Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-09 / 2. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 fit (12 korona) Negyedévre 1 frt 50kr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évié 5 frt (10 korona) SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PÁPAI HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER. ÜGYNÖKSÉG és a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. 1. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. A függetlenség eszméje társadalmunkban. Egy eszme, mely mindinkább kérdőjellé válik ! Egy eszme, mely felkiáltójelként tör fel a magasba. A függetlenség eszméje Pápán ? ! Hol van ? hol kell keresnünk ? A gondolatok világában, avagy az élő szavak között, melyeknek serege meggondolatlanul hangzik el az ajkakról ? Vagy talán az agyban, a sziv rejtekében ? Keressük bárhol, nem találhatjuk meg. A függetlenség eszméje Pápa városában korlatokba gyömöszölt eszményi fogalom, melynek nagyon* sokat kell még fejlődni, formálódni. Ne tessék most politikát érteni ;a politika »militans« itt háttérbe szorul, s helyt ad a közönséges élet rendes cselekvényeinek ; helyt ad a tettek hoszszu sorának, melyek még mind a régi formára vannak alkotva. A szabad, független gondolkodás, á finom és n e m vérig sért ő szókimondás száműzve van az irányadó férfiak köréből. Van már dohánygyárunk, Isten kegyelméből nemsokára földmivesiskolával is büszkélkedhetünk, villanyvilágításon törjük most a fejünket, a modern korszaknak számtalan vívmányát törekszünk városunkban érvényre juttatni, dolgozunk, munkálkodunk. De mind hiába, bármit is cselekszünk, mikor a a klikkrendszer megöl bennünket, megtöri gyenge társadalmi életünket. Senki sem mondhatja, hogy városunk nem halad. Minden évben valami uj gyárat kapunk, minden évben meglepő újításokat foganatosítanak, és mégis nagyon hátra vagyunk. A hírlapíró rá-rá mutat olykor a tespedő életre, s egy-egy zengzetes vezérczikkel törekedik felrázni a várost örökös álmából. DC czifra, gúnyos szava minden hatás nélkül hangzik el a sivatag pusztában. Jó ideig kerestük mindennek az okát. Hisz a sajtónak mindenütt nagy hatalma van, erkölcsbiróként szerepel a társadalomban, s kezében az • igazságos kritika szigorú mérővesszőjével a bajokat orvosolni van hivatva. Igen, orvosolta is a bajokat, csakhogy nem a fájó sebeknél végezte a műtétet, nem a betegség csiráját, gyökerét kereste fel, hanem mindig csak folyamatában látott hozzá a gyógyításhoz. Büszke mellel állt ki a porondra, s köveket szórt a városi tanácsra, mely szerinte a munkára képtelen s haladásában megállítja fejlődő városunkat. Mi e kopott thémát háttérbe szorítjuk. Nem, mintha a városi tanácscsal fuzionálni akarnánk, s szolgájává szegődnénk — hisz ekkor lapunk, mely most is a függetlenség eszméjét kutatja, önmagával jutna ellenkezésbe —- hanem, mivel a bajt városunk lakosságában, közönségében látjuk. Hogy városi tanácsunk nem mintaszerű, ez elismert axióma ; de hogy -városunk közönsége tespedésre termett, s a klikkrendszernek nagy pártolója, ez még hatalmasabb axióma. A rangosztályokban pompásan bő- f velkedtünk, az egyes vallásfelekezetek között szilárdul állnak a vastag spanyolfalak — akár csak ős Sión hegye, ítéleteinkben, gondolkodásunkban egymásra támaszkodunk, a társadalom irányadó elveiről nincsen világos, önálló felfogásunk. Közművelődési egyesületet alapítunk, s néhány év múlva pang az egyesület, reá sem hederitünk. A tudomány és művészet a legparányibb mértékben sem kelti fel a közönség nagy részének érdeklődését. Ne tessék a városi tanácsot zaklatni, nem ott van a bibe. Saját egyéniségünk, Pápa város közönségének túlnyomó része okozza a sok viszásságot és számos ferdeséget. Ott van a baj az irányadó körök tettében, gondolkodásában, kik vállvetve harczolnak a felvilágosodott kor nemes ízlése ellen, s elszomorító conservatismussal vonulnak félre a társadalmi élettől . . . Jókaikört akarunk alakítani ? A Jókaikör, ha dicsőséges sikereket mutat is fel alapitásakor, csakhamar meg fog bukni, mert az irányadó körök tartózkodó modorukkal, nagy fontoskodásukkal az irodalom és művészet pártolása TARCZA. RÁL) GONDOLTAM. MIKOR ELSŐ NEFELEJCSET LÁTTAM, FÜ KÖZÖTT A KIS PATAK PARTJÁBAN, S LESZAKITNI HOZZÁ LEHAJOLTAM : ÁBRÁNDOS SZEMEDRE, TE REÁD GONDOLTAM ! MIKOR LÁTTAM ELSŐ HÓVIRÁGOT, GONDOLATOM IIÓKEZEDRE SZÁLLOTT ; MIKOR RÓZSÁT LÁTTAM KINYILOTTAN ; BŰBÁJOS ARCZODRA, TE REÁD GONDOLTAM ! . . . MIKOR HÍMES TARKA LEPKÉT LÁTTAM, MEGPIHENNI VIRÁGON, FŰSZÁLON, AZTÁN SZÁLLVA, ELCSAPONGVA ONNAN : AKKOR IS, AKKOR IS TE REÁD GONDOLTAM ! AJKAY ZOLTÁN. Prometheus és Harlekin. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája A népszinház erkélyén ültem. Meleg, fülledt volt a lég. A zsúfolásig telt padokbol homályos gőz szállott a magasba, rezgésbe hozva a csillár lángjait. Jobbról egy vastag, hajlott korú, de még hajlottabb orrú, széles aranylánczczal ékesitett ur, ki a polgári házasság kérdésében minden valószinüség szerint nem a katholikus klérus álláspontját tette magáévá. Baloldali szomszédom bájos hölgy volt, ki feltűnő hangosan beszélgetett francziául kísérőjével. Lorgnettet tartott szeme előtt, és kaczér pillantásokat vetett egy huszárhadnagyra. Hátam mögött egész sereg diák csacsogott. Halvány, kimulatott arezok voltak, tarkítva - piros-pozsgás vidékiekkel. Nem hiszem, hogy mind romlottak voltak. Egyikük mosdatlan megjegyzéseket tett ; valamennyien nevettek, legjobban azok a piros-pozsgás vidékiek. Nem tartozom azok közé, kik néhány esztetikai czikket végigolvasva, fennhéjázó gunynyal mosolyognak a vaudevilleken, s nem is késnek magasan szárnyaló szellemi dorongokkal agyonbunkózni a mi túzokröptü gondolkozásunkat. Sajnálom ezeket az embereket ; tudom, hogy aszketak ők, kik a legnagyobb erőfeszitéssel szoritják össze állkapcsaikat, nehogy velünk együtt törjenek ki falrengető kaczajba ; mert a kaczaj a plebs : a mosoly az arisztokrata. Sajnálom őket. Hiszen amely kedélyben erőltetett tanulmányok, rideg előítéletek elölték a csiklandozó természeti pávatollat, az eo ipso romlott kedély. Aki azt állitja magáról, hogy csak klasszikusokat tud élvezni, éppen ezaltal bizonyitja be, hogy kényszerű elvek hatása alatt áll ; s az olya ti műbiró, ki megszabja önmagának, hogy mit kell élveznie, kényszerű és nem természetes Ítélőképességet hoz magával. Bár én is olvastam Kantot és Schopenhauert, ugy találom, hogy ezek nem zárják ki a csörgősipkás Harlekint. Mélyreható szemmel tekintek a világ dolgaiba, es látok egy zagyva chaost, bölcset s bolondot, jót és gonoszat, ragyogó pompát és fakó rongyot zavaros kánkánban keringeni egy setét gödör felé. És látok a chaosból kiemelkedni egy szellemet, mely bizalommal tölti el szivemet, visszaránt az örvénytől és mosolyogva int, hogy vegyüljek a chaosba. Az örök harmóniát látom, mely nyilvánul szép és rut, tragikum és komikum, bűn és erény, felvilágo-