Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-10-01 / 28. szám

I. évfolyam. P á p a, 1893. október 1. 28. szám. ELOFIZETESI ARAK : Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre l'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI •JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PAPAI HIRDETÉSEKET és ELOFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papirk' ^sicedö. Lapunk s^ mára hirdetéseket elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távír.Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADÁR. Rendezzük a cselédügyet. Szt. György és Szt. Mihály havában akármerre jár az ember mindenütt csak panaszt hall. »A cselédem felmondott« . . . nem kapok cselédet« . . . »az uj cselédem visszaküldte a foglalót« mindez szájröl-szájra, házról-házra jár a legkülönbözőbb verziókban. De mindhiába, az asszonyok már csak panaszra születt-k, a bajokat el tudják panaszolni a férfiaknak, orvosolni azonban nem tudják sohasem. A mult évben Budapesten egy széleskörű mozgalom indult meg a nők körében, hogy a főváros tűrhetetlen állapotú cselédügyét rendezzék. Gyűléseket tartottak, az asszonyok nagyban debattiroztak, s az alapvető munkálatokat teljeskették is, de bizony azért a főváros cselédügye egy mákszemnyit sem javult meg. A főtörekvés ekkor a cselédek magaviseletének javítására, hűségének fejlesztésére irányult, mely czél megvalósításának az országos erkölcsnemesitő egyesület minden időben buzgó apostola. A mi a cselédek magaviseletét, a gazdájukhoz való hűséget illeti, erre mindezídeig Pápán nem lehetett nagy panaszunk ; csak az ujabbí időben kapott lábra az a fonák helyzet, hogy sok cseléd gazdájától megszökött. A rendőrkapitányságnál minden héten előfordul néhányszor, hogy a cselédtartó gazdák cselédeik megszökéséről tesznek jelentést, kik rendesen nem üres kézzel állnak odább. Ily körülmények között, hogy bizhatunk azután cselédeink hűségében, hogy avathatjuk be őket a háztartás titkaiba ? Pedig ez nagyon fontos, megfontolásra méltó dolog. Hisz a cseléd az asszony jobb keze, a cseléd nyújt neki segédkezet minden munkájánál ; a háztartás terhes gondjaiban némileg osztozkodik vele. A cseléd úgyszólván családtagnak tekinthető, kinek hűsége, asszonyához való ragaszkodása megfizethetetlen. Ilyen körülmények között azután nagy baj, hogy a cselédek felfogadásánál még válogatni sem lehet. Nem elég, hogy a jó cseléd manapság ritkaság számba megy, hanem még örülni kell asszonyainknak, ha akármilyen cselédet is felfogadhatnak. Cselédügyünk viszás helyzetbe jutott. Számtalan asszonynak Szt. Mihály napjára felmondott cselédje, s csak a legnagyobb fáradozással, utánjárással szerezhet magának egy uj cselédleányt. Ehhez járul azután, hogy az újonnan épülő dohánygyárnak is október elején mintegy 200—300 munkásnőre lesz szüksége, s igy még a mi kevés cselédleány a közönségnek rendelkezésére állott, az is legnagyobb részt a nagyobb bér reményében inkább a dohánygyárba megy dolgozni, mintsem, hogy szolgálatba állna. Itt az ideje tehát, hogy a városi tanács a cselédügy terén akczióba lépjen. Csak nemrég hozták hirül a fővárosi lapok, hogy a felvidéki megyékben az árviz és az inség egész falvakat tett vagyontalanná, s a nyomorult lakosságtól elrabolta betevő falatját. Hz inség sújtotta megyékben parlagon hever a munkaerő, - - s mint értesülünk, — számos erőteljes, fiatal leány, kik szívesen dolgoznak, s olcsó bérért bármikor szolgálatba állnak, úgyszólván tétlenül élnek fenn a Szepességben s a szomszédos felvédéki megyékben. Az irányadó körökben felvetettük már az eszmét, hogy nem-e volna üdvös dolog e túltömött, lakossággal telt, inségsujtotta megyékből hivatalos úton mintegy 150—200 leányt áttelepittetní, —• s ez eszménk mindenüt meleg pártfogásra talált. Ugy véljük, hogy a városi tanács sem fog idegenkedni ez ajánlattól, s a szolgabiróság utján talán legjobb lesz, ha e megyék alispánjaihoz fordul, kik azután rendelkezésünkre bocsáthatnák a szükséges munkaerőt. TARCZA. tiszi hangulat. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárcsája. — Tedd be ablakodat, én édes angyalom, sárguló levelét hullatja a nyárfa, megárt halvány arczodnak a kóbor, csintalan szél. Vonulj vissza, jer, a természet öléből, hol egyszerű koszorúd minden virágszála haldoklik, hervadoz. Ne heverj le többé a szikes fű ágyába, hideg már a harmat, lassú vonaglással fagyos dérré dermed. Tedd cl fodormentás szekrényed aljába kék empireruhádat : a kedvnek, a gőgnek büszke prototypjét, vedd elő fekete, egyszerű ruhádat, melyben ártatlan lánykává változol. Elmúlt a nyár, itt van az ősz. Jön a magunkba vonulás, komoly gondolkozás korszaka, midőn a könnyelmű, röpke kaczagás vontatott mosollyá változik. Kezecskéd gyorsabban szántja végig piczike tűvel a hófehér vásznat, a munka serénysége, a kitartó törekvés mind nagyobb eredményt képes felmutatni. Vállfüződet gyakrabban rádveszed, szorosabban összehúzod hunczut kötelékét, szűkebb ruhaderékot, keskenyebb ruhaaljat viselsz, szép galambom. Hófehér tagjaid kerekded, ruganyos formába öltöznek a halcsontos ruha szigorú korlátai előtérbe lépnek. Ritkábban szerepel a kényelmes pongyola, mely rendes útjára tériti a vérkeringést s kéjes ölelésnek, csélcsap tréfáinknak nagyobb jogot enged. Elmúlt a nyár . . . forró ölelésünk barátságos, meleg kézszoritássá változik, a csóknak fesztelensége, alaktalan »sansgéne« formája felveszi ismét a kopott regulákat. A napsugaras élet, az illatos ibolya ... a viruló természet szivárványvilága zúzmarává dermed. A csintalan leányka szöszkc fejecskéjét behúzza prémes Stuartgallérjába s virágos, sárga szalmakalap helyett bóbitás silskinsipkát tesz fel a lejére. A munka édes szabadsága újra letűnt, a ringó aranykalász hullámos tengere kicsépelve nyugszik az öblös magtárakban ; a letarlott mezőkön elnémult a kasza pengése, az arató leányok jókedvű danája. Élénk jó kedvvel garmadába gyűjtötték az éltetadó kenyeret, s a hűvös ősszel, a zúzmarás télen megindul a hajsza, a kinos küzdelem a mindennapi kenyérére. Nyomor és inség terem az ősznek termő avarjában ; nyomor és bánat terem a, télnek kopár világában. Mikor te kedves, mosolygó angyalom muskátlis ablakodat gondosan berakod, s óvatosan felted kényes keblecskédet a hű^ vös széltől, a fagyasztó hidegtől, újra előtűnnek a didergő alakok ziháló mellel, beesett arczukkal. És mig te vidáman ülsz le zongorádhoz, s én boldog szerelemmel hallgatom játékod, lenn a hideg utczán pislogo gázlámpák halvány fénye mellett megterem a bűn és kinos szenvedés. Fimélkedőbe ejt a hervadó Ősz, a kietlen tél, csapongó képzeletem rózsás légvárai szürke komorságot öltenek magukra. A sok világos ruha, a világ-os czipőknek nyári színezete újra eltűnik a főváros utczáiról, s állig gombolkozva jár az emberiség rendes munkájára. Miért, hogy a napsugár nem mindig egyforma melegséggel árasztja el a földtekét ? Miért, hogy a kenyérnek piczike morzsáit szük marokkal szórják a szegény asztalára ? Kínszenvedések közt imádja az istent, hogy a nyomorult éhség megfosztá erejétől s heteken át nem képes bűzös ágyát, szobáját elhagyni ? elkorcsosult kényszer, naiv kishitűség a fanatikus emberiség lelki világában, hogy a szenvedő ember