Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-17 / 39. szám

kat s nagy munkájában segédkezet nyújtanak a törekvő, virágzó »Dunántuli Közművelődési Egyesület«-nek. Üdvözöljük a D. K. E.-t nagy munkája küszöbén. Sártenger mindenütt. — A közönség köréből. — Mindig vártuk, hogy a rendőrség a vár. gazd. hivatallal egyetértőleg intézkedik arra nézve, hogy az évről-évre magasabb közs. adót fizető város lakossága a lefolyt hetek sárral-vizzel folyó napjaiban, sorsát illetőleg valami könnyebbüléshez jusson, azonban fájdalom mi sem történt. A járdák, az aszfaltok különösen, eltűnnek a sárban. A szekérutak egyenesen sártengereknek nevezhetők. Az utcza egyik oldaláról a másikra átjutni csak itt-ott, — a hol jólelkű nagycsizmás emberek mint úttörők működtek, — lehet, nagy darab földeken sehogy. (Pl. a főutczán csak a Griff-kasinó irányában, a Kossuth-utczán csak a bolthajtás alatt lehet átmenni !) A járdák söpretése oly szerény követelmény, s oly primitív kelléke egy város »haladásának«, hogy nem lehet érteni, miért nincs megparancsolva, és Szigorúan végre is hajtva a naponkinti egyszeri (ob schön ob Regen) söprés. Ennek elrendelése, és a kezdetben (mert főkép ekkor szükséges) való ellenőrzése a legkevesebb, a mit a köztisztasági intézkedések kis városokban úgy is szűkre szoruló keretében a város lakossága megkívánhat, Nem kivihetlen az sem, a mit minden valamire való városban megtesznek, hogy az utcza egyik oldaláról a másikra szükséghez képest való számban átjárókat hánynak, a sárt elhárítván az úttest egy-egy részéről. Mindössze pár frtba kerül a téli (ősz — tavasz) időszakra egy-két alkalmazottat felfogadni, a kiknek egyéb dolguk nincs, mint ily átjárókat készíteni, s tisztán tartani. Az a pár frt kiadás pedig a mig egyrészt nem jön figyelembe a városháztartásában, addig másrészt annak jeléül szolgáland, hogy Pápa városnak akar látszani. Mert a mostani sárosállapotok semmiben sem különböznek a nyőgériektől. Az aszfalt bizonyos következményekkel kell, hogy járjon a haladás egyéb terén is, de specialiter megkiván és pedig elengedhetlenül bizonyos intézkedéseket. Ilyenek az értékes (mintegy 40 ezer frtba került) közmű megvédése, ereszcsatornák kötelezővé tételét, a járdáknak magánczélokra való igénybevételét, szeméttől, hótól, jégtől való tisz tántartását, öntözését stb. szabályozó rendeletek által. Ezeknek már rég meg kellene lenniök, előbb, vagy legalább is akkor, a mikor a járdák elkészültek. Addig is azonban meglehetne tenni, hogy péld. az az uj-utczai tetőcsatorha, a mely az aszfalt fölé mintegy egy rőfnyire kinyúlva állandó vizével a járdát rongálja, de a járó-kelők ruháit is, — mint semmiféle jogok szerint eltűnésre nem jogosult, — rövidesen eltávolittassék. Továbbá, hogy az a czégtábla, a mely a Weisz-féle házbeli szabóüzlet szögletén az ugyanott lévő utcza'.ámpa világát teljesen nem létezővé teszi, mert úgy elfogja, hogy épen azon távolságra, a melyre az világitana, az egész járdát setétségbe borítja, annál inkább s mielőbb eltávolíttassák, illetőleg áthelyeztessék, mert azon a ponton lépcsők is eddig csak regényekből ismerte a férfiakat. Bámulta bennük a jellemet, a bátorságot, a nemességet, a szellemet, miket valamely regény hőse magában egyesitett. — Szive érintetlen volt, mint a fuvallat, eddig senkit sem ismert, a kiért szive hangosabban dobogott volna, felpezsdültén arczára a szerelem rózsapirja szállott volna, De, mióta az ifjút az erdőben megpillantá, egészen máskép érzett. A naiv, tapasztalatlan lányka, az olvasva látott alakok nemesebb vonásait összesítve képzeleteben, — egy eszményt alkotott magának, melyen szive szent ragaszkodással függött. — A képzelet oly erősen működött lelkében, hogy végül hite, meggyőződése lőn, miszerint eszménye él s vele a végzet összehozza s sziveiket a viszonszerelem szakadatlan lánczával köti össze. Ily lelki állapotban, midőn meglátta az ifjút, arcza lángba borult, szemsugarai megtörtek, egész lényében reszketni kezdett s ajkairól egész önkéntelenül e szavak röppentek el : — Ez ő. — Alkotott eszményképe e szép férfiúban összpontosult. Szegény kis leány, miért nem öntötted ki szived érzelmeit anyád előtt, előre figyelmeztetett volna téged arra, hogy hiu ábrándot hajszolsz, ^-brándazáSj te hamis tiikgr, mely csalj; a fényoldalt tükrözöd vissza, . . . ábrándozás ! az élet megrontója vagy. III. Fehér hólepel boritja a kihalt vidéket, bő pelyhekben hull alá a hó, hideg szél csikorgatja a ták száraz gályáit. Karácsony előesteje volt. Juliska ablakánál ült, imádkozott azon könyvből, melyben virágai valának eltéve. Ablakuk alatt lóháton száguldott el az ifju. — Juliska kinézett, de gyorsan visszahuzá kis fejét mélyen elpirulva. — Szive ismét hangosan dobogott s nagyon fájt. — Mi volt az kis lányom, hogy ugy megijedtél tőle ? — kérdé anyja. — Nem ijedtem meg, hanem ügy megdöbbentett valami. — Ugy fáj . . . itt, itt . . . susogá és sírva bujt el anyja kebelére. Anyja érteni kezdé a dolgot s szomorúan csóválta fejét. —- Kis leányom, Isten ments, hogy te azt az urat ismerjed. — Nagyon gazdag ur az, a nagyságos asszony leányának a vőlegénye, — Vo . . .le . . .gény. . . — sikoltá a leány töredezetten s anyja karjai közé rogyott. 'IV. . . . Este a faluban minden ablak ki volt világitva — Öreg koldus járt házrólházra, köszönteni a jó embereket s alamizsnát kérni, vannak, s idegen ember igen megjárhatja. Ilyen apró figyelmességek mint járdasöpretés, sárelhányatás, csatornaledobatás és megfelelő lámpa elhelyezés, igazán nem nagy dolgok, tegyék meg kérjük. Higyjék el, a pápai közönség elég művelt, elég városias arra, hogy ilyesmihez jogos igénye és érzéke legyen. X. A „Wahrmann Mór" egyesület bankettje. — Saját tudósítónktól. — Folyó hö 10-én ünnepelte a Wahrmann Mór eg) esület: tízéves jubileumát. Este 7 órakor disvlakomára gyűltek egybe az egyesiiet tagjai és vendégei a helybeli izr. iskola dísztermében. E lakoma nagyobb jelentős ..get nyert azáltal, hogy a tízéves jubileum : az egyesület életeben beállott forduló pont, a nagy közönség érdeklődését is felkeltette az egylet iránt, úgy helyben mint a vidéken, amint ezt a nagyszámban érkezett üdvözlő levelek és táviratok bizonyítják. A lakoma a helybeli izr. iskola kivilágított dísztermében | folyt le, hol szépszámú körönség gyűlt egybe. Az asztalfőt, Barna Ignácz az egyesület elnöke foglalta el, ki az első felköszöntőt mondta a királyra. Schor Ármin titkár, a humánismus és jótékonyság gyakorlatáról beszélt hosszasan, ez alkalommal az egyesületi orvos és egyesületi tisztviselőnek érdemeit méltányolva. Dr. R e c h n i t z Ede, a távollevő egyleti orvos Dr. Steiner József egészségére és boldogságára üríti poharát és indítványozza, hogy a gyűlésből üdvözlő távirat menesztessék Dr. Steinerhez Bécsbe, mely indítvány nagy lelkesedéssel elfogadtatván, Schor Ármin egyleti titkár azt rögtön foganatosította is. Barna IgnátZ egyesületi elnök Schor Ármint az egylet titkárát köszönti fel, nagy érdemeiről szólván, melyeket az egylet érdekeinek előmozdítása körül szerzett. Dr. Kende Adám a sajtót és ennek helybeli képviselőit élteti, mely szép beszédre Dr. G 1 ü c k Fülöp nagy lelkesedést keltő válaszban reflektált, Dr. Glück Betért a gazdag úri házhoz s csodálva nézte a kivilágított nagy termet, az örömzajt, a boldog arczokat. »Dicsőség a mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek !« —• mondá mély hangon, S kijővén a gazdag urak, pénzt adtak az öreg koldusnak. — Kijött a szép menyasszony is, vőlegénye karján, megczirógatá az öreget s kérte, hogy imádkozásában emlékezzék meg róla is. — Istenem, beh boldog karácsony — mondá az öreg távozva. Azután ballagott tovább. — Betért Juliskáék lakába, Itt is kivilágítva mindkét szoba. — Az egyikben szép ajándékok : a másikban sok égő gyertya a koporsó körül, melyben az ártatlan lányka feküdt. Fehér öltönyt adtak tagjaira, szép koszorút fejére. — Szegény anyja gyászruhát öltött magára. Letérdelt az Öreg koldus s imádkozott, — mellette térdelt a jó anya s keservesen zokogta: — A szive repedt meg szegénynek. — Istenem, be bús karácsony! — sóhajtá az öreg s ballagott ismét tovább. Miért ily ellentét az élet, miért sir az egyik, mikor a másik nevet ? ! . . . # Sztankay Ödön, ygjk