Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-18 / 13. szám

perlaki ovodák felállítására 500--500 frtot szavazott még. Ez mind nagyon dicséretre méltó dolog, de egyáltalán nem czáfolja meg azon állításomat, hogy a magyarosítás terén még semmit sem tettek. Pedig e bajon nagyon csekély anyagi áldozattal lehetne segíteni ; csak igénybe kellene venni az egyesület élén álló korifeusokat, hogy az egyesület érdekében sürgessék a kormánynál a dunántuli községek magyarosítását. Szorgalom és munka szükséges a magyarosításhoz, a pénz itt másodrendű tényezővé válik. A D. ly E.-nek csak az impulzust kellene megadni csak sürgetni kellene az eszme kivitelét, majd a kormány azután rendelkezésre bocsátaná az anyagi eszközöket. Ne oly fennen uram a »nervus rerum gerendarum«-mal, ne használjuk minden mulasztásnál a pénz hiányát kibúvó ajtóul. A D. K. E. Veszprémmegyében a magyarosítás terén tisztelt uram minden érvelése daczára még semmit sem tett, s mindaddig nem hajlom meg munkálkodása előtt, mig e téren buzgó fáradozását nem tapasztalom. Ön elpanaszolja, hogy az egyesületnek nincs még elég vagyona, de persze arra van pénze, hogy naptárt és fürdőjegyzéket ad ki. Pedig az a naptár és fürdőjegyzék egyáltalán semmiféle kuiturális czélra sem szolgál. E helyett inkább a sváb községeket magyarosította volna. A kormánypárti korifeusok arczképéről szólva elismerem, hogy elvétve akad a naptárban egy-egy független, liberális érzelmű honfiú arczképe is, de hisz nem is csodálom, hogy ezek sora annyira meg van számlálva, hát a naptár szerkesztője, Porzsolt Kálmán ur hiába volna a »Nemzet« oszlopos vezér czikkiröj a ? Ezek után elismerem tisztelt uram, hogy nem könnyű dolog a közművelődés előmozdítása, de mindenesetre nagy sajnálattal veszem tudomásul, hogy a vezérczíkkirást ön könnyű dolognak tartja. Ezt mondhatja tisztelt uram az ön nyilatkozatát sugalmazó egyesületi titkár urnák, ki örök időktől fogva glédában tartja a kormány számára a dicshymnuszok tömegét, s csak elő-előránt egyet közülök, de ne a független érzelmek és gondolatok hirdetőjének, ki mindenütt a hibákat kutatja, a ferdeségeket ostorozza s csak azért tűnik fel vezérczikke phrázisokkal teltnek, mert véletlenül a D. K. E.-nek is oda | mondja az igazat. Kivánom, hogy a D. K. E. állításaimat munkálkodásával csakhamar megczáfolja. S. A. KARCZOLAT. Tövisek. A természettudósok máig se tudták eldönteni, hogy a fecskék hozzák-e meg a tavaszt, vagy a tavasz hozza-e meg a íecské' ket ? A mi fecskeink az egyetemi ifjak. | Csakhogy ők nem a tavaszt hozzák meg, 1 hanem az uborka-saisont. Azaz, hogy a mi természettudósaink meg azon vitatkoznak, hogy : azért jönnek-e meg az egyetemi ifjak, mert beállott az ugorka-saison,vagy azért állt-e be Pápán az ugorka-saison, mert megjöttek j az egyetemi ifjak ? Annyi azonban bizonyos | — és ez nagyon gyanús — hogy e két dolog között kétségbeejtő összefüggés vagyon. A győriek szinikerületet akarnak. Igazuk van. A kik nem akarnak, azoknak is igazuk van. Megmondjuk miért ? A győriek — teli saisonra akarják maguknak biztosítani a színtársulatot ; a soproniak az őszire, a szombathelyiek a tavaszra — nekünk pápaiaknak tehát marad a kánikula. A ki szereti a művészetet, az izzadjon meg érte. Helyes. Csakhogy akkor a pápaiak meg majd nem fogják szeretni a művészetet. Egyetlen mód van csupán, hogy telt házat hozzon össze nálunk a szinikerület : ha a színházat uszodává alakítja át. Es ezzel egy csapásra el fogja érni azt is, hogy műsorába felveheti majd a boldog színtársulat: a »Sötét titok« czimü vizes drámát is, melyet a Theater an der W ien utan a népszínház csak oly óriási áldozatok árán volt kepes előadni. Ez a reform természetesen azt is maga utan fogja vonni, hogy a színházi függöny helyett lepedők és törülközők fogják eltakarni a színpadot szemeink elől. Mindezek után bizton remélhető, hogy a színházi pénztár előtt folyó beszélgetések is meg fognak változni s a helyett : kérek egy páholy-jegyet«, ezt fogjuk hallani: »kérek egy kabinjegyet.« * A czukrászdát átalakították s helyisége most sokkal nagyobb, mint ezelőtt volt. Ellenben a sütemények most annyival kisebbek. Kiszámittattuk egy híres mathematikussal,hogy í hova fog fejlődni ez a fordított arány s az a következő eredményre jött: 1.) a czukrászda kicsiny, a sütemények nagyok ; 2.) a czukrászda nagyobb: a sütemenyek kisebbek ; 3.) a sütemények kisebbek : a publicum is kisebb ; 4.) a publicum kisebb : a czukrászda is kisebb. Minthogy pedig az első tétel szerint, ha a czukraszda kicsiny, a sütemények nagyok, ez a metamorphosis cseppet se aggasszon bennünket, mert a philosophia szerint a vég a kezdet vége s a kezdet a végnek kezdete. Vagyis akárhogy átváltozik is a czukrászda, az arány közte és a sütemények között mindig egyforma marad. * * H: A színháznak a város által való átvetele került vo'na szőnyegre, és megjelentenek az érdeklődő városatyák számszerint hatan. Ez a hires pártolása a művészetnek igazán megható. Nem is tudjuk magunknak máskent megmagyarázni, minthogy a városatyáknak eleg szinház a tánezterem, azért nem kell nekik a Széchenyi-téri. Igr:z, igaz, csakhogy a ket színház között mégis van valami külömbség. Az állandó színházban ugyanis hébe-korba mégis csak adnak elő valami komoly színművet, mig a városházán állandóan operetteket adnak elő. Es a közönségnek is igaza van, ha nem jár színházba. Hiszen ingyen látja népszerű operetteinek a hőseit a városházán, hol éjjelenként fehér lepedőben kisértenek : Dani bátyánk, mint Uff király, Szvoboda Venczel, mint Zsupán, Bognár Gábor mint Ali — a főeunuch .... * * * Dr. Lővy meginterpellálta a polgárkot lehel bíborpiros ajakára . . . aztán . . . vége mindennek . , , Finita la commedia ! Mi boldog lesz ez az utolsó perez, a boldogtalanságnak oly sok, hosszú éve után. Mi mennyei kéj lesz egy gyönyörteli perezre egyedül a magaménak mondhatni az »én kis Jeanette-met.» Fin de siéele.*) •— A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — T. hölgyeim és uraim I A tudósok azt mondják, hogy mindent egy-egy ténynek constatálásával kell kezdenünk. Nos hát én is egy tényt constatálok felolvasásom elején ; »Römeó es Júlia meghalt.« A tény kimondása után arra vagyunk hivatva emberi tökélyünknél fogva (ha ugyan letezik tökéletesség a föld kerekén) hogy a fényt bebizonyítsuk. Azonban azt is megkívánják, hogy a bizonyítás őszinte és egyenes legyen. Ne zökkenjen kí minden perezben a kiszabott *) Felolvastatott a »pápai leányegyfisület« május hó aHki nyilywo* ülésen. pályából s messze ne tevelyegjen valódi czéljától. Tehát be kell bizonyítanunk, hogy Rómeó és Júlia meghalt. Önök igen tisztelt hölgyeim, mosolygó kisasszonykák, és kritizáló urak, bizonyára nagyon furcsának találják, hogy én a leány egyesületi nyilvános ülésen, hol fiatal leánykák gyűlnek össze tudományszomjukat oltani ; s a hol a mélyen tisztelt elnöknő idealismusa, édes ihlettsége belevésődött már minden egyes tagba, s a hol tekintélyes pápai férfiak kedves csevegő modorban vidám jeleneteket, a história érdekesebb fragmentumait mutatják be, én halálról, megsemmisülésről akarok szólani. A mosolygó kisasszonyok bizonyára nagyon fognak apprehendálni reám, hogy mikor az ő csintalan, bolyhos fejecskéjükben valami furcsa gondolat motoszkál, melyet köznyelven a roszakaratu lelkek szerelemnek csúfolnak, én eszükbe juttatom a lét végét az enyészetet. Isten őrizzen ettől : ne tessék megijedni, kérem a homlokra kiült ránezokat elsimítani, s a jupiteri felhőket eloszlatni, én jól tudtam, hogy itt egy vidám kedves tarsaságba vetődöm, azért a valódi halált figyelmen kivül hagytam. Tessék megfigyelni, vájjon valóban igy lesz-e. « üt T. hölgyeim és uraim ! Azt mondtam, hogy Rómeó és Júlia meghalt ; a mi annyit tészen, hogy a szerelem, a szeretet meghalt, végső pe czeiL éli. Az ember megteremté a kulturat, kifejlesztő az izlést, lángoló lelkesedéssel avatta fel magát a tudományok bajnokává ; s midőn az ész mindinkább előrehaladt, kiélesedett, a sziv érzelmei lealacsonyodtak, elfajultak. Rómeó, a rajongó ideális férfi, ma már guny tárgyát képezi, s a vaskos r'ealismus, mint a korhoz nem méltó kharaktert megvetessel illeti ; Júlia a holdvilágos ej helyett a zimankós időt szereti, mikor karosszékében a kályha mellett meghuzódhatik, s a »Képes Családi Lapok« chablonszerü tárczáit, vagy a hallhatatlan Marlitt regényéit olvashatja, kit még a lángeszű Íróknak is fölébe helyez. Nem, azt nem kívánjuk, hogy az enyelgő Évák most is oly kimondhatatlan szenvedéllyel szeressenek, mint Schakespeare Júliája ; de azt már jogunk van követelni, hogy a színlelés és az érzelmek elpalástolása helyett szivük jóságos érzelmeit juttassák diadalra. Nem akarunk mi lebilincselő, rabigába ejtő szerelmet, de kívánjuk, hogy a szeretet a nők körében is buzgóbb apostolokra akadna . . . Ha a világ cselekvénycit egy kissé szigorúbb kritikával mérlegeljük, beláthatjuk^