Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-09 / 2. szám

helyett a társadalmi élet egyhangúságát, visszafejlődő áramlatát sodorják felszínre. A függetlenség eszméjének egy nagy vívmányát láttuk városunk kiváló áldozatkészségében, mikor a főiskolának 30,000 frtot szavazott meg — és azóta ismét pangás állt be. A klikkek újra összebújtak, visszavonultak circulusaikba. Vajha a függetlenség eszméje társadalmi téren végre-valahára nagyobb tekintélyt, hatalmat nyerne közönségünk körében. Vajha a szabad, józan gondolkodás párosulva cselekedeteink szigorú > kritizálásával képezné czélpontját irányadó köreinknek s a könnyelmű satyra helyett szivünk nemes érzelmeire hallgatnánk ! A függetlenség eszméje körül csoportosuljunk s ne csak a külfényt . . . ne csak városunk életének külső fejlődését hajhászszuk ! ! Vélemények a Jókai körről. Városunk irányadó köreiben a Jókai kör eszméje élénk megbeszélés tárgyát képezi, ezért szerkesztőségünk városunk több tekintélyes tagját fölkérte, hogy az eszméről véleményüket nyilvánítsák. Jelen számunkban két nyilatkozatot teszünk közzé s a többit jövő számunkban hozzuk. I. Választ várnak tudakozódásukra, hogy mit tartok a Pápán alakítandó »Jókai kör« tervéről? A válaszból• tudják meg, hogy igazán szerettem-e a városunkban ez iduszerint felolvasások és zeneelőadások rendezésével foglalkozó két egyesületnek, úgymint a kereskedelmi ifjúsági önképzőkörnek és a leány egyesületnek munkálkodását, vagy csak tartozó kötelességből osztoztam közművelődési munkájukban néha napján. Hát én igazán annyira becsülöm mindkét emiitett egyesület munkásságát, hogy ha tudnám, hogy az alakítandó sultság és vakság- között ; az örök egyensúlyt, mely nyilvánul az Excelsior démonainak küzdelmében, s mely megtanít arra, hogy az ember most is olyan, mint volt évezredek előtt, csak a körülmények változtak ; s arra, hogy ennek igy kell lenni és nem másként. Az a lelki egyensúly, mely nyilatkozik munka és pihenés között, mely leküzdhetetlen őserővel ragadja torkon Faust szellemét, midőn túl kíván emelkedni a természetszabta korláton, mely kényszeríti az embert, hogy midőn egyik oldalon diadalmas léptekkel tör előre, másutt ugyanoly mértékben sülyedjen vissza, mely az emberiség által már egyszer elért korlátot végtelen bölcsességgel egyensúlyozza az egész világrend szabályos ingatásával : előttem aranysugárral deríti fel a világ küzdelmeiben rejlő örök szabályosságot. Aki nektártól kapott csömört, igyék denaturált szeszt. Kaczagjunk a kaczagókkal és keseregjünk a szomorkodókkal ; kaczaj és könny vegyülékéből támad a legmagasztosabb, legfölemelőbb érzés : a rezignáczío. Kibékülve önmagunkkal, s a világgal, megengesztelődve haladunk az árral, mely forog, forog tovább a rendelt uton, mint a malmot forgató lovak, melyek azt hiszik, hogy haladnak, mikor ugyanoda térnek vissza, honnan elindultak. irodalmi és művészi kör, ama két, már meglevő, s igazán nemes feladatot teljesítő egyesület munkásságára zsibbasztólag fog hatni, akkor én is azokkal tartanék, a kik azt mondják, hogy a tervezett egyesület városunkban felesleges. Hanem ha tovább tekintek azon kis körünknél, kik az említett egyesületek kebelében otthonosan éreztük magunkat, lehetetlen, hogy észre ne vegyem, hogy még a nagyobb része azoknak, kiknek az irodalom és művészet iránti érdeklődésére, avagy munkásságára városunk társadalmi élete bizton számithat, nincs belevonva semmi ily czélu egyesület körébe és igy a tervbe vett irodalmi és művészi körnek felvirágzása városunkban, más városok példájára, szintén remélhető. A Jókaikörnek megalakulása városunkban, sem a kereskedelmi ifjúság, sem a leányegyesület által rendezni szokott felolvasásokat és zenelőadásokat feleslegessé nem teheti, azért ezek ezután se hagyjanak fel eddig teljesített nemes munkájukkal, az idő befogja bizonyítani, hogy ez egyesületek a tervbe vett irodalmi, művészi körnek, ugy e kör pártolói mint munkásai tekintetében, igen jó előískolái lesznek. A művelt társadalmi osztálynak egy jó része, mint eddig, ugy ezután is, ezekben növeli az irodalom és művészet iránt rokonszenvét, felolvasók és hangversenyzők jó része fog, az én véleményem szerint, ez egyesületek munkásaiból a Jókai körbe mindenkor beválasztatni. Ezekből látható; hogy én mindkét egyesületnél nagyobb körűnek képzelem az alakítandó irodalmi és művészi kört, mert mig amazok egyike jobbára csakis városunk kereskedői, másika leginkább csak a nők köréből gyűjti tagjait, a Jókai kör, véleményem szerint, ezen körvonalakat nem tekintve, azokon tul, de még a város határain túlról is toborozhatja össze a maga tagjait. Csak ügybuzgó férriak kellenek a kör élére, és azonkívül nők is, mert ... A népszínház erkélyén ültem. Groteszk alakok vonultak fel a színpadon. Jobb oldali kövér szomszédom mogyoró nagyságú verejtékgyöngyöket hullatott, elragadtatásban szünet nélkül hangoztatva : »cz ! cz ! cz j« . . . Hátam mögött valaki minden neki tetsző mondást utánna mondott, ugy hogy a darabot háromszor hallottam : először a súgótól, aztán a színpadon s végül a hátam mögött. A cselédszerző, a szeretője után szaladt kaszirnő, a férjét kergető vénasszony, a gavallér káplár, az inasból lett háziúr tarka csoportokban kavarogtak előttem ... Az ezerfejü hydra ujjongva hullámzott ; felcsigázott, nekipirult arczok, orkánszerü taps, lábdobogás,majd légzümmögést kihalló csend .. . . . . Félrecsapott köcsög kalapban, bő, koczkás nadrágban kiáll a szín közepére az inasból lett háziúr. Groteszk mozdulattal, szélesre vonva húsos, ellenszenves ajkait, erőltetett hangon dalol valami kupiét. Nem értettem jól , fogadok, hogy az a feltűnő magas, pelyhes állu siheder sem, kí előrenyújtott nyakal őrülten csapdossa tenyerét. Csak a végét vettem ki : tararabumdíét dalolta a búmnál nagyot rúgva. A baloldali hölgy kaczér mosollyal nézett a huszár hadnagyra, ki elegáns lassúsággal emelte kegeit. Fel-felszakadó, elfojtott, éles kac?agáss<ü szerintem valamint már neve is irodalmi és művészi kör lesz az uj egyesületnek, ugy elnökre is kettőre lenne szükség, s midőn ezek egyikét már kijelölte a közvélemény, szeretném, ha a másikra nézve ugyanaz követelné, hogy az csak nő lehet. Így osztanám meg az alakítandó egyesület választmányi helyeit is a férfiak és nők között, és igy reménylem annak felvirágzását. És ha mindezek daczára is valaki azt hiszi, hogy elsorvad ez is városunkban, mint már néhány hasonló czélu egyesület, nekem még akkor is hivatalom hozza magával, hogy ha közelemben a közmivelődés zászlaját valaki felem eli, azt támogatni segítsem, és még biztassam a csüggedőket : »Csak előre édes fiam !« T

r ^ Kis ERNŐ, II. Az eszme megvolna, csak rajtunk múlik, hogy ténnyé is váljék. Nincs szebb, nincs magasztosabb cselekedet annál, mely a szellemi munkás érdemének elismerését sürgeti. Ha az eszme és az erkölcsi erő győznek; e győzelem biztató mindenkire nézve és fölemelő érzést kelt mindazokban, kik az eszmék szolgálatában állnak, az eszmék küzdelmét vívják. A nemzeti költő, mint a nemzet géniusza, az emberiség egyedüli támasza és vigasza a legszomorúbb, legmostahább időben, még a teljesen letiport nemzetet sem engedi át a kétségbeesésnek, felbátorítja népét, lelket lehel az elcsüggedtekbe és lelkesedésre gyújtja az ifjúságot, hogy az ne engedje át magát a bánatnak, mert jjnni fog, mert jönnie kell egy jobb jövőnek, mely eltávolítja a bút és a kellő pillanatban szabadságot és megváltást hoz az elnyomottaknak. Jókai Mór, kinek ötvenéves jubileumára készül a hálás magyar nemzet, csakugyan olyan költő, ki eme reményeket táplálta népének szivében, jőtévolt telítve a lég. Kllenálhatatlan viszketeg kényszeritett együtt kaczagni, az ezer kaczagóval kipirulni, piros orczáik láttára. A komikus komoly önérzettel hajlongott és igy még komikusabb volt. Végre lecsöndesült a zaj. Egy másik kupiéra gyújtott a színész ; v: lami politikai -vonatkozású nonszensz . . . aztán hátravetette állát, jobb lábával előre lépett és hamis, recsegő hangon dúdolni kezdte a Kossuth nótát. . . , És hirtelen mély, dörgő lassú moraj keletkezett, mint távoli felhőzugás ; valami elfojtott sóhajtás kelhetett szárnyra egy támlás székről, mely emelkedés közben mind erősebb lőn, mind jobban kiszélesült, s a karzatra érve dörgő, jajongó hullámokban zúgott át a permen . . . . . És e perczben elszorult a lélekzetem. Es láttam az izzadt, festékrongyos arczu komédiást, félrecsapott köcsögkalapban. Es jobboldali szomszédomat aki diónyi verejtékgyöngyöket hullatott s zsebeibe méIyesztve kezeit, mély gyomorhangon, hamisan dúdolta a nótát és utálatosan mosolyogva nézett körül. És a baloldali hölgyet, ki kaczéran vetette fel fátylát s ajkait annyira megemelvén, hogy a gyöngysor kivilloghassék, ugy tett, miként ha énekelne . . . • , • És láttam 0 távolban, tarlgttbek*