlan immár, hogy tekintélye teljesen alá van ásva, miivéTARCZA. Vándor ünnepi dala. S KÖRÖSKÖRÜL MÉLY, IMÁDKOZÓ CSEND, TAVASZI NAPFÉNY MOSOLYOG,- RAGYOG, ÉBRED AZ ÉLET HŐ SUGARÁTÓL . . . ÜNNEPEL ÉG S FÖLD, KÖZELBE' TÁVOL, VÁNDORÚTON TSAK MAGAM VAGYOK. TELVE A SZIVEM SZENT ÁHÍTATTAL . . . — CSENDÜL A LÉGKEN PACSIRTÁDAL, S TÁVOLI TORNYOK MÉLA HARANGJA . . ZENG A SZIVEMBEN ÉDES ÖSSZHANGJA S SZEMEMBE FORRÓ KÖNNYEKET CSAL. NEM TUDOM ÉN, MIT GONDOLOK ÉRZEK, A KÖNY SZEMEMBEN MIÉRT RAGYOG ? MÉRT NEM NYÍLIK IIŐ IMÁRA AJKAM, HONNÉT EZ ÉDES IGÉZET RAJTAM ? CSAK AZT TUDOM, HOGY BOLDOG VAGYOK Lampérth Géza. Nézzen szemed szemembe. Nézzen szemed szemembe, lány ! Nézzen szemed szemembe, S sötét szemedre mondd, hogy úgy Mint téged én, szeretsz-e ? ifi # * Mig ifjú voltam és bohócz, Mint lepke a virágra Röpdöstem ugy ide s tova Madárként ágról ágra ; De ez idők elmultanak S immár agyam megérett. Tiéd vagyok leány magam Tied e sziv . . . e lelek, Hűségi esküm im fogadd Szivem jóságos angyala Kihez hivebb vagyok miként Helyéhez észak csillaga ! Nézz óh szemembe kis leány ! Nézzen szemed szemembe S sötét szemedre mondd, hogy úgy Mint téged én szeretsz te ! Kemény Béla. Reviczky Gyuláról. — Tanulmány. — IV, Mint a szenvedéá, szeletet és íemondás vallásának /-hirdetője Reviczky összetalálkozik Dosztojevszky-vel ;. csakhogy nála az eszme nem emelkedett oly kizárólagos uralomra, mint a nagy orosz regényíró lelkében. Dosztojevszky a szélsőségig gyakorolta tanát és ha imádta is nejét, le tudott mondani róla, mivel az egy barátját szerette ; Reviczky ellenben nem érte be az általános szetetettel; ez abstract erzelem nem elégítette ki az ő szivét, mely a gyöngédség oly nagy forrását hordozta magában. Viszontszeretetért epedt ő, melylyel csak egy lény ajándékozhatja Életkörülményei folytán ez egy lényt a szerelem utján kellett keresnie. Ha a rohanó hegyi patak sikföldre érve eltűnik is a homokban, ez nem történik mindörökre, a homokréteg végén diadalmasan tör elő börtönéből és uj erővel csörgedez tovább. Ha a sziv, mely telve van gyöngédséggel, szeretettel, oly körbe jut is, hol megnyilatkozni nem bir, idővel diadalmasan tör elő a sziv hatalmas érzése börtönéből és pedig annál