Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-18 / 13. szám

össze még' csak két év óta működik, s 30—35 frt kamatai felett rendelkezik. De azt hiszem nem lehet kicsinyelni a D. K. E. azon tényét sem, hogy körülbelül 5-600 frt költséggel összegyűjtötte és 10,000 példányban ingyen szétküldötte a dunántuli fürdők és nyaralók jegyzékét, minek kedvező hatását leginkább az a körülmény igazolja, hogy az egyesület irodájába naponkint érkeznek a szóbeli és levélbeli tudakozódások és megkeresések a Dunántuli nyaralókra vonatkozólag. Mindezekről bárki, s Ön is tisztelt S. A. ur könnyen tudomást szerezhetett volna mert hisz az, a mit én itt elmondtam, nemcsak a fővárosi napilapokban, de az összes dunántuli vidéki lapokban is, közzé volt téve. Újságíró létére remény lem vett magának annyi fáradtságot, hogy e lapok valamelyiket elolvasta, s így figyelmét alig kerülhette ez el. Azt is felhozza Ön vezérczikkében, hogy az egylet minden évben kiad egy naptárt, melyben a kormánypárti korifeusoknak arczképeikkel kedveskedik-. Ha Jászai Mari, Márkus Emília, Klárné Angyal lika, Rákosi Jenő, Eötvös Károly, Hornig Károly báró, uszterházy Miklós gróí, Rákosi Viktor, Tölgyesy Arthur, stb. stb, elolvasnák az Ön czikkét bizonyára csudálkoznának azon, hogy hogyan jutottak ők a kormánypárti korifeusok közé. Persze ennek csak Ön a megmondhatója. ön talán azt kifogásolja, hogy a főispánok, a kikről magam is elismerem, hogy kormánypárti férfiak, meg vannak örökítve az egyesület naptárában. De hát kérdem, vájjon kiknek van arra több jogosultságuk, hogy arczképüket a »D u n á n t ú 1 i képes naptár«*ba felvegyék, mint azoknak, kik a Dunántult igazgatják és kormányozzák. Hogy ezek állásuknál fogva kormánypárti férfiak, azt hiszem nem tarthatja vissza a naptár szerkesztőjét attól, hogy arczképeiket a naptárba felvegye. Avagy talán azt veszi Ön rossz néven, hogy a »Dunántuli közművelődési egyesület« naptárában Széli Kálmán (az egyesület elnöke) Pallavicini Ede, Beksics Gusztáv (az egyesület másodelnökei) Fenyvessy Ferencz (az egyesület alelnöke) s Hieronymi Károly (az egyesület ellenőre) arczképei is feltalálhatók, mert hisz ezek leginkább kormánypárti korifeusok. Ezeket akartam m^Hegyezni az Ön kritikájára, melyet l K. E. ellen czikkében irt, azt hi^em ezzel sikerült az Ön állításait megczáfolnom s ezek után még csak arra kérem, hogy ha a jövőben az egyesület működését kritizálja, mit az bizonyára mindenkor szívesen fogad tegye azt egy kissé több jóakarattal. tí» Válasz H, urnák, Nagyon szép eljárás öntől, hogy a D. K. E.-t pártfogásába veszi, mert erre ennek a vontatottan dolgozó egyesületnek igazán nagy szüksége van. Mindenesetre dicséretre méltó tett, hogy akad vállalkozó, ki egy pár -szemenszedett érvvel a D. K. E. dicsőségétől ismét eltávolitani törekszik az árnyékot, de nagyon szerettem volna, ha tisztelt uram nem ment volna érveivel a messze távolba, s csak az én állításaimat igyekezett volna megczáfolni. Elmondja, hogy az egye^ sülét csak még nem rég alakult meg, s először tagokat és pénzt kellett sze^ rezníe. Azután nagy pathosszal tud-^ tunkra adja, hogy a szentgotthárdi és kult meg, s igy akcziöját mégcsak ekkor kezdhette meg. De ez akczió sem abban áll ám, hogy akkor azután elindulunk a Dunántúlra magyarosítani, hanem előbb az ehhez szükséges eszközöket: a nervus rerum gerendarum-ot kell megszerezni. S ezt tette a D. K. E.'is. Gyűjtött tagokat, gyűjtött pénzt, s ez év eleién mikor már egy tekintélyesebb összeg (30—35 ezer forint) állott rendelkezésére, akkor programmot készitett. Informácziót kért a 11 dunántuli megye tanfelügyelőitől, s ezek jelentései alapján megismerve a szükségleteket, kezdi meg működését. Igaz ugyan, hogy a 11 tanfelügyelő közül véletlenül épen egy nem küldött jelentést, s ez is a veszprémmegyeí tanfelügyelő volt, de azért a D. K. E. nem mulasztotta el, hogy más oldalról szerezzen magának tájékozást Veszprémmegye kulturális szükségleteiről. Természetesnek fogja azonban találni Ön is, hogy 30000 frtból minden bajt egyszerre orvosolni nem lehetett, s igy a D. K, E. is első sorban ott igyekezett a bajokat orvosolni, a hol azok legfenyegetőbbek voltak. A legutóbbi ülésén tehát a D. K. E. megszavazott évi 500 frtot a szentgotthárdi óvoda átvételére, s ugyancsak évi 500 frtot egy Perlakon felállítandó óvoda fenntartására. E két községgel a tárgyalások immár eredményre is vezettek, s a legközelebbi tanév kezdetén már ezek meg is fognak nyílni. Ezenkivül még egy harmadik óvoda felállítására is megszavazott az igazgató választmány 500 frtot, de még erre nézve nem jött létre végleges megállapodás. Azt hiszem ezt nem lehet keveselni egy oly egyesületnél, mely mindkezd, a lég nyomott; ki, ki a szabadba, hogy lelkem megkönnyebbüljön. Az utczákon kigyúltak már az izzó lángok s a gázlámpák fényében ide s tova látok libegni karcsú nőalakokat s elvétve megpilf ntok köztük egyegy szőkehaju, kékszemű lánykát. Ugy tetszett, mintha egyik-másik maga lett volna a megtestesült ártatlanság, pedig pár nap múlva a legközönségesebb szépségversenyen a reklám dobjára verte erényet. Gyermekes ábrándom tünedezni kezdett ; kételkedni kezdtem női ártatlanságban, hűségben s féltettem az én távolban viruló rózsatőmet, hogy leszakítják róla azt az egyszer nyiló, egyszer viruló rózsabimbót, melynek »női- erény« a neve. Valami ismeretlen érzés önkénytelenül odavonzott a szép Dunapartra. A nagy folyó méltóságteljesen hömpölygette alá habjait, melyeken egyként megtört az égi csillagok s a földi lámpák tüzsugára. Kiserteties feny ragyogott a viz fenekén, a hullám sirban. A szerelem halottai jutottak eszembe, kik a nőben a szeplőtlen ártatlanság, az erény és tántorithatlan hűség tisztán ragyogó fénysugarát keresték, de hiába, azt e földön meg nem találták, s azt hitték, hogy ott a Duna mélységes fenekén, a habok ölében találnak egy parányi tiszta fénysugárt. ÜS lehet, hogy megtalálták ! . . . Félre tőlem, gyilkos lázálom képek ; lebegd körül halántékomat hűvös esti szél . . csillapítsd agyam forrongását, . , üzd el a lélekölő, átkoa gondolatokat. Kiertem a hullámos Duna bűvköréből, hol a csipős hideg, őszi szél megcsapkodta arezomat. Fáztam ; egész testemet fagyos borzongás futotta át ... . Csak egy parányi, tiszta, igazi fényt ! Egyetlen jótékony sugárt, mely lelkemet átjárná éltető melegével ! . . . Hideg nekem e nagyvárosi fény ! engem nem boldogit ! Haza, haza az én otthonomba, ahol az én csillagom ragyog. Látnom kell őt, igen ; újra látnom kell szépsége minden báját, újra éreznem kell ajka balzsamos éltető lehét, azokat a forró sugarakat, melyek szeme kék egéről ragyognak, melyek feloldják szivem kemény jegét, fölszántják könnyeimet. Együtt érkeztünk haza. O üdén, bájlón, mint a tavasz virága, én meg sápadtan, betegen, mint a hervadó falomb . . . Őrült gondolat czikázott át agyamon, mikor megtudtam, hogy Jeanette jelen lesz azon a fényes tánczvigahnon, melyet az egyetemről hazakerült ifjúság rendez. Igen, igen ; én fogom vele tánczolni az első fordulót, a második négyest, a keringő utolsó fordulóját. Belenézek majd szeme mélységes tükrébe, kiolvasok belőle mindent, mit látott, hallott abban a nagy világvárosban ; belepillantok szive legrejtettebb titkaiba, megérzem szive minden dobbanását. S ha megérzem, ha rózsás arcza szűzi, szende pirja azt mutatja,hogy megőrzé lelke égi tisztaságát, szeplőtlenül angyali erényét: ha karjai igaz ölelése, bájos arcza igaz mosolygása, szép szemeinek igaz fénye azt hirdeti, hogy nem feledett el, hogy szeret, romlatlan, tiszta lelke igaz, változatlan, örök szerelmével.. Oh, én nem élem tul e perez végtelen boldogságát ; érzem, a gyönyörtől ittasan elkábulok s leroskadok az örömök édes terhe alatt. Hogy is lehetnék én boldogi a ki tán szenvedésre születtem. Mintha a végzet nyitott könyvében világosan látnám megirva sorsomat ; mintha azt beszélnék e sorok, hogy éltem örökre tövises lesz, csillagtalan > . . S ha megérzem, ha arcza tettetett, hízelgő mosolya, ha szeme hamis fénye, karjai hideg ölelése azt hirdetik, hogy a nagyváros lidérezfénye elkápráztatta szettiét, elbódította lelkét, hogy az űresbeszédü széptevők lelke ártatlanságát, szive tisztaságát megrontották, hogy elfeledett, hogy nem szeret, mert nem tud forrón, igazán, hiven szeretni. . , Ne adja kegyetlen végzetem, hogy túléljem e perez sorvasztó kinjait, égető, emésztő gyötrelmeit. Szűnjék meg akkor szivem dobbanása. Az utolsó fordulónál átölelem még egyszer forró vágygyal, égő szenvedélylyel; átrepülöm vele a fényben uszó termet s halkan fülébe súgom életem szomorú regéjét. — Aztán testem megtörik, karom még egyszer szivemhez szoritja pihegő kebelét, szemem megtört fénysugára még egyszer találkozik szeme tündöklő napjával. . Majd erőm is elhagy, karom lehanyatlik, láz ban égő ajkam meg egy végső, forró csó