Református nőnevelő intézet, Pápa, 1939
V. A nőnevelő-intézet internátusa
— 51 — alkalmasak. Száz meg száz amatőrképecskékben örökítik meg a leányok a kertnek, legkedvesebb tartózkodási helyüknek minden részét. Nem utolsó helyen említendő, hogy konyhakerti része és közel 150 gyümölcsfája az intézet gyümölcs* és zöldségkészletéhez terményeivel jelentékenyen Hozzá* járul. A kedvező külső körülményeket szervesen egészíti ki a növendékek egyéb ellátása is. A tisztaság fél egészség, azért arra különösen ügyelünk és igyekezünk leányainkat is ránevelni. A peggeli és esti mosakodást a felügyelő tanárnők ellenőrzik. Hetenként kétszer kapnak a növendékek meleg vizet, minden második héten fürödnek, hajmosást bármikor végez* hetnek a betegszobák közül egy erre a célra kijelölt helyiségben ápolónőjük felügyelete alatt. Kéthetenként van mosás, vasalás, amelyre nagy gondot fordítunk, A bentlakók élelmezése bőséges és változatos, ezért testi fejlődésükben semmi hiányt nem szenvednek, sőt szépen, egészségesen növekednek. Mind a szülők, mind az iskolalátogatók és ß testnevelés szakfelügyelője mindig elismeréssel nyilatkoznak a leányok testi fejlődéséről. Az internátusi élei* mezésre vonatkozólag tájékoztatásul közlünk egy heti általános étrendet. Étkezés naponta ötször van. Reggeli tej vagy tejeskávé kiflivel. Tízórai egy darab 8—10 dekagramos kenyér lekvárral, vajjal, mézzel, liptói túró* val, zsírral, tojással, tepertővel, szalonnával vagy egy*egy szelet felvágottal; hetenként egyszer*kétszer burgonyászsemlye. Ebéd és vacsora: hétfőn hús* leves, hús mártással, burgonya*, rizs*, dara* vagy tarhonyakörítéssel és különféle mártásokkal; vacsora: főtt tészta vagy rakott burgonya, töltött tök stb. és gyümölcs; kedden ebéd: csontleves, töltöttpaprika paradicsom* mai, vagy főzelék hússal; vacsora: kakaó kaláccsal, vajaskenyér, gyümölcs; szerdán ebéd: lencseleves, tepertős pogácsa, rétes vagy más sült tészta, gyümölcs; vacsora: paprikás vagy tejfeles burgonya virslivel vagy marha* pörkölt körítéssel és savanyúsággal; csütörtökön ebéd: rántottleves, szé* kelygulyás, töltöttkáposzta vagy más főzelék hússal; vacsora tojásétel, főtt tészta vagy tejbendara csokoládéval, gyümölcs vagy méz; pénteken ebéd:' burgonya* vagy bableves, főtt vagy sült tészta, gyümölcs; vacsora: főtt burgonya vajjal, méz vagy befőtt; szombaton ebéd: tarhonyaleves, főzelék hússal; vacsora: főtt tészta, tojás* vagy ,húsétel körítéssel és gyümölcs; vasárnap ebéd: paradicsom, spárga*, borsó* vagy más idényleves, sertés* vagy borjúsült körítéssel és salátával, édes .tészta; vacsora: felvágott, hideg hús vagy tejfelestúró zöld hagymával, retekkel, tea; töltött kalács, befőtt vagy más gyümölcs. Ez az általános ptrend azonban a változatosság céljá* ból az idényeknek megfelelően cserélődik. A növendékekkel a bentlakó tanárnők együtt étkeznek, ugyanazon ételekből áll az ő étrendjük is. Orvosi rendeletre a gyenge gyomrúak szá* mára külön főzünk. Mivel a növendékek élelmezése minden tekintetben kielégítő, hazai csomagok küldése felesleges; legfeljebb havonként egy* 4*