Pápai Független Kisgazda – I. évfolyam – 1945.

1945-11-03 / 1. szám

A Kisgazdapárt gyűlése Vaszaron Az elmúlt vasárnap a Független Kisgazdapárt nagysikerű gyűlést tar­tott Vámzáron. A község főtéren összejött a köz­ség apraja-nagyja, szinte kivétel nél­kül az egész község lakossága meg­jelent, hogy hitet tegyen a Független Kisgazdapárt melleit. A gyűlésen felszólalt Bálint József fiatal'pap a község szülötte, hogy saját véreinek is meghirdesse azon eszméket, amiket a Kisgazdapárt zászlójára írt. Felszólaltak még Ruip Jenő városi pártelnök, Borsos Elek takácsi kisgazda és Szalay Károly járási párttitkár. A gyűlés mindvégig lelkes hangu­latban folyt le. PORT A Független Újság Sportrovata köszönti Pápa város és környéke sporttársadalmát. E sportrovat is szolgálni akarja azt a célt, — amit lapunk kitűzött magának — hogy a fizikai és értel­miségi dolgozókat, úgy hivatali és magán életében, mint munkában és szórakozásban közelebb hozza egy­máshoz. ** írásainkkal időnként igyekszünk rávilágítani a sport igazi jelen ősé­gére. Jellem-, deihokratikusszellemű-, egészséges életre-nevelés stb. szem­pontjából. A sport — ép testben, ép lélek — kialakítását jelenti. Felette áll tehát minden más egsyéni, egyesületi, sőt pártérdeknek is. Csak az cselekszik helyesen, aki így fogja fel a sport értelmét. Min­den más út rossz vágányra vezet s eszünkbe idézné a szomorú tragikus emlékű „a sport mindig honvédelem" jelszót höbölgőket. Városunk sporimultja kötelez min­den sportolót fokozottabb, komoly, egymás támogatásán alapuló mun­kára. A megújhodott magyar, demo­kratikus szellemű sport, városunk szakértő sportvezetői és áldozatkész sporítársadalma, mind biztosítékai j egy számottevő ereeményes sport- j jövőnek. Okt. 28-iki eredmények: Perutz SC—Felsőgalla 4:0 (1:0) A fokozatosan javuló Perutz csa­data szép játékkal megérdemelten győzte le. ellenfelét. A gólokat Ma­gyari (2), Vámos III. és Molnár rúgták. Perutz II.—Hubertus II. 1:0(1:0). A mérkőzés egyetlen gólját Bódai fejelte. A Kinizsi csapatai nem mérkőztek. Hír szerint szombaton nov. 3-án Pápa város válogatott labdarugói a Hadosztály v válogatottjával mérik össze erejüket. A mérkőzés a ligeti sporttelepen d. u. 3 órakor kerül lebonyolításra. Felhívás í Egyes felelőtlen egyének, hogy a választókat megzavarják, azt a hírt terjesztik, hogy az egyes pártok lajstromszáma megváltozott. Nyoma­tékosan felhívunk mindenkit, hogy ilyen hazugságoknak ne üljön fel, mert a Kisgazdapárt változatlanul az 5-ös számú listán indul Pápa m. város polgármesteri hivatalátó l 768/1945. K. h. ­Hirdetmény. Hatósági jegyrendszerre történő élelmiszerek kiosztása. Felhívom a város területén lakó élelmiszer jegyekkel ellátott lakosok, illetve személyek figye'mét, hogy a város birtokában lévő mindenkori élelmiszerkészletek arányos és za­vartalan szétosztása érdekében az alábbiak szerint tegyék meg jelent­kezéseiket. 1. A jegyrendszerhez köíö t élelmi­szerek jegyre való kiszolgáltatása j végett minden egyes ellátatlan saját érdekében jelentkezzen annál a ke­reskedőnél, akinél szükségletét (ha- j tósági jegyhez kötött) mindenkor 1 beszerezni kívánja. 2. A jelentkező vigye magával j „Közellátási igazolvány "-át, melynek alapján az a kereskedő, akinél jegyét beváltani kívánja az igényjogosult fogyasztó, családfő és annak minden egyes tagját névjegyzékbe veszik. 3. A kereskedő a nála jelentke­zőkről név, foglalkozás és pon os lakcím megjelölésével két példányú „Fogyasztói névjegyzéket" a közel- j látási hivatal által kiadott minta szerint elkészítve köteles elkészít- j tetni, melynek egyik példányát a ! közellátási hivatalnak ad át. 4. A kereskedő a nála jelentkezők jegy szelvényeit cégbélyegzőjével ; köteles felülbélyegezni és a jövőben ! kizárólag az általa felülbélyegzett hatósági jegyre szolgáltathatja ki a közellátási hivatal útján vevők reté­nek a ányában rendelkezésére bo­csátott élelmiszert. 5. Felhívom minden egyes fo­gyasztó figyelmét a fenti értelemben teendő jelentkezésével egyidejűleg büntetőjogi felelősség terhe mellett a va'óságnak megfelelően, liszt, zsír és burgonya készletét is tartozik az általa vásárlási célból kijelölt ke­reskedőnél bejelenteni, me.y adatokat a kereskedő a családtagok egybe­vonásával tartozik pontosan bevezetni. Figyelm- ztetem a város ellátatlan lakosait, hogy a fentiek pontos be­tartása melleit november hó 10-ig feltétlen tegyék meg jelentkezéseiket, mert ha a kijelölt határidőre azt elmulasztja, élelmiszerjegyei érvényét veszti és hatósági ellátásban nem részesül. Egyidejűleg üzemi és bármi élelmiszer igénylése megszűnik. Pápa, 1945. október hó 31-én. Kerekes s. k. polgármester. Betörés. November 1-ére virradó éjszaka ismeretlen tettesek feltörték Mogor Gyula cipész Nagy Boldog­asszony uti műhelyét, az üzletből 3 pár csizmát és cipőket vittek el. A nyomozás folyamatba van a tet­tesek személyének megállapítása végett. Gabonát, terményt, mindenféle kerti magvat vesz és elad === a mindenkori napi áron r Nóvák K László és Társa cég Pápa, Korvin-u. 2. - Telefon 13-61. Elcserélném Pestszentlőrincen, Kolozsvár-utcában 8 éve épü t, hibátlan, 3 szobás, üve­gezett, vemndás, parkettás közműves, tehermentes, beköltözhető házamat 5C0 n-öíes gyümölcsösben, hasonló értékű beköltözhető pápai házzal. Felvilágosítást testvéröcsém ad Jé­kai-utca 60. sz. a., emeleten az ud­var felő i oldalon. Ugyanott fejős­tehenet vennék vagy cserélnék láb­znzz béliért és ruháért. = ÁLLAMI ANYAKÖNYVI KIVONAT 1945 okt. 22—nov. 1. Születtek: Gombás József szövőgyári szíj­gyártó segéd és Németh Mária fia: Péter La;os rk., — Pitzer Pál fonó­gyári tűzoltó és Kutrovics Erzsébet leánya: Rozália rk,, — Saághy Fe­renc nyomdász segéd- és Cso:dós Mária fia: István Róbert rk., — Farkas Károly vasú'.i asztalos és Ér­sek Erzsébet leánya: Ágota Julianna rk, — HorVá h József vasúti vonat­fékező és Nagy Ilona leánya: Elvira Ilona rk., — Horváth János tehén­pásztor és Lukács Anna fia: Sán­dor István rk., — Sörfőző István hentessegéd és Szabó Erzsébet fia: István György rk., — Győrfy Béla szobafestő segéd és Király Vilma fia : Béla rk., — Szántó Mihály vas­úti pályaőr és Takács Adél leánya: Éva ref., — Fehérvá-y László füszer­kereskedő és Gáspár Rozália leánya : K'ára Magdo !nark., — Unger Mária háztartásbeli fia: Iván L^jos rk , — Gergely Mátyás gyári munkás és Szabó Ilona leánya: Ilona Éva rk. Házasságot kötöttek; Pados Kálmán József postatiszt rk. és Katula Mária Magdolna (özv. Pa­dos Ferencné) rk., - Kiss József asztalossegéd ev. és Hubert Margit Magdolna női szabósegéd rk., — Megjelent a j Ferencei Kis Haptőr Kapható: ! a Her Nemzeti Npmdavíliaiaf Ht-nál. mtmtimmf^tÉmmmmm mmmm Damhőzel József rendőrségi nyo­mozó rk. és Tóth Julianna rk, — Lőwy Béla kereskedő izr. és Deutsch j Lenke izr., — Ambrus Sándor szö­1 vőgyári géplakatos segéd rk. és Csá­, szár Ilona szövőgyári munkásnő rk. Meghaltak: Lázár Dénesné, Zilahi Julianna rk. 25 éves, nyaki nyirokmirígy gümő­kór, — Iván Má ia Terézia rk. 17 napos, veleszüle'ett gyengeség, — Ádám János cipész rk. 76 éves, nye­lőcsőrák, — Kéringer István szoba­festő rk. 69 éves, tüdőlob, — Alb­recht Gyula Kálmán rk. 14 hónapos, vérmérgezés, — Csík Ferencné Szé­delyi Zsuzsánna ev. 36 éve?, méh-' rák, — özv. Bakó Jánosné Nóvák Anna rk. 79 éves, végelgyengülés, — Csejtei Imre rk. 25 napos, vele­született gyengeség, — Fertner Mar­git tanítónő rk. 47 éves, genymell, — özv. Varga BáJintné Cs. Nagy Eszter ref. 83 éves, szívizomelfajulás. Laptulajdonos: FÜGGETLEN KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT. Felelős szerkesztő: Dr. NAGY GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Széchenyi-tér 5. — Telefon 13—14. Kiadásért felel: SZALAY KÁROLY.

Next

/
Thumbnails
Contents