Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-02 / 1. szám - Melléklet

isteneket, melyek az ember szivét megkeserít ék és felemelik egyaránt, s amig itt sutogtok, regéltek, töröljétek is le arczomröl azt a könycseppet, mely az elveszett multat, a meg nem nyert jogot és azt az édesen álmodott szabadságot siratva, szememből kiccordul ! . . 1ZENET A »BABÁ«-NAK, MESSZE-MESSZE TÁJRÓL SZELLŐ JÖN SUSOGVA, BARNA KIS LEÁNYNAK SZERELMÉT, SÓHAJÁT FÜLEMBE SUSOGJA. MEGÍGÉRTEM ANNAK A KIS BARNA LÁNYNAK: HA MÁR NEM LESZEK OTT, HARMADNAPRA TŐLEM IZENETET VÁRHAT. LEVÉLBE NEM IROM : NEM TUDNÁM LEÍRNI, MADÁRRA NEM BÍZOM : SZÁZSZOR ELDALOLJA, MEGTUDJA MINDENKI. BARNA LÁNY SÓHAJÁT A SZELLŐRE BÍZTA, LANGYOS ÉDES SZELLŐ YÁLASZOMAT — KÉRLEK — TE VIDD NÉKI VISSZA ! SZÁLLJ AZ ABLAKÁBA, CSÓKOLD AJKÁT ÖSSZE, — DE HA BOKRÉTÁT KÖT, NE HÁBORGASD A MIG ÖSSZE NEM KÖTÖZTE. HA CSILLAGOT KERES, HAGYD MIG MEGKERESTE; AZTÁN SUGD FÜLÉBE, HOGY A KIT MOST SZERET : . SZERESSE, . . . SZERESSE... . STEINER KORNÉL. Fény és árny. A szobalányságon kezdte a világbani szereplést, s minthogy ennivaló csinos fruska volt, csakhamar angazsálták a Csillag-kávéházba kaszéros frajlának. Illett is oda nagyon a hamvas,, piros arcával, nevető szemeivel, aranyos hajával, s kicsattanó élveteg kis szájával. Mtkor ott ült a nagytükör alatt, abban a cifra katedrában, melynek csillogó márványlapján aufzaczok, likőrös palackok, konyakos üvegek stb. voltak felhalmozva : — úgy nezett ki, mint egy csecse, tortára való cukorbaba De hisz tudta is a kis gonosz nagyon jól (van-e csinos nő, a ki azt ne tudná ?) hogy ő milyen igézetes . . . kivánatos ! Hogy hitegette, csalogatta, bolondította azt a sok mézes beszédű férfit, —• kik civilben meg nyalka uniformisban ott strázsáltak a kassza körül — virággal, bonbonnal, meg cifra himes bókkal kedveskedve a szépek szepjének . . . Soha se örvendett még a Csillag-kávéház olyan nagy látogatottságának, mint abban a verőfényes időben, mikor a szép Betti ott trönolt a. kasszában. Mivel azonban olyan túlságosan s?ép volt, nem sokáig maradt a café füstös légkörében. Az odavaló színigazgatónak ugyanis ! egy jó ideája támadt. Mikor a színészetet igen pártoljak s gyér a bevetel — akkor az igazgató rendesen olyasmin töri a fejét, a mivel effektust, meg telt házat csinálhat. — Nagy vonzerőt gyakorolhatna ez a gyönyörű kaszéros lány a világot jelentő deszkákon is, — gondolta az élelmes direktor. Igazi bázis lenne . . . játszani még ugyan aligha tud — de annyi benne a sikk, a természetes grácia, hogy nem sok fáradtságba fog kerülni, őt kiqualifikálni. Es Betti egy napon, illetve este fellepett a színházban valami jelentektelen cicaszerepben — s oly sikert aratott, hogy teljesen igazolta a direktornak hozzátüzött vérmes reményeit. A habitüek el voltak ragadtatva, a publikum pedig lelkesedett . . . Virág es taps bőven kijutott a bájos színésznőnek, ki rövid idő alatt oly otthonosan mozgott a színpadon, mintha már gyerekkora óta taposta volna a deszkákat. Határozott színpadi talentummal birt, a melyet pompásan érvényesített eleven, tüzes temperamentuma. A szobalányság pályakezdő foglalkozása leveti, annyi természetes bájjal játszta a tűzről pattant szubrettet, hogy csakhamar ügy emlegettek es dicsőitettek, mint — kit is mondjak hamarosan, hogy a hűtlen »aranyos«-t ne említsem ? — hát mint pl. mostaríság Küry Klárát . . . Alig pár év alatt országos -hírre vergődött. Roppant pénzt keresett, és roppant pénzt vert el. Akadtak ugyanis bőkezű mecénások, kik finom tapintattal kitalálták, hogy a művésznőknek a tapson és virágon kívül még más igényeik is vannak. Es a Bájos Betti — ki akkor már Mirabella nevet viselt — fejedelmi pompával, mesés kincsekkel volt körülvéve. A férfiak rajongtak érte, — a nők haragudtak reá. Ez jobbára így szokott lenni a divák életeben. És Mirabella rá is szolgált arra : hogy a nők gyűlöljék. O maga sem tehetett róla, hogy olyan igen könnyüvérü volt. Olyan körben született és nevelkedett, a melyben a szende nőiség ismeretlen fogalom volt. O csak azt tanulta odahaza : hogy a szépség olyan kincs, melyet okosan kell használni. Senkise vethette szemére tehát, hogy Mirabella olyannyira szem előtt tartotta az otthoni tanokat . . . * Így jöttek-mentek az esztendők. A szép Mira ekkor állt dicsősége zenitjén. Arczárói ugyan az évek folyamán lekopott az az üde hamv, az a rózsás zománc, mely azt olyan igen bájossá tette. Leette róla a színpadi festék. Ámde ő tudta ezt a hiányt ügyesen pótolni. S a sikk, a rutin, a könnyed, elegáns allűrök, meg a szép toálettek még mindig feltűnő alakká varázsolták ügy a színpadon, mint azon kivül. Egyedül ő látta . . . érezte . . . tudta : — hogy hanyatlik. Nem a tehetsége, hanem az asszuuy legékesb tulajdonsága : a szépsége. Valami zsibbasztó közöny, kedvölő fásultság keriié lassan-lassan hatalmába könynyelmü, frivol lelkét. A játéka elvesztette villanyozó elevenségét, hangja pedig üde csengését. Látszott rajta, hogy csak muszájból játszik. Persze hamarosan észrevették rajta a változást. S a fáma gyorsan szárnyra bocsájtá a magyarázatot. Valami igen előkelő és igen fiatal gavallér nevével hozták az övét kapcsolatban, kivel meglehetős bizalmas lábon állt akkoriban a szép Mka, A fiatal mágnás fülig szerelmes volt a kacér primadonnaba. ki határtalan ambíciótól sarkalva oda törekedett : hogy az ifjú őt nőül vegye. Szerencsére azonban a család még idejekorán neszét vette a dolognak, és nagyhirtelen meghiusitá a diva magasratörő terveit ? Es ez a kudarc végtelenül elkeserité a nagyravágyó leányt. — Valami átok foganhatott meg rajtam ! Mondta kurta . . . boszus nevetessel. De csak a szája nevetett. A lelke, az fázott . . . remegett. Egy vizió merült felt hirtelen előtte. Egy halvány árny a múltból . . . Egy szép szőke fiu — átlőtt mellel, megüvegesedett szemekkel. Mert ő gyerek volt még, —azért lökte el magától olyan könnyen reményteljes fiatal életét egy színpadi hercegnőért. Elöszön a vagyonát — aztán a becsületét . . . s végre az életét áldozta fel ennek a szívtelen kacernak ! De hűlő ajkával mégis — megátkozta. Akkor kinevette ez a nő. De most borzadva jutott eszébe az átok. Elvégre is mindennek eljő az ideje. Valami meghüles következtében Mirabella súlyos betegségbe esett. Az orvosok már-már lemondtak róla; azonban szívós eletereje legyőzte mégis a rettentő kórt. Pedig jobb lett volna meghalni neki! Alig lehetett ráismerni, úgy tönkre tette a betegség. A hangját meg tökéletesen elvesztette. Egy ideig még mint »naivistáné» működött amolyan kisebb truppoknál. De hát siralmas vegetáció az csak egy oly nőnek, ki az élet minden könnyelmet, minden gyönyörűségét élvezte ! . . . . . . Még egyszer feltűnt abban a városban, a hol fényes pályáját kezdte. Hímzett párnát hordozott házról-házra — kisorsolni. Fekete ruhában volt, fejét fekete csipkefátyol fedte. Régi szépségének nyomai még némi érdeket kölcsönöztek hervadt arczának . . . Ráismertek. De már nem bomlottak utána a férfiak . . . Azután sokáig nem hallottak róla semmit. Azt gondolták — meghalt. Pedig ma is él még. Es aránylag meglehetős módban. Pályája utolsó stációján — mint pályanyitónő működik . . . Mikor ott bolyong a páholyokhoz vezető folyosón, s a színpadról kihallik hozzá az ének — lehunyja szemeit és visszaálmodja a régi dicsőséget. GUSOLA IDA. Szépség

1 kedvesség nélkül, virág illat nélkül. * Ha két nő egyenlően szép, szeresd mindkettőt ; majd megunod az egyiket! Szerelem akadály nélkül olyan, mint egy vidék hegység nélkül; idővel mind a kettő unalmassá lesz. Levelet irjak-e ? Levelet irjak-e Jlz édes anyámnak ? Gondola'im ugy is Mind csak felé szállnak, Mind csak hozzáí szállnak ! Levelet irjak-e, Hogy a kötelesség Szózatát kövessem, Hogy hiba ne essék, Hogy bajom ne essék ? , . ,