Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-25 / 14. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre I frt 50 kr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PA.P-A.I HIRDETESEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG ÉS a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. 1. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADÁR. Polgári (s. a.) A pápai polgári leányiskola helyiségei régtől fogva valóságos szégyenét képezik városunk kultúrájának. Az ódon, elavult épület keskeny termeiben nyirkos, bűzös a levegő, mely elveszi a fiatal lánykák arczának viiuló szinét, és lassan ható mérget csepegtet lelkükbe. A szűk, alacsony ablakokon keresztül nagyon gyengén hatolhat be a napsugár, mely pedig tanulás közben felüdíti a szellemi munkával foglalkozó leányokat, s jókedvre buzdítja őket. Ha belépünk a polgári-iskolába, a vastag falaktól körülvett szűk, komor folyosók egy apáczakolostor képét tárják elénk és minden lépten-nyomon önkéntelenül is az egyhangúság, csendes levertség vesz erőt rajtunk. Apáczakolostorból polgári leányiskolát csináltak, az apáczák alacsonyablaku, szűk czelláit tantermekké alakították át, nem is gondolva arra, hogy a fiatal leányok fejlődő teste, fogékony lelke modern épületet, széles, világos tantermeket igényel. Vargyas Endre, megyénk tanfelügyelője mult évben bizonyosan nem a maga inicziativájára adta ki azt a szigorú, de szükséges rendeletet, hogy a város rövid idő alatt szerezzen a polgári leányiskolának alkalmasabb otthont, mert ellenkező esetben a polgári leányiskolát más városba helyezi át, hol jobban meg tudják becsülni az ily iskola előnyeit és egészséges, modern épületet bocsátanak rendelkezésére. Városunk fel tudta fogni a tanfelügyelő ur szavainak fontosságát s rög^ tön megtette a szokásos lépéseket, hogy a polgári leányiskola mizériáit megszüntesse. A sürgős és fontos ügy elintézését a városi tanácsra bizták, a városi tanács egy bizottságot küldött ki a bajok orvoslására, ez pedig röviden annyit jelent, hogy a polgáriiskola renoválása ismét a félbemaradt eszmék lomtárába került, mert bizony az ez ügyben kiküldött bizottság semmit sem tett. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor fog a városi tanácsnak ismét eszébe jutni a tanfelügyelő parancsa, mikor szölitja fel az ez ügyben kiküldött bizottságot a jelentéstételre, s mikor lát hozzá egész komolyan a polgári leányiskola renoválásához. Ne tanúsítson a városi tanács mindenben hanyagságot, ne enyelegjen a tanfelügyelő parancsával, mely bizonyosan a kormány parancsa, hisz a lomha nembánomságnak keserves következményei lehetnek ! Egy szép napon elveszik tőlünk polgári leányiskolánkat, s mi üthetjük nyomát leányaink iskoláztatásának, tanügyi állapotaink felvirágzásának. Felsőbb leányiskola létesítésén fáradozunk, s elfelejtjük, hogy már meglevő iskolánkat is komoly veszély fenyegeti. Fennhangon hirdetjük kulturális haladásunkat, s nem tudunk a komoly törekvés útjára lépni. Reformokat igyekszünk teremteni, de a kivitelnél megállapodunk, és a reformok terve lassanként szétfoszlik, semmivé lesz. Elfeledjük, hogy a tanfelügyelő felszólításának innen-onnan egy éve már, és komolyan még alig gondoltunk arra, hogy leányainknak tágas, egészséges polgári iskolát építsünk. Pedig az eddigi helyiség egészségtelen termeiben már tarthatatlan az állapot, s a bajon okvetlenül segíteni kell. Városatyáink hanyagsága ez ügyben valóban kétségbeejtő. Hiába emeli fel a tanfelügyelő intő szavát, hasztalan a jóakaró figyelmeztetés, eredménytelen a városunk tanügyi ferdeségei, zilált viszonyai feletti panasz, a polgáriskola ügye éppen ott áll, ahol egy évvel ezelőtt volt és a bajok orvoslására még csak nem is gondoltak. De hát ugy látszik, a mi varosatyáink a hanyagság vádját ép ugy figyelmen kivül hagyják, mint a szerény, egyszerű korholást. Csak a dicséret, a magasztalás jön náluk tekintetbe, bármilyen csekély legyen is az. Hiuságuk legyezgetése és hibáik leplezgetése örömet okoz nekik, s mégis — milyen fonák helyzet! —- egy parányit sem törekszenek arra, hogy mun^ kálkodásuk révén minél több dicsérettel halmozzák el őket. Méh TARCZA. JteBúcsúzóra. Most, hogy elválunk, — tán őrökre, S a láncz, mely összekapcsolt, megszakad í Hadd szóljak hozzád még utolszor, Hadd szóljak hozzád . . . Oh hallgasd meg azt I Azt gondolád, gyermek vagyok még . . , A testem gyermek, lelkem agg öreg I Sokszor megkínzott, meggyötört a sors máir, A lelkemet az tanította meg. A sok csalódás, sok bukott reménység Mindegyik az én sorsom gyermeke, £s hü kísérőm, menjek bárhová el, A szenvedések széles tengere. Festék a vidámság az arczomon csait, Mely eltűnik, ha egyedül vagyok, S mosoly helyett arczomról bánat sir le, fememben égő, fájó könny ragyog. Ne kérdd, miért ? ! Nem tudnék megfelelni, A rezgő szó elhalna ajkamon. Nevetség volna, amit mondanék, csak — Te is kaczagnál rajta, — jól tudom. Miért mondanám el egy meggyötrött szívnek Egekbe törő fényes álmait, Melyek — miként a többi — romba dőlnek, S ledöntik lelkem fellegvárait . . . Én jól tudom már, hogy mi ez az élet, -Ne tudd meg édes, azt te, ne, soha I Az emberekhez a sors oly kegyetlen, Mint árva gyermekhez a mostoha. Könny, szenvedés e tudománynak ára. Vért izzad a küzdőnek homloka . . . Oh én tudom már, milyen ez az élet, Ne tudd meg, édes, azt te ne, soha I Élj, mint a kis madárka lombos ágon, Vidáman, csicseregve, boldogan, Múltat feledve, a jelennek élve, Nem nézve, mi jövődben rejtve vam Lelkednek tükrét aggalom ne bántsa, Szép szemeidhez nem illó a könny, Ez a sivár ui nem lesz terhes akkor, Ha lelkedben megvan a szivöröm. Ne törj magasra, síkos ott az út, Minél fényesebb, annál sárosabb, 6 magasról esni sokkal kinosabb már, Jobb, ha az ember a földön marad. Itt biztos út van . . . Van vigasztalód is, Ha sziveCskédben bánat férge rág . i . Maradj, mi voltál egyszeri! leányka, Maradj, mi Voltál erdei virági Ezt, ezt kivánom én neked majd, Legyen meg szűzi kebled álma, S lelked, mely félve, vágyva óhajt, Legyen éneklő, kis madárka . . . S ha látom egykor szebb napokban, Hogy teljesülnek e sorok, Szivem csak olyan tisztán dobban, Amilyen tisztán most dobog ! Túry Zoltán. Esküvőd után. Nem látott engem sirni senki, Lehet, hogy még téged se táti, S a könnyeink hogy' összefolytak Ah ! egyszer k . . esküvőd után^ Enyém áztatta hamvas arczod

> Mig a tied lecsókolám, Szerelmünket fájón sirattuk — Oh ! akkor , . . esküvőd után. Vagy tán nem is szivünk szerelmét Sirattuk akkor meg csupán ? . . . A multat, multat, azt sirattuk Oh ! akkor . . . esküvőd után ? . . . Nem ' . . a te könnyed mást jelentett ; Ám éti azt akkor nem tudám : Te a jövődön sirtál, édes — Már akkor . . . esküvőd után. Icárus.