Református nőnevelő intézet, Pápa, 1928

I. Szász Károly emlékezete

í. Szász Károly emlékezete. Álmos — így regéli ezt nékünk, hasonló cimü eposzában, Szász Károly — elvégezvén, ami rábízatott, míg népe hálaünnepet ül és áldozati tüzeket gyújt az igéret földjének határán, maga Hadúr végzése szerint egy barlangba vonul vissza s ott máglyára szállva, Csaba kardjába dől és elhamvad a lángok között. És megjelenik Áldor, Csaba aranyhajú papja s vévén a szent hamvakat, szétszórja azokat a szélbe, halmaira és völgyeire a meghódítandó új hazának ... Ha a vezér porainak az volt a rendeltetésük, hogy áldva megtermékenyítsék a földet, melyben hálás és engedelmes népe lakozását vette, hogy belőle mind a világ végezetéig sarjadjanak az áldozathoz hasonló dicsők, akkor letűnt évszázadaink hosszú során át soha hívebben nem fogant meg ez az áldás, dúsabban nem termett ez a föld, mint abban az emberöltőben, melynek évszázados emlékezetét egymást követő ünnepek során át e mi nemzedékünknek adatott megülnie. Áldott emberöltő volt ez, melynek káprázatos ragyogással kelő napja Vörösmartyt látta megszületni, mig leáldozó sugarai azt a bölcsőt aranyozták be, melyben gyöngéd kezek a nagyenyedi professzori ház száz évvel ezelőtt világra jött kisdedét, Szász Károlyt ringatták. Isteni rendelés fuvalma reszketteti meg lelkünk húrjait, mikor tudatára ébredünk annak, hogy azok közül a nagyok közül, kik ez emberöltő során oly gyors egymásutánban követték egymást, hogy arra egyetlen más irodalomban példát nem találunk, mindegyiknek meg volt egységes nemzeti jelentőségén kivül a maga külön egyéni küldetése. Van, aki ébreszteni jött meg, van, aki tanítómesternek volt szánva, harcok viharában zeng egyiknek lantja, fátyol alá rejtett sebeket gyógyít a másik, ez a regés hőskort kelti életre, a modern kor héroszait örökíti meg amaz és úgy mint pályájuk hosszabb vagy rövidebb tartamra terjedt, időnek előtte elpusztulva, vagy két nemzedéket túlélve bár, méltóan tölti be mindegyik azt, amire elhivatott.