Református nőnevelő intézet, Pápa, 1938

III. Igazgatói zárójelentés

« 12 M á c h i k Ida. Tanítónőképző intézetünk az iskolai év kezdetén fájdalmas érzéssel búcsúzott el alakuló gyűlésén és a növendékek előtt az évmegnyitó ünnepélyen Máchik Ida tanártársunktól, a növene dékek »kedves Ida nénijétől«, aki az elmúlt nyár folyamán nyugdíjaztatását kérte. 32 hosszú éven át dolgozott az intézet szellemi felvirágoztatásán, tanította mély tárgyi tudással, benső* séges lelkesedéssel történelmünket. Belehelyezte azt a világtörté* nelem szövevényes szálai közé és világosságot gyújtott a növen* dékek lelkében, hogy lássák és értsék azt a nagy összefüggést, mely a mi kis magyar világunkat az egész föld történelmének nemcsak szerves alkotó részévé teszi, hanem feltárta előttük azt is, hogy a történelmi idők folyamán többször az európai törtéé nelmet formáló és irányító erők szétsugárzásának központja is volt a magyar föld. Egészen természetes, hogy a történelmi érté* keléshez hasonlóan tökéletes tárgyi tudással és szemléltető erőé vei tanította másik szaktárgyát a földrajzot is. Egyetemi tainule mányai során megszokott tudományos nézőpontokat soha nem tévesztette szem elől, de alkalmazkodott a megértés teljes eree lével és felkészültségével azokhoz a követelménvekhez is* amee lyeket a tanítóképzés modern színvonala az elemi iskolai tanulók eredményes, igazi nemzetnevelő képzése terén megkívánt. Mintae képe volt a tárgyaiért lelkesedő és tárgyi és nevelői ismereteit nemcsak szakszerűen, hanem magyar lelkiséggel állandóan tae nulmányozó, igen lelkiismeretes tanárnak. Könyvtárát a iegkiváe lóbb földrajzi, történelmi és társadalomtudományi művekkel gazdagította. A szünidőkben többször utazott külföldre, bejárta Olaszországot, Franciaországot., Ausztriát, de nagyon jól ise merte magyar hazáját is. A közvetlen tapasztalatok frissesége nagyban hozzájárult, hogy tanításai igen szemléletesek és mege győző erejűek voltak. A tárgyi igazsághoz szigorúan ragaszko* dott, de történelmi és földrajzi, közgazdasági és társadalomtudo* mányi értékeléseit mindenkor áthatotta a szereplő egyének, vagy nemzetek lelkiségének teljes megértése, és ezért tárgyilagossága nem volt rideg, hanem a jkorok értelmi és érzelmi tartalmát híven visszatükröztető értékes jellemzés. Tanári pályája első éveiben az egyházkerület polgári leányé iskolájában volt ugyan alkalmazva, azonban már ekkor is állane dóan tanította szaktárgyait és a neveléstörténelmet az akkor kialakuló félben lévő tanítónőképzőben is. 191 letol csak mint tanítóképzőeintézeti tanár működött. Ettől kezdve egész léleké kel azon fáradozott, hogy az életbe kikerülő fiatal tanítónők azzal a magyar lelkiséggel kerüljenek nemzetnevelő hivatásuk munkakörébe, amely lelkiség egyedül képes arra, hogy erős jele

Next

/
Thumbnails
Contents