Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-09-10 / 25. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre l •50^.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS P-A- PA. I HIRDETESEKET és ELO' FIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetés seKet elfogad a Reutep ügynökség és a Mftfjy. Távir. Iroda hirdetési iro* dája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. A pápai tébolyda.*) Nem tudom, ki irta a mult számban a »Botrányos állapotok« czimü czikket a tébolydára vonatkozólag, nem is vagyok kíváncsi rá, mert ugy is tudom, hogy azt csak olyan írhatta, a ki, annélkül hogy a tébolydát meg is nézte volna, íróasztalánál ülve, élénk phantasiája uralma alatt állva, fekete színekben festve a közönségnek egy szivet dermesztő, hajmeresztő Stylprőbát kívánt nyújtani. De ha mégis kötelességemnek tartom, az ily, a valódi viszonyokkal homlokegyenest ellenkező állitások czáfolásával foglalkozni, nem teszem azt pro domo, hisz én csak néhány héttel ezelőtt bízattam meg a városi tanács által a tébolyda ideiglenes igazgatóságával, sőt még eddig sem a leltárt, sem az eddig vezetett jegyzőkönyveket át sem vettem és igy tehát a vád, mely a tébolyda kezelése ellen emeltetett, engem épen nem illethet ; hanem teszem a/t részint az elődöm még halála után is megtámadott becsülete megóvásáért, részint azon okból, hogy a közönséget, mely oly hajlandó a betegek és különösen az elmebetegek körül történt vétkes mulasztások és hanyagságok miatt nemes haragra lobbani, megnyugtassam. *) Városi főorvos ur lapunk mult számának vezérczikkére vonatkozó válaszát készséggel kiadjuk és erre azonnal meg is tesszük észrevételeinket. Megjegyzem, hogy a czikkiró ugyan nem említi a tébolyda igazgatóját, de korholja az ápolót és a felügyelőnőt; de valamint minden hivatalban, úgy egy kórházban is a főnök felelős minden viszásságért és midőn az alantas személyeket gáncsolják, a vád tulajdonképen a főnököt éri. Megvallom, hogy akkor, midőn megbízatásomnak eleget téve, először léptem át a tébolyda küszöbét, engem is az idézett czikkben élénken ecsetelt sejtelmek gyötörtek, de csakhamar eloszlottak azok midőn láttam, hogy a zárkák tiszták, a padló súrolt, a szalmazsákok mosottak és az élelmezés, ha nem is úrias, de a benlakók igényeihez mérten, elég jó, Ízletes és mennyiségre nézve is kielégítő. Ezen rövid idő alatt, mióta én járok be a tébolydába, már 3—4-szer voltam ott délben, néztem mit és mennyit kapnak a betegek, meg is ízleltem az ételeket és mondhatom, hogy tekintve a csekély ápolási dijat — 15 frt havonkint — azt elégségesnek találtam. Mi az alapja a tébolydának, még nem tudom, de azt tudom, hogy Pápa városának költségvetésében egy krajezár sincs megszavazva a tébolydára, és igy tehát czikkirónak ezen állítása is csak ugy felel meg a valóságnak, mint a többi állításai. Nem tapasztaltam t. i. még eddig embe>rtelen bánásmódot, nem láttam még korbácsot, és meghiheti nekem az épen oly tudományos, m ;, ,<; emberszerető iró, hogy én, ha bármit tapasztaltam volna az ápoltak körüli bánásmódban, ami a humánitással és a tudomány mostani állásából folyó szabályokkal ellenkezik, én azt már, habár ideiglenes tébolydai igazgatósági minőségemben is, megszüntettem volna. Ami pedig azon vádat illeti, hogy a felügyelőnő tókertjeit és szőllőjét is az elmebetegekkel munkáltatja, azt elő* döm megengedte, hogy néhány ápolttal tetetheti és én sietek hozzátenni, nagyon helyesen. Tudjuk t. i. azt, hogy az angolok általánosan elfogadott »non reotraint« elvénél fogva a modern tébolydákban kisebb nagyobb földterületeket — az ápoltak számához mérten — munkáltatnak az elmebetegekkel, ami ezeknek sokkal üdvösebb, mintha czelláikba zárva nem csak lelkileg, de testileg is tönkre jutnak, mert a zárkák, noha nagyobb része mindig szellőzik, hisz ablakot őrültek szobáiban nem igen lehet alkalmazni, mert csakhamar véget vetnének oly törékeny tárgyaknak azok, kik még az ajtókat és ablakvasakat is kifeszítik, nem nyújthatnak annyi jó levegőt lakóiknak, mint az udvar vagy kert, annyival inkább nem, mert némely őrült ürülékeivel sem bánik ugy, mint egy ép eszű ember, ami, mint látszik, a Wm TÁRCZA. wxm IOUÉ Sorsunk az ... . Sorsunk az, hogy sohasem lehetünk egymásé Lassan elhervadok én, te meg leszesz másé. Kinos lesz a hervadás, kinosabb mint bármi A világban egyedül s kigúnyolva állni. Más csókolja ajkidat, azt a szép kis ajkat Mely nem tudom hárfa-e, avagy piros harmat ? Más csókolja kis kezed, mennyi guny van ebben Azt a kezet, melyet én, megfogni se mertem. Előttem áll a jövő irtóztató képe : Szétszórt hajjal bujdosom őrökké egy végbe ! Nevetni fog aki lát, csak te sírsz majd értem Oh mert te ís szerettél, nagy titokba, mélyen. Előttem áll a jövő . . . Oh már mintha látnám S mégis igy kell bevárnom, nyomorultan gyáván, Boldogságom égő ház, mások meg nem mentik Én meg nézem messziről, s nem tehetek semmit. Kihamvadt oltároknál. — Utiemlék Görögországból. — — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — A olymp ai ásatások által újból napvilágra került templomi telep meglehetős nagy darabon szabálytalan sokszög alakjában terül el. Két oldalon az Alpheios (ma Refias) és Kladeos folyók veszik körül, egy harmadik oldalon a Krono-domb emelkedik föléje. Egyébként a két folyónak völgye is dombos, magas hegyek nem emelkednek ki a lánczolatból, mely az embert akaratlanul is a dunántuli dombos vidékre emlékezteti. Az Alpheios sok tekintetben szintén a Dunántul egyik szeszélyes folyamara, a Drávára emlékeztet, ép olyan rohamos, ép oly kanyargós és ep oly iszapos^ Az ő iszapja temette el apródonként a földrengések által romba döntött templomokat és az ő iszapterületéből, régi medrének árteréről ásták ki nagy keservesen a régi dicsőségnek reánk maradt romjait. A romok által borított terület, a melyet ma már ugy tekinthetünk, mint a régi olympiai ünnepségeknek kilencztizedrészben fölfedezett szinhelyét, a régészetben »Altis« nevet visel és csupa templom és az istentisztelethez tartozó egyéb épület egyvelegéből áll, melyeknek központja a Zeusz oltár es Zeusz templom. A véletlen ugy hozta magával, hogy az ásatásokat is épen itt kezdették, s az első teletek is innen kerültek ki. Kalauzaink is ide vezettek legelébb és miután a Kladeos-folyon áthaladtunk, mely nyári sekely vízállásával és hatalmas vízmosásaival a szekcsőhöz hasonlít, már csak egy domb választott el a romoktól. Néhány száz lépést tettünk még a szerbtövissel és erősen füsz' fes illatú virágokkal borított mezőn és egyszerre csak ott találtuk magunkat a romok között. Az első pillanat érzése, hiába is tagadnék, a csalódás érzése volt. Hiszen azokból a fényes templomokból, melyekről olvastunk, halottunk és álmodoztunk, nem láttunk többet összezúzott, bedőlt és megcsonkított köveknél. Mint egy óriás fákból álló erdőnek csonka törzsei, ügy emelkednek fel imitt-amott az eltört oszlopok, mig másoknak dobjai jelzik az irányt, a melyben őket a földrengés ledöntötte. A nagy kövek közt lomha teknős békák sütkéreznek és még csak azt sem tartják érdemesnek, hogy lábaink elől eltakarodjanak. Romok és újra csak romok . . . De ez a csalódás csupán addig tart,
