Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-16 / 4. szám

ez által impozánssá lesz, hogy alkalmat nyújtott városunknak egy minél előbb, a Jókai jubileum án már megalakulandó irodalmi kör alapítására, ez által feledhetetlenné válik. Régen szüksége van erre az irdalmi körre városunknak s talán már régóta vajúdik is alakításának terve. Hogy a Jókai jubileum alkalmával Jókai körnek neveztessék el, szükséges, hogy akkorra megalakult légyen. Hálásak vagyunk érte a jubileum rendezőinek, hálásak vagyunk érte Fenyvessynek, ki a kör keresztapjául Jókait ajánlotta, mert igy a szervezkedés immár el nem odázható s a társulatnak záros határidő alatt meg kell véglegesen alakulni. Neve van már tehát a még meg sem született gyermeknek, hát czélja ? Az is van. Fejlessze a, közízlést, népesítse a tudományokat, élessze fel az érdeklődést a művészetek iránt, karolja fel az irodalmat s tanítsa meg ennek rendszeres pártolására a publikumot. De mely eszközökkel érheti ezt el egy irodalmi é.-; társadalmi kör egy kis provincz város szük keretében? Lássuk csak. Egy testület, bármilyen testület legyen is az, egy kis város életére mindig nagy befolyással bir. Érvényesítse ez a testület befolyását a városnál, hogy a középítkezéseknél kissé nemesebb styl érvényesüljön ; járjon közre az utczák neveinek történelmi és irodalmi nevekre való elkeresztelésének érdekében. Ez által fejleszti a. közízlést. Tartson a kör felolvasásokat. Hívja meg ezeknek tartására az ország nevezetesebb tudósait, kik könnyed modorban, vonzó előadásban észrevétlen csepegtetik be a tudományt, a műveltséget a lelkekbe s keltik fel azok iránt — már nevük varázsánál és személyes megjelenésük kedvező benyomásánál fogva is —'a műveletlenebb nép körében is az érdeklődést. Helyi tudósaink, kik közé örömmel számítjuk a tanári kar minden egyes tagját s nem egyet szel lemi munkából élő polgártárgitani s vitézi vérontásra vágyik hős lelkük, hát isten neki, csapjanak össze ; azonban ugy, hogy az első piros csöpp serkenésére vége legyen a komédiának ; mert az igazi becsület nem literszámra issza a vért. Nem ; nem verekedtek meg. Tanuk nélkül, fagyos találkozásban perselybe dobták a két golyót, becsületszavukat kötvén hozzá, hogy akit ér, az megöli magát. S nem is mindjárt, hanem tiz év multán. Ily őrület csak fiatal agyban nyilaihat meg. S a két ifjú elvált. Az egyik balra ment ; szivében kielégített boszuvággyal, zsebében azzal a váltóval, melynek esedékes napján az a másik életével tartozik fizetni. Amaz meg jobbra ; lelkében egy nagy emésztő tudattal, zsebében a halálos Ítélettel. Az óra lapján a perczmutatönak minden rezdiilete nem egy virágos jövő felé biztatja, hanem az elmúlásba, az enyészetbe kergeti. Mi neki a jövő ? Egy fejfa. Olyan czél, amelyet, ha éppen ugy akarja, korábban is elérhet; de a melyet számára távolabb határba letüzni, senki sincs ; kivéve azt az egyet, aki jogot váltott az ő napjaira. Mi lelkesítse ? Csírázó érzelmére fojtó köd száll; kicsillanó eszméje nem lel égő anyagot 0 kiulszik. saínknak, segítségükre leh etnek ebben. Ez által népszerűsíti a tudományokat. Járjon közre műemlékeink restaurálásában, emléktábláink épségben tartasaban ; anyagi tehetségéhez mérten emeljen ujakat. A fővárosi képkiállitásokról írasson magának szakértők által ismertető czikkeket, esetleg szerezze meg azok nevezetesebb termékeit másolatban s állítsa ki őket közszemlére. Rendezzen hangversenyeket, művészestélyt, a színházban ellenőrizze a repertoirt s igyekezzék ezt minél magasabb színvonalra emelni. Az esetleg felbukkanó tehetségeknek tegye hozzáférhetővé, hogy magukat a fővárosban kiképezhessék. Mindezek által felébreszti az érdeklődést a művészetek iránt. Alilitson fel nyilvános könyvtárt; szerezze be az ujabb irodalom kiválóbb termékeit, fizessen elő az összes napi és hetilapokra, irodalmi és képes újságokra s nyisson azok számára olvasótermet, mely mindenkinek bármikor rendelkezésére álljon. Ha akad itthon számbaveheto irodalmi termék, segitse elő annak kiadatását. Ily módon felkarolhatja az irodalmat s megtaníthatja a publikumot annak rendszeres pártolására. Nagy vonásokban vázoltuk ezekben a Pápán létesítendő irodalmi, társadalmi és művészeti körnek, mely a magyar irodalom atyamesterének Jókainak nagy nevét viselné — czélját és az ennek elérhetésére szolgáló eszközöket. Csak akkor, ha ezt a czélt megvalósítani képes, csak akkor, ha ezekkel az eszközökkel rendelkezni fog, van létjoga Pápán uj egyesületnek. Egy, már születésekor haldokló névleges szövetkezetre, mint a néhai szépészeti egylet, nincs szüksége egyesületekkel amúgy is agyonnyomorgatott városunknak. A kezdeményezők neve* valamint Fenyvessy népszerűsége, kit a minden oldalról feléje irányuló bizalom és szeretet valószínűleg élére állit a Jókai körnek, elég garanczia arra nézve, Kit szeressen ? Magához fűzni egy szívet, összenőni ennek gyökérszálaival, hogy egy napon kitépje s két élettel adózzon, holott csak egygyel tartozik ? Családot alapítson ? Hogyan akar megfelelni érte az igazságos isten előtt, hogy apró árvákkal növelte a világ boldogtalanait ? Elvonhatja a tanulás, megnyugtatja a munka. Vonja valamely disciplina. De mire ez kitárni kezdi előtte kincseit, hogy szedjen kedvére belőlük : a kincses láda ajtaja dörrenve lecsapódik ; ez a dördület a revolvert jelenti. Ej, hóbort ! Husz éves gyerek. Majd biz ő agyonlövegeti magát, mikor úgyis elpárolog az a vérmesség s az első találkozásnál összenéznek, nevetve fakadnak és ölelkeznek. Minek az ő élete annak a másiknak, mikor ennek magának is annyi van, hogy a nagy egészségtől nem tudja hova legyen vele. Fiatalok haragja ; histoire de femme. S ezer karjával magához ragadja az élet, hogy igyék emlőjén vidámságot, édes ittasulást, örömbort, gyöngyöző gyönyört. Avagy tiz évbe akarja bele szorítani mind azt, ami sugárt, illatot, zengést, szint és mézet nyújt egy hosszú lét? Gyorsan, vágtatva akar élni ? Csapot verni a boldoghogy az uj társulat nem terhére, hanem csak hasznára lesz városunknak. Becsesebbé teszi értékét, társadalmi életét élénkíteni s előkelőbbé fogja tenni és előbbre viszi a kulturális haladás szempontjából. Ebben a reményben üdvözöljük a Jókai kör megalapítóit ! R. Megjegyzések a városi főorvos ur 1892. évi jelentéséhez.*) A hol a kritika hiányzik, ott tespedés, hátramaradás és sülyedés áll be. A kritika hiánya azon nézetre, sőt meggyőződésre viszi a nyilvános pályán működő urakat, hogy mindenki meg van elégedve működésével és annak eredményével és ha ezen állapot soká tartott, meggyökeredzik az illetőben az öntudat, hogy űgy van az legjobban a mint van. Ha valaki oly merész, hogy a meglevő állapotot éppen rosznak találja és sokféle kifogást tud mondani, ha valaki azt állítja, hogy ezen is, azon is kellene segíteni, akkor kígyót, békát kiáltoznak a csendzavaróra, elnevezik opponálónak, ki a kákán is csomót keres, elmondják ezt olyan embernek, kivel a társadalom nem lehet meg, ki kell ezt a rendháboritöt küszöbölni mindenhonnan, mert a békét, együttlétet lehetetlenné teszi. Nem használ azután semmit, akármily jó szándék vezérelte is az illetőt a kritikájánál, mert a kik megfeneklettek a conservatismusban, a kik makacsul ragaszkodnak a meglevőhöz, azok csak dicséretet, csak dicshymnusokat akarnak hallani, az igazságos kritikát csak ellenségeskedésnek tekintik. Ily gondolatok támadnak oly emberekben, kik a közügyekkel szívesen foglalkoznak, ha látják az elmaradottságot és ha észreveszik, mily konokul ragaszkodnak a nyilvános pályán levő vezérférfiak a meglevő rosszhoz, bármennyire demonstrálják is nekik a haladás, az ujitás, a reíorm szükségességét és hasznát. Már nagy concessiót vélnek tenni, ha azt mondják, hogy a jobb a jónak ellensége ; nem akarják belátni, hogy a meglevő állapot nem jó, hanem rossz. Igy vagyunk a privát praxisában oly nagyon buzgó városi főorvosunk évi jelentéseivel. O már annyira megszokta a nagy pápai halálozást, hogy a meglevő mint nagyon előnyös, tetszik is neki. Mivel hazánkban — mi elég sajnos — az átlagos halá*) Orvosi szaktekintély kezéből vettük e figyelemreméltó czikket, és azt minden változtatás nélkül-adjuk közre. SZERK. ság hordáján s mámorba fojtani minden érzékét ? Nem. Hidegen számlálja a napokat s pontosan méri fokait a mindinkább fogyó távolságnak. Szemenkint pereg alá a kérlelhetetlen fövény. Nem áltatja magát. Halni indul. A hőst az eszme lelkesíti. A szabadságot jelentő lobogó után rohan s ha elbukik, kialvó szemében a megváltás hajnalának bibora tükröződik, tompuló fülét a diadal fönséges riadása csapja meg, keblének végső dobbanata a dicsőség, a szederjes ajkáról elröppenő utolsó fohász egy megszentelt sóhaj. Az öngyilkos, ki megzüllött lelkének a földön nem talál megnyugvást: hurkot akaszt a nyakába, elrúgja maga alól a széket s ott függ a szegen, pokoli meghazudtolásakép a hit magasztos tanának. Őt megcsúfolta az élet — hát visszacsufolja. A boldogság utján keresztbe fekszik, hogy botoljanak meg benne a világ összhangjának nevetséges hirdetői. S akit a vesztőhelyre kisérnek, hogy emberi igazság szerint meglakoljon, amért életét vette annak, aki életének örült: belenyugszik a nagy bünhődésbe, melyet rámért a földi birák törvénytevésev