Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-09-10 / 25. szám

hangzatos phrázisokban gazdag czikkiró figyelmét elkerülte. Végre még egyszer és ezzel feleletem bezárom ; volt alkalmam, nem mondom fő és székvárosok tébolydáit látni, mert ezekkel még az »emberbaráti szeretet és a nemes emberi érzelmekből túláradó czikkiró sem fogja párhuzamba vonni akarni ami szerény tébolydánkat, hanem Bihar- és Temesmegye közkórházait, tébolydaosztályukat és mondhatom semmivel sem kiilömbek, mint a mienk. Valamint ott, úgy nálunk is, akármilyen igénytelen és egyszerű legyen is a tébolyda, mégis nagyjótétemény ügy azoknak, mint Pápának, mint Veszprém és a szomszéd megyéknek, amelyek, mint látszik, még ilyen oly sokat gáncsolt intézettel sem bírnak, amennyiben azokból is ápolunk itt beteget, ha van felesleges helyünk Dr, Steiner József. * Dr. Steiner József, városi főorvos, mint a pápai tébolyda ideiglenes főnöke a fenti sorokban megczáfolni igyekszik a lapunk mult számában »Botrányos állapotok« cz. alatt megjelent czikkünk állításait. Czikkünk felsorolt érveit czifra frázisok színében igyekszik a közönség előtt feltüntetni, melyeket — szerinte — egy laikus iróember iróasztala mellett, a nélkül, Hogy a tébolydát látta volna vetett papírra. O 1vasóközönségünk és a magunk érdekében kötelességünk kijelenteni, hogy légből kapott* frázisokkal telt czikkeket, melyeknek állításai nélkülözik a valóságot, sohasem adunk lapunk hasábjain a nyilvánosság elé és czikkeinkért mindig elvállaljuk a felelősséget. Minden czáfolgatás daczára most is határozottan kijelentjük, •—mert mig a Zeuszteplomrcl köztudomásu dolgokat a helyszínére alkalmazva, képzeletben újra felépítjük ezt a nagy, ezt a dicső templomot, mely körül annyi nemzedék öröme és keserűsége zajlott le és mely a világ leggeniálisabb népenek virágzását es hanyatlását látta. A romok közé telepedve, vezetőnk dr. Pasteiner Gyula előveszi Pausaniasnak az ókori Bádeckernek utazó könyvét és mig mindannyian köréje csoportosulunk elolvassa nekünk ez ókori műbarát és tourista leírását, melyben a templomról és az egész Altisról részletesen megemlékezett. A mint ez ókori vezérkönyv fonalán elébb általánosságban tájékozódtunk, azután az egész templomot körüljártuk, lassankint felépült képzeletünkben ez a csodaszép épület, a melyen nem tudni, mit bámuljunk inkább, vájjon az egészrek bizonyos raffinériával követett arányát-e avagy óriás méreteit. Miként a természetbúvár az őskor állatainak vázából kialakítja gondolatban az egész eltűnt lénynek alakját, felismeri puszta kövült lenyomásokból az egész ősvilági csodateremtést: úgy változik lelki szemünk előtt a romok törmeléke egyenesen és immár feltartóztathatlanul gyönyörű épületté. A szakszerű magyarazat fonalán látjuk a 64 méter hosszú és 27 méter széles épületet, melyet az aleai Libon már 450 K. e. fővonalaiban befejezett és mely az egész Peloponnesusnak legnagyobb dóriaí szabású templomát képezte. Köröskörül kiszemélyesen meggyőződtünk róla — hogy a pápai tébolydában botrányos állapotok uralkodnak. A czellák fertőzött levegővel teltek, piszkosak, az elmebetegek tápláléka tűrhetetlen, rossz. A városi főorvos ur szerint az őrültek czelláiban ablakok nem igen alkalmazhatók, mert a törékeny tárgyaknak csakhamar véget vetnének. Dehogy ís nem alkalmazhatók, csak arról kell gondoskodni, hogy az ablakok rostéllyal legyenek elzárva, mint ezt több tébolydában láthatjuk. A városi főorvos ur embertelen bánásmódot sem tapasztalt még a tébolydában ; a korbácsütéseket meg pláne légbőlkapottaknak állítja. Legyen megyőződve a tisztelt főorvos ur, hogy a korbácsütések megtörténtéről mi önön magunk győződtünk meg. Láttuk, mikor az ápoló a nyomorult elmebeteget egy kis engedetlenségért embertelenül ütlegelte, mint az engedetlen házi kutyát. Azt ís helyesnek tartja a v. főorvos ur, hogy a felügyelőnő a szerencsétlen elmebetegekkel dolgoztat, mert hisz »angol elv szerint a modern tébolydákban kisebb-nagyobb földterületeket munkáltatnak az elmebetegekkel«, Ez nind helyén volna, csakhogy a pápai tébolyda felügyelőnője az elmebetegekkel métermázsa nyi terheket vitet haza kertjeiből és szőllőjéből, mely terhek alatt a nyomorult betegek összeroskadnak s éktelen, ocsmány szitkozódásokban adnak kifejezést szenvedéseiknek, a miről különben Pápa városában mindenki tudomással bir, épen csak a főorvos ur nem. Ha a felügyelőnő munkáltatni akar a betegekkel, rendezzen be a tébolydához tartozó elzárt kerteket, amint ezt az angolok egészítjük a derékban megcsuklott oszlopokat, egymásra rakjuk a fűben heverő dobokat, melyek mellett az oszlopfő ugy hever, mint egy lenyakazott ember feje, melyet a törzshöz újra odatettek. Es midőn akkor bámuló szemünket ráemeljük, a 10 méter magasságú és majdnem harmadfél méter átmérőjű oszlopokat mint az emberi erő és méltóság építkezési emlékeit látjuk. Az oszlopok közül 34 képezte a templom külső kerületét, a csarnokot, mig belül egy-egy sor oszlop a tetőt viselte, melylyel együttesen az egész épület 20 méter magas volt. Az oszlopok között befelé haladva, meglátjuk a szentélyt (cella), melyben Phidias hires Zeusz szobra egészen a legutolsó olympiai ünnepség megtartásáig állott. Még meglátszanak a régi padló mozaik nyomai: látjuk a fehér színűt közvetlenül a szobor helye körül, odább a feketét és azontúl az előcsarnokban (Pronaos) az Alpheios folyó kavicsaiból kirakott hires Triton-mozaikot a mozaikművészet 5* századbeli, tehát legrégibb ismert emlékét. Mivelhogy már elkezdettük a templom diszitéseinek leírását, folytatjuk is addig, a mig képzeletünknek valóságos adatok állanak rendelkezésére. Itt volt Phidiasnak Zeuszt ábrázoló hires szoborműve chryselephantin (arany és elefántcsont) művészetnek egyik kiváló termeke. Embermagasságot felülmúló ülő szobor volt ez, melyen az istenek királyának ruházata arany lemezekből volt, fedetlen testrészei pedig elefántcsontteszik, de a mely módosulást főorvos ur elhallgatta. Így majd nem járnak szabadon a lábbadozó őrültek, nem veszélyeztetik a közbiztonságot, s nem fordul elő oly megbotránkoztató eset, hogy a kishantaí szőllőtulajdonosok szemeláttára a felügyelőnő szőllőjében egy elmebeteg nő meztelenre levetkőzik. Ennyit akartunk felhozni feleletül a főorvos ur czáfolatára. Múltkori állításaink valóságához ragaszkodunk, s kérjük a pápai tébolyda ideiglenes főnőkét, hogy czáfolgatás és szépitgetések helyett nagyobb szigorral és következetes ellenőrzéssel orvosolja a pápai tébolyda botrányos állapotait, már a kishantaí szőllőtulajdonosok érdekében is, akik a napi izgalmak elől menekülnek szőllőjükbe és nem akarják, hogy nyugalom közben a felügyelőnő szőllőjében munkálkodó őrültek kínos jajgatása megzavarja üdülésüket. Különben — mint értesülünk — a kishantaí szőllőtulajdonosok legközelebb gyűlést tartanak s hatóságilag akarják megszüntetni e botrányos állapotokat. —• Saját tudósítónktól. — 1893. szept. 4. A vasárnap, azaz f. hó 3-án tartott leleplezési ünnepségre valóban fényes ünnepi zászlódiszt öltött Sopron városa. Különösen kitűnt a pompás színháztér diszessége, ahol a Liszt szobor emelkedik. A nagy zeneművész és componista szobrát T i 1 g n e r Viktor hazánkfia készítette, ki jelenleg Bécsben lakik, hol a Mária Terézia szobor hirdeti örökre művésznagyságát. Liszt Eerencznek érczből öntött burokból állottak, s miként e szobron úgy az egész templomon díszítés tekintetében uralkodó volt az arany és fehér szín, melyet a márvány képviselt. A márványon viszont pazarul fejtették ki díszítői a képfaragás művészetét. Az ereszalatti diszek harántoszlopocskákkal megszakított képmezőkből állottak, az elébbieket triglypheknek az utóbbiakat metopoknak szokás nevezni. Mig az elébbiek kevés kivétellel hasonlók, a metopokon a görög művészét nemzeti hősmondákat tüntetett fel dombormüvekben. Olympiában csak a belső ereszen voltak domborművek, a külső ereszen Mummius római hadvezér által ajándékozott arany pajzsok függöttek. A belső ereszeken (az előcsarnok és hátulsó kamara oszlopai felett) Herakles tetteit ábrázoló dombor müvek voltak. Az olympiai muzeumban láttuk ezeket a dombormüveket, melyek a görög történelmi genreszobrászat legérdekesebb emlékei köze tartoznak. A görög művészet sokat és nagyot, röviden es kevés alakkal szeretett kifejezni. Oly vonás ez, melyet modern szobraszoknál ritkán találunk, de például a magyar Izsó Miklós müvein büszkén tapasztalhatunk. E tekintetben nagyon érdekes az a dombormű, mely Heraklesnek Atlasznál való kalandját ábrázolja. Herakles a földtekét egy közbetett vánkos segélyével tartja s a Hesperidák egyike segítségére van ebben. Másfelől Atlasz közeledik, mindenik kezében három-három almávalj melyeket Heraklesnak