Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-06-18 / 13. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre 1 frt 50kr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évie 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓ­HIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. PAPAT HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin pa­pírkereskedő. Lapunk számára hir­detéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG és a MAGY. TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Buda­pest, Gránátos u. 1. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADÁR. Az árvaszéki ülnöki állás. A nagy méltóságok rendszerint fé­nyes, büszke ordókkal szoktak járni, ezért kétszeres dicsőség a mai hiu kor­ban, ha valaki nagy méltóságra jut. A pápai árvaszéki ülnöki állás egyúttal helyettes polgármesterséggel és tanácsosi czimmel jár, ezért kétszeres érdem, ha valaki e polczra jut, és két­szeres tevékenység kell e hivatal pon­tos betöltéséhez. Eddig Martonfalva y Elek kezében volt e hivatal, ki tevékenysé­gével, fáradhatatlan szorgalmával fel­rázta a várost egyidore tespedéséből, s minden téren kiváló szakértelemmel munkálkodott városunk felvirágoztatásán. Martonfalvay energikus, előzékeny tisztviselő volt; belátta hivatalának fontosságát, s az igazságot a méltá­nyossággal párosítva fáradozott számos fontos terv megvalósításán. Ki tudja, akad-e méltó utódja, mondogatják városunkban szerteszét. Ki tudja, miért vonult vissza állá­sától, s miért nem hajlott meg a varos kérése előtt, suttogják mindenfelé ? Persze a sok kérdőjel itt sem hi­ányozhatik ; az emberbe már ösztönénél fogva belé van vetve a kíváncsi kétke­dés. Es ilyenkor rendesen a kérdője­lek mögött az intrika —- a cselszövény lappang, mely mélyen belenyúl a tár­sadalmi intézmények kuszált rétegébe. Martonfalvay visszavonulásánál is a spanyolfal mögött a kutató figyel­mét többféle intrika köti le, melyek Martonfalvay buzgó szorgalmát és álha­tatos tevékenységét még 'fényesebb vi­lágításban matatják be, de élénken tük­rözik vissza a városatyák nagy részé­nek ferde gondolkodását, s a vaskos czopfot : a modern intézmények titkos me Merjük állítani, ha a városatyák nagyrésze a szorgalmat és tehetséget a maga javára alactomban kisebbíteni is igyekszik, sohasem kap Martonfal­vay helyébe olyan férfiút, ki oly buz­gón és oly önzetlenül a városnak fel­virágzásán munkálkodnék, mint ő. Pedig nagyon fontos, hogy a vá­rosi képviselők választása oly férfiura essék, ki a polgármesternek nagykörű munkálkodásában, számos feladataban mindig segédkezet nyújtson. Városunk épen most nagy feladatok megoldása előtt áll. Számos sürgős reform vár a megvalósításra; szomszédos városaink: Győr, Szombathely, Veszprém már mind messze tálhaladtak bennünket, egymás­után létesítenek vízvezetékeket, sétahe­lyeket csinálnak, az utczák kivilágítását kellő színvonalra emelik, s csak a mi városunk késlekedik folytonosan. Nagy, elkerülhetetlen szükség, van Martonfal­vay hivatalában olyan férfiura, ki kellő értelmiséggel el tudja oszlatni a közön­ség szeme előtt a kételyeket, s váro­sunk haladását a többi tisztviselővel karöltve a maga valódiságában legyen képes kimutatni. Nagy, czifra szavak, behízelgő be­széd vészesebbek a legnagyobb hanyag­ságnál. Ezért Marronfalvay utódja, mint helyettes polgármester, járjon elődje nyomdokain, a ferdeségeket ne lep­lezgesse, a komoly bajokat ne palás­tolgassa, hanem mutasson rá a fenye­gető kinövésekre, s igyekezzék azokat a többi városatyával karöltve gyöke­resen kiirtani. Ha ez be nem következik, váro­sunk Martonfalvay lemondásával nagy forduló pontra jutott, mert bármily nagy legyen a többi városatyában a tevé­kenység, a buzgalom, egy komoly, munkás férfiú visszavonulása hosszú időkre mély sebeket ejt városunk éle» tében . . . Es most midőn Martonfalvay visz­szavonulása felett mély sajnálatunkat fejezzük ki, s működésének gazdag múltjából a jövőbe tekintünk, éltet ben­nünket a remény, hogy utódjának egy szintén szorgalmas férfiűt mondhatunk, majd, ki nehéz feladatának képes lesz megfelelni, s eloszlatja az aggodalmat* a kételyeket, melyek most még a kö­zönség lelkét nyomják. Kívánjuk, hogy így legyen. Legyen a visszavonuló munkás fér­fiúnak méltó utódja ! TARCZA. ftfe­Az ezredik év.*) Hajnala pirkad egy uj ezredévnek, Öröm zengje be Hunnia lerét ! Millió ajkról diadalmi ének Szent öröm hangján szálljon szerteszét! . . . Zengje a róna, az aranykalászos, Visszahangozzák a Kárpát ormai : El a magyar ! s hü ösi szent hónához, Tud érte élni, kési vért ontani ! Jertek alá ti hazaszerző ősök, Jertek üljetek ünnepet velünk I Daloljatok barczi dalt hegedősök, Hadd gyuladjon szent lángra kebelünk ! . . Hős daljaiddal jöjj párduczos Árpád, Suhogjon kezedben az ősi kard, Zúgjon Adria, zendüljön a Kárpát, Hadd bámulják hódolva a magyait ! . . . Szabadság szent apostolai jertek : Hollós Hunyadik, hős Rákóczink ! Hadd lelkesüljön az öreg, a gyermek," Hadd folyjon könnyünk szent öröm miatt 5 Mutassátok, mi volt a magyar hajdan: — Jöjj varázs szavú aggastyán — Kossuíh, S lángajakkal hirdesd, mi lehet majdan ; Ha lelkesedve hatni, tenni tud ! *) »A pápai ifjúsági öuképzőtársulat« idei pá­lyázatán pályadijat nyert óda. Egy ezredév dől enyészetbe, sirba, Ezer év óta küzd itt a magyar ! Nevünk a népek nagy könyvébe írva, Ha elsöpör is a vad zivatar 1 Ha elveszünk is, élni fog emlékünk, S az enyészeten büszkén átragyog ! Tenger küzdésünk, fényes dic Ősegünk,* Csudálni fogják késő századok ! De nem ! . , halál ott nem vehet hatal mat, Hol ily dicső mult áll a nép mögött ! A hősi nemzet soha meg nem halhat, Mely annyi harczon győzve küzködött ! Igen ! élni fogsz édes magyar népem, A mig az égen Isten napja süt ! Csak c gyet, i h ! csak azt fogadd meg nékem, Hogy egyet értesz mindig, mindenütt ! Szent esküvésre jertek minden össze, Jertek, s fogadjunk örök fogadást — Aí ősük hamvát könnyebben fürösztve —' Hogy nem hagyjuk el soha mi egymást! . . S zengi a róna, az aranykalászos, S visszazugják a Kárpát bérczei ! Él a magyar s méltó az ős apákhoz, Halál, enyészet meg nem győzheti ! Lamperth Géza. Hz én kis Jeanette-em. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczájp. — IRTA : RÓZSA GEZA. Dehogy kicsiny, dehogy enyém ; csak­hogy a megszokás annyira uralkodik phan­tasiámon, hogy most is csak »kis« Jeanette­nek hivom őt, pedig már a ruhája, haja, esze, mindéae megnőtt, s »enyém «nek mon­dom, mert a világért sem tudnám elkép­zelni, hogy ő másé legyen. Csak gyilkos lázálomképekben látom őt, az én bálvá­nyozott szőke angyalomat egy morcz, gaz­dag és baszké »üraság« karján, fiatal, lányos arczával, a mint mereven tekint maga elé. Akkor aztán másnap fejem zúg, sze­mem káprázik, minden homályos előttem ; zavartan, imbolyogva járok, kelek az utczá­kon, átkozva Morpheust es egész famíliáját. Már hogy is lehetne másé az »én Jeanette­em.« Még mikor selyemruhás bábuival ját­szott, én már enyémnek tartottam őt Isten s emberek előtt. Akkor legkedvesebb játszó­társam volt. Mikor félre dobta a babákat s térden alul hosszabbodni kezdett a ruhája, gyakran játszottunk együtt a nagy gyü­mölcsösben s én oly boldog voltam, hogy kö2elében lehettem. Olyan megmagyarázhat­lan kellemes érzés volt, mikor nyájasan mo­solyogva nézett rám azokkal a gyönyörű szép, égszínkék szemeivel ; olyan édes gyö­nyörűség, mikor pajkosan játszadozhattam aranysárga, hullámzó fürteivel, olyan vég­nélküli boldogság, mikor csupa ártatlan tré­íából, játékból megcsókolhattam rózsás ar­czát, bíboros ajkait,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents