Pápai Független Kisgazda – I. évfolyam – 1945.
1945-11-10 / 2. szám
i. évfolyam 2. szám. Pápai 1945 nivember 10. Szerkesztőség és kiadóhivatal: PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY Hirdetéseket felvesz csütörtökön déli 12 óráig. Üdvözlet az ellenfélnek! írta : Sulyok Dezső. Győztünk. Mikor ezeket a sorokat leírom, még nem tudom, milyen a százalékos arányszám, de ez talán nem is fontos. Egy-két százalék ide, vagy oda, már nem változtat a tényen, hogy az ország igen nagy többsége tömör sorokban zárkózott fel mögénk, a Független Kisgazdapárt zászlói alá. Tudatában vagyunk annak, hogy ez a szavazás óriási jelentőséggel bír országunk eletében. 1848 óta ez volt az eiső választás, ahoi befolyásolástól mentesen, tisztán és szabadon nyilvánult meg a nemzet akarata. A sok szoigabíróval, finánccal, csendőrrel bemocskolt valasztás után, inu&i sémii sem feküdi a magyar nép mellére és gyomrára térdelve nem úgy pofozta Ki belőle a szavazatokat, mint ez a múltban kivétel nélkül történni szokott. És ami az első szabad választás tanulságaként mindenek előtt tollúnkra tolul: meg kell állapítanunk, hogy a magyar nép méltó és érett volt ez alkalommal a demokrácia nagy ajándékának elviselésére. Az a csendes nyugalom és méltóságteljes méttéktariás, ami átlengie ezen a napon a falut és várost egyaránt, arra mutat, hogy akik a múltban „sötétbe ugrásnak" minősítettek minden szabadabb választójogi kísérletet, azok vagy nem ismerték ezt a népet, vagy jobb tudomásuk ellenére rágalmazták meg fajtájukat. Külsőségeiben valóban lenyűgöző, nagyszerű és soha el nem ielejthető volt az első lépés, amit a magyarság a szabadság utján most megtett. Es a döntés belső értelme? Véleményünk szerint a lehető legjobb és a lehető legszabatosabban fejezi ki azt, amire ennek a nemzetnek a történelmi pillanat nagyszerűségében .szüksége van Mindenek előtt egyet. Ez a döntés nem irányul senki és semmi ellen. Nincs benn agresszió semmilyen irányban sem és nem akarja visszasírni a reakciós időket. Rossz szolgálatot tesz nemzetének és egy uj katasztrófát készít, elő az, aki emögött a nagyszerű plebiscitum mögött sanda szándékot keres és aki nem átallja a nép fenséges döntését rút árulkodással akként feltüntetni, mintha annak valamilyen irányban is éle volna. Nem, erről szó sem lehet. Mi hűséggel, teljes és hátsó gondolat nélküli bizalommal vagyunk a nagy nemzetek minegyike iránt, akik ehhez a nagyszerű lehetőséghez, szabad akaratunk nyilt kimondásához segítettek bennünket. Ne akarja senki másként magyarázni az eredményt, mert ezzel csak saját hitványságáról, a magyarság érdekeitől való vétkes elkülönüléséről és politikai éretlenségéről tesz tanúságot. Mi tudjuk, kinek mit köszönhetünk és sohasem leszünk hálátlanok azokkal szemben, kik velünk jót tettek. Hűség és ragaszkodás kifelé a megmentő kezek felé, de önálló életforma és magyararcu áilam és társadalom befelé, ez ennek a döntésnek az igazi értelme és aki mást keres mögötte, az megtagadja magyarságát. Leraktuk a fundamentumot, amelyen házunkat, melyet bűnös kezek romboltak le, fel akarjuk építeni. A fundamentumon azonban nem kalóztanyát akarunk építeni, ahonnan támadást vezethetünk bárki ellen is, hanem a béke templomát, a munka műhelyét, a tudomány csarnokát és a családi élet meleg fészkét. S most mindenek előtt meleg köszönet és hála szava szálljon az ismeretlen szavazó felé, aki a keresztet a nemzeti ösztön titkos erőitől vezetve tette bele az ötös kockába. Mert azzal tisztában vagyunk, hogy nem minket, jelölteket választottak meg és nem valami egyéni kiválóság juttatott minket a mandátumhoz, hanem megválasztottak egy eszmét, mely mögött a magasba törő nemzeti öntudat lángjait sejtik. S ezt az eszmét nem egy beszervezett és gyűlésekre parancsszóval kivezényelt, lógó orrú, önérzetében megcsúfolt tömeg valasztotta magáénak, hanem az ismeretlen falusi néni, a dologtól megkeményedett kezű földmíves, a hazája sorsát magáénak is valló munkás és a mult tanulságain józanul okult értelmiségi. A sok ismeretlen szavazó, akik a kikristályosodás törvényei szerint rakódtak le a nagy vihar után az egyetlen szilárd pont köré, amely körött egy uj élet megszilárdulása kezdetét veheti a nagy káosz után. Ez után pedig szálljon lovagi üdvözlet a tegnapi ellenfelek és a mai munkatársak felé. Mibelőlünk hiányzik a győzelem minden gőgje, mert tudjuk, hogy nem mi győztünk, hanem a nemzet. Tudjuk, hogy Isten a kevélyeknek ellenszegül, az alázatos szívűeket pedig felemeli. S ezért alázatos szíyvel, megbékélt lélekkel és magyar hűséggel nyujtjuk kezünket ellenfeleink felé: a harcot lezárva emelkedjék most minden kéz az újjáépítésért. Tegyünk félre minden gyűlölködést és ellenségeskedést, tiszteljük, szeressük és segítsük meg egymást. Tudjuk, hogy győzni könynyű, de a győzelem gyümölcsével élni nehéz. Tudjuk, hogy mi magunk, az úgynevezett munkáspártok segítsége nélkül nem oldhatjuk meg az utunkba torlódó nagy nehézségeket. Segítsenek nekünk, kik tegnap még szembenálitak velünk, legyenek munkatársaink a jóban és figyelmeztessenek minket mindannyiszor, ha úgylátják, hogy utunk nem a lehető legjobb a sok rendelkezésre álló út közül. Becsületes segíteni akarás és jóakaratú, de szigorú kritika legyenek eszközeik, melyekkel az egyetemes magyarság érdekében részt kérnek munkánkból. És mi jó és becsületes testvéreik leszünk, mert bennünk sem harag, sem dölyf, sem hasonló alantas indulatok nem válnak úrrá a jószándék felett. Ezért van egészen más hangja lapunknak most a győzelem után, szeretném, ha ezt a hangot a túloldalról hasonló hang viszonozná és a magyar a magyarral, az ugratókat, közénk éketverni akarókat kikapcsolva, önmagára találna, függetlenül attól, hogy melyik pártban találta meg lelkiismeretének szava szerint elhelyezkedését. Küiön legyen egy szavunk a Szociáldemokrata Párt felé, melyet testvér-pártunknak tekintünk. Ha azt az együttműködést, amit 1943 nyarán elhatároztunk, valóra váltjuk, századokra leraktuk hazánk jövőjének alapjait. Nincs köztünk a reáliák terén semmi különbség, az ideológiai különbségeket pedig eltesszük holnapra, amikor az első nehézségeken már tul leszünk. Ha ezt meg tudjuk tenni, nagy szolgálatokat teszünk hazánknak, ha nem, ha egymás ellen fordítjuk fegyvereinket, mind a ketten hitványak vagyunk, akik nem érdemeljük meg, hogy az Isten napja reánk süssön. Üdvözlet a tegnapi ellenfeleknek, a mai sorstársaknak és a holnapi testvéreknek, kiket egybe forraszt soha el nem muló és mindeneken felül álló örök magyarságunk. Független Kisgazda győzelem Pápán és a járásban A községek 72.95%-a, a város 56.41 %-a nyilatkozott meg a Kisgazdapárt mellett A már hetek óta tartó lázas választási harc egyes kisebb zavaró incidensektől eltekintve eléggé nyugodt légkörben folyt le. Az utcák íarkáilottak az egyes pártok színes és hangulatos falragaszaitól, sőt egyes pártok a meszelőt is igénybevették agitációs eszközként. A községek élete is hangosabbá vált, a pártkiküldöttek nap-nap után egymást követve igyekeztek a falu népét a maguk oldalára állítani. A sok, szinte felesleges izgalom után elérkezett a választás napja. Kora reggeli órákban a választási bizottsági tagok elfoglalták az urnák mellett helyeiket és lassú tempóban megindult a szavazás. Az egész városon nyugodtság uralkodott, a csend szinte szokatlanul nagy volt, az utcák majdnem teljesen kihaltak, csak itt-ott lehetett egy pár embert látni, kik a szavazóhelyiségek felé haladtak. A szavazók legnagyobb része rnár a délelőtti órákban leszavazott, sok helyen már a kora délutáni órákban le lehetett volna zárni a szavazást, de a választási bizottságok betartották a törvényben előírt határidőt és 8 órakor, egy szavazókör kivételével, az összes szavazókörök lezártak. ÁRA: 60 pengő. PÁPA "Swrtmnin