Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-18 / 13. szám

mestert : miért nem alakították át a vasúti ut mentén fekvő uj korcsolyapályátjsétatérre ? Dani bácsi készségesen elismerte, hogy az urodalom átadta volna azt a helyet, de — úgymond — előbb kellett volna mozogni. »Hát miért nem mozgott a bölcs tanács ? pattant fel a pápai városháza Ugrón Gábora. »Az már m á s kérdes« — feleié Dani bátyánk. Az nem tartozik ide s különben is mellékes. A fő dolog, hogy nem kaptuk meg. »A többi mellékes.« Tudják 1- ,uü. > < n dana erre a népszínházban .uüsai ? — Cse­kélység — megüt a guta !« * * *fí A Casinót megiujia a demokráczia szele. Mulatságaira eddig csakis a legszűkebb csa­ládi kört hivta meg ; ma tágitott kissé a szűk körön. Eddig azért nem ment el senki a Casinó mulatságaira, mert nem hivták meg, most — mint halljuk — azért nem akarnak az újonnan meghívottak elmenni, mert meg­hívták őket. Azaz, hogy azért nem, mert azelőtt nem voltak meghiva. Azelőtt mindenki természetesnek találta, hogy nem kapott meghívót — végre is, egy zártkörű társaság azt hí meg, a kit akar — s mikor végre megnyílnak a kapuk mindenki előtt, most kezdenek el resonnérozni, hogy miért nem hivták meg Őket azelőtt ! Hát tessék aztán mindeniknek a kedvére tenni. Bizony, bizony; telen nagyon hideg van, nyáron nagyon me­leg van — soha sincsen jó idő ... A töb­bit dúdolja utánna a Casinó ! •A # Ha megérik a gyümölcs, lehull a fájá­ról. Hátha a diák megérik ? JAZ még csak akkor kezd a fára felkapaszkodni. Az ugorkafára. A mi diákjaink is most érnek. Ennek az örömere rendeznek ma délután ünnepélyt a színházban. Meghívták rá taná­raikat is, kik szívesen megígérték, hogy el­mennek. Csak egyik, a ki különben is hires maliciájáról, adott nekik nem épen hízelgő választ. Mikor ugyanis egy bizottság tisztel­gett nála, hogy meghívja, a sarkastikus pro­fessor melegen rázta meg a szónok kezét s igy szólt : »Igen köszönöm uraim, a meghívást, de elalszom én örömünnepély nélkül is !« Szamár és gazember. — Az egyiit a szalónban, a másik a vasúton. — Olvastam egyszer egy kis történetet, a melynek a point-je ez volt: »óh a szamár !« Nem akarom részletesen elmesélni azt a históriát, csak annyit mondok el belőle, hogy hogy a világ képe nem valami hatásos, el­ragadó színekben tárul elenk. Hiányzik a festészetnél oly nagy tekintélynek örvendő »plein air«, mely gondolatainkat barátságos melegséggel veszi körül, a cselekvények so­rozatában némi naiv jókedvüséggel fűszerezi komoly munkánkat. A raffinirozottság, felü­letes prüderia túllépik a korlátokat s a bájos szendeségnek hímporát letörlik a szűzi ar­czokról. Minden téren, az ember mozdulatánál az üzleti czél, kereskedelmi szempontok viszik a szerepet, s a nyereség kilátása játszik közre a szeretetnél, szerelemnél. A leányos mamák, ha a leányaiknak egy-egy fiatal embert bemutatnak, nem azt veszik figyelembe, váj­jon a kisasszony műveltsége jobban csiszo­lódik-e a fiatal uracscsal való társalgás al­kalmával, s egy-egy tudományos kérdésről tőle némi felvilágosítást szerezhet-e ; hanem legtöbbnyire arra tekintenek, hogy a fiatal embernek eléggé megnőtt-e mára bajusza, sza­kálla, és benőtt-e már annyira a fejelágya, hogy feleséget vehessen magának. Az ügye­sen forgolódó parvenü, kinek zsebkendője otkolonnal van teleöntve, jobban megállja a helyét, s nagyobb tekintélyt vív * i, mint a szegletes, lassú, tudományszomjas ifjú, ki a tudományok iránt lelkesedik, s komoly el­méletekkel bajmolódik. Salzer Aladár. (Tolyt. köv.) egy kis menyecske szeretett volna egy na­gyon fiatal emberkével kirándulni egyszer a szerelem tilosába, de még a mellett szerette volna, hogy a tekintélye es a látszat csorbát re szenvedjenek. Hogy tehát a kecske is jói­lakjuk és a káposzta is megmaradjon, egy este, alkalmat nyújtott az ifjúnak, hogy theá­jába morphiumot öntsön. Azaz hogy valami olyas italt, n. az ifjú morphiumnak hisz, de a melytől a m, rücske teljesen öntudatánal maradt. Termés*, esen azért ezek után erő­sen szimulálta az alvást s ez a végtelenül kedvező helyzet már-már arra ingerelte az ifjú lázongó veret, hogy a morphium utján erje el azt, mit ostromaival ki nem vihetett. Dr ; Kor hirtelen felébred benne a tisztesség­Nem, ő nem lesz tolvaj ! álmában nem rabolja meg ezt az angyalt! . . . s otthagyva szalont, theát, menyecskét, elrohan . . . Mikor az ifjú léptei elhangzottak, az »angyal« in­gerülten felugrik a ke. ivetről s a bosszanko­dás látható jeleivel mormogja : »Oh I a szamár ! . . . . . . Ezt a kis történetet azért bocsá­tottam előre, mert az én históriám, melyet elmondandó vagyok, szinte igy végződhetett volna, Csakhogy okulva az elmondottakon, más befejezést inscenáltam, a miért aztán azt a titulust kaptam : gazember. Már most az^rt terjesztem Önök elé ezt a két históriát párhuzamosan, hogy iteljek meg Önök, mi legyen inkább az ember: szamár-t, vagy gazember ? . . . * Együtt utaztam vele. Mikor a2t mon­dom vele, ez alatt értsék önök a világ leg­szebb angyalát. Az igaz, hogy a mamája is velünk utazott, de legalább hűségesen aludt. ü,n külömben azt hiszem, hogy mamáknak a vasúton, hasonló körülmények között, nem is lehet az alvásnál nemesebb hivatásuk, Tehát a mama aludt s én Irmuska mellett ültem. »A mama elaludt» — vélte Irmuska »s én most Önnel egyedül vagyok a cou­péban !« — Bizony egyedül. De van azért egy jó gardedámom ; a becsületérzésem. —- Kü­lönben is remélem, ön nem íog visszaélni a helyzettel, mert akkor gazembernek kellene önt tartanom, csiripelt 0. — A világért se ! Inkább szelídítek is valamit a helyzeten — válaszoltam meg­döbbentő készséggel. Es rögtön át is ültem a túlsó oldalra. Mintha Irmuskám felbigygyesztettajkán láttam volna olyas valamit, a mi nagyon hasonlított ahoz a kijelentéshez : Oh a sza­már ! — Igy robogott tovább velünk a gyors­vonat. En ölbe tett karokkal, mint egy is­kolás gyermek, Irmuska non chalanc-cal unatkozva. »Fáj a fejem, Nem jól ülök. Kemény ez a vánkos. — Ugyan üljön már ide mel­lém, hadd támasztom vállára a fejemet —» veté oda Irmuska« tettetett közönyei, mint a ki nem is tudja, mit mivel ezzel. — Kérem ! — viszonzám fagyosan s vállamat ugy tartottam oda mint egy hasz­nos bútordarabot. Egy izmom sem árulta el t hogy élet is van bennem, »lgy sem jó. Talán emigy« — pró­bálgatta az aranyos. H.s ekkor már nemcsak a vállát, hanem egész testét hozzám kellett támasztania, De ugy látszik, igy félig az ölemben sem volt egészen kenyelmes neki, mert indulatosan odaszólt: »Ugyan fogjon hát meg, nem látja, hogyan ráz ez a gyors­vonat ?« . . . Láttak önök már elefántot verklizni ? No, mert máskép nem tudják elképzelni azt a mozdulatot, mellyel én Irmuskát átkaroltam. Esztelenül, mint egy tuskó, minden érzés, melegség, gyengédség nélkül, igazán csak meglógtam, hogy ne rázza a gyorsvonat — de ez a fogás r cseppet sem hasonlított az öleléshez. — Óh, ha meg tudtam volna örö­kíteni Irmuskám arezvonásait ebben a pilla­1 natban. Ez az arczkifejezés már nem is azt mondta, hogy óh a szamár hanem: óh az ál­latsereglet. Ellenben a gyorsvonat robogott és mama aludt tovább. »Ó-Szőny — egy perez !« — kiáltotta a kalauz, Irmuskának épen kapóra jött ez a megállapodás, hogy a kellemetlen situácziő­ból szabadulhasson. Felkelt tehát és meg­nézte az állomást. Mikor a vonat újra elin­dult, visszafordult az ablaktól s egy olyan szánó mosollyal, melyben az én tehetségem iránti megvetés teljes mértékben nyilatkozott m eg> gűnyosan odaszólt nekem : »No hát aludjunk tovább ! . . . — A gyorsvonat zakatolt, a mama aludt. Es mi is aludjunk ?. . . Hát csaku­gyan szamár legyek ? . . . Vagy gazem­ber ?.. . . . , »Komárom — io perez !« — A gyorsvonat zakatolt, a mama aludt. Mire a vonat berobogott a pályaudvarra, mi is sze­rencsésen megérkeztünk a szerelemnek gyors­vonatán. Niky. HÍREK. — A pápai állandó színház részvénytársaság ma d. e. io órakor gyűlést tart, melyen a színházat a vá­ros rendelkezésére bocsátják, ha a rész­vényesek nem is jelennek meg kellő számmal. — Az uj goz és kádfürdőt tegnap azaz f. hó 17-én bocsátották a közönség használatára. Az uj fürdő egészen a fővárosi fürdők mintájára pazar fénnyel, kellő elegan­tiával van berendezve, s tevékeny berlője, W a j d i t s Károly, mindent elkövet, hogy a közönség izlésenek és kenyelmének eleget tegyen. — Kétforintos emlékérmek be­váltása. Ö ielsége a király 25 éves házas­sági jubileuma alkalmával 1878. évben Vert diszes ezüst emlékérmek, melyeknek értéke 2 ezüst forintnak felel meg, az állami pénz­tárak es hivatalok által csak f. évi julius 31-ig fogadtatnak el fizetés gyanánt, ezen időn tul pedig nem váltják be. — Elitélt diák Néhány hónappal ezelőtt történt városunkban hogy Fülöp Já­nos IV. osztálybeli gymnázista véletlenségből meglőtte egy llaubert puskával Czikk Jakab nevezetű osztálytársát, minek következteben a szegény fiu meg is halt. A győri kir. ítélő tábla e hó 7-én foglalkozott ezen bünügygyel és a kir törvényszék ítéletét, mely Fülöp Jánost 3 napi elzárással sújtotta, helyben­hagyta. — Iparosok figyelmébe. A nagy­méltóságú m. kir. honvedelmi miniszter a magyar királyi honvédség 1894-ik évi láb­beli szükségletének 50 százalékát vagyis 20,000 pár könnyű czipőt, barna pamut vitorla szövetből hazai adófizető s ipartestületi kötelekbe tartozó kisiparosok által szándékozik készíttetni. Az erre vonat" kozó ajánlatok f. évi juftius hó 2o-áig nyúj­tandók be. — A pápai izr. hitközség ma dé­lután 3 órakor képviselőtestületi ülést tart, mely alkalommal többek között R ő t h A. M. megválasztott főrabbi hivatalelfoglalásának ideje es az ezzel kapcsolatos ünnepély mó« dozatai lesznek megállapítva. Tárgyalás alá kerül ezenkívül a pápai ev. ref. egyházmegye gondnokságának kérvénye, a helybeli ref* főiskolának segélyezése iránt. — Uj távirdaállomás. A kereske­delemügyi miniszter rendelete szerint V i n á r vasúti állomás táviróhivatala állami és ma­gántáviratok kezelésével is megbízatott. — Letartóztatás. Válint Géza vesz­prémi lakost lopás vétsége miatt a rendőr­kapitány letartóztatta.

Next

/
Thumbnails
Contents