Református nőnevelő intézet, Pápa, 1939

V. A nőnevelő-intézet internátusa

— 52 — szer kaphat egyvegy növendék 3 kg-nál nem súlyosabb, száraz süteményt tartalmazó csomagot. Kérjük a kedves szülőket, szíveskedjenek az intern nátusnak ezt az előírását figyelembe venni, piert a sok felesleges csomag válogatásra, finnyásságra, a meleg ételek fitymálására szoktatja a gyér* mekeket. A betegápolás, a gyengélkedő gyermekek gondozása is a legnagyobb körültekintéssel történik. Az alsó udvaron, a főépülettől elkülönülve van a három részből álló kis házi kórház. Ennek II. és III. része egy-egy nagy szobát, fürdőszobát, külön bejáratú előszobát foglal magában, az I. részben pedig a betegápolónő szobája és 2 nagyobb szoba nyílik a széles, napos, üdülésre szintén alkalmas, üveges folyosóról'. A betegszobák előtt díszbokrokkal és virágokkal kiültetett kis előkertek vannak. Betegeink orvosi kezelését dr. CsehfSzombathy László főorvos úr nyugalomba vonuo lásával dv, Edelényi Szabó Gyula kórházi főorvos úr végezte, akit katonai szolgálatának ideje alatt részben dr. Cseh=Szombathy László, részben dr. Merétey Károly főorvos urak helyettesítettek. Mindhárman .teljes oda* adással, önzetlenül, fáradságot nem kímélve látták el ezt a munkát, amiért ezen a helyen is ismételten hálás köszönetet mond nekik az intézet. A be* tegek gondozására külön ápolónője van az internátusnak Kiss Ilona oki. tanítónő és betegápolónő, az intézet volt Jcedves növendéke személyében, aki a gyengélkedőket nagy szeretettel, fáradhatatlan, szinte anyai gondos* sággal veszi körül, és megkönnyíti számukra a betegség kellemetlenségeinek elviselését. A növendékek felszerelési jegyzékét azzal a gondolattal állította össze az intézet vezetősége, hogy minél jobban megkönnyítse ezen a téren is a szülők gondjait, s minden felesleges kiadástól ^megkímélje őket. Ezért hangsúlyozzuk, hogy nem kívánunk új felszerelést, magukkal hozhatják a növendékek otthon használt fehérneműjüket, felső ruháikat és egyéb hol* mijukat. Csak két drb. kötelező intézeti ruhát kérünk: az alábbi jegyzék* ben feltüntetett sötétkék ünnepi és nyári fehér öltözetet. Egyébként a felső vagy alsó ruhanemű kicserélése csak növés vagy elrongyolódás ese* tén szükséges. — A felszerelés jegyzéke £ következő: I. Fehérnemű: 6 drb. ing, 6 drb. hálóing vagy hálóruha, 4 drb. nadrág (télre melegebbet is kérünk), 2 drb. fésülködő vagy flanell ágykabátka, 3 drb. kombiné, 6 pár harisnya (4 pár fekete, 2 pár színes), 12 drb. zsebkendő, 3 drb. lepedő, 1 fürdőlepedő, 3 paplan* vagy dunnahuzat, 3 nagy és 3 kis párnahuzat; 1 fehér abrosz (1 m. széles és 4 m. hosszú, ljehct 2 clrb.*ból is összevarrni,), 4 asztalkendő, 4 pohártörlő, 4 mosdótörlő, 6 törülköző, 2 fehér félkendő (esetleges torokfájáshoz). II. Felső ruha: téli: 2 egyszerű háziruha, 1 |sö* tétkék Bocskay ünnepi ruha (2 lekapcsolható fehér gallérral). Nyári ruhák: 3 drb. mosó az otthon viselt, meglévő házi ruhákból, fl fehér mosó anyag* ból készült ünnepi ruha minden színes dísz nélkül, 2 fehér vászonblúz v 2 piros és 2 fekete kötény. Ez utóbbiakat úgy kell megvarrni, hogy az!

Next

/
Thumbnails
Contents