Református nőnevelő intézet, Pápa, 1928

VI. A tanítónóképző-intézet az 1928-29. iskolai évben

36 E) Az ifjúság munkája. Ifjúsági egyesületek. A Lorántffy Zsuzsánna Önképzőkör Kutassy Mária tanárelnök vrezetésével az év folyamán 12 előadó ülést tartott, melyen 28 prózai dolgozatot fogadtak el. Emlékkönyvbe iktatták Rácz Margit V. é.-nek Erkel Ferencről szóló értekezését, Hordó Eszter V. é.-nek márciusi emlékbeszédét és Edisonról szóló értekezését. A tisztikar tagjai voltak: ifj. elnök Frank Erzsébet V. o., alelnök Tóth Kató IV. é., titkár Tóth Sári V. é., jegyző Rácz Kat\ülin V. é., aljegyző Tóth Irma IV. é., énekkari vezetők: Farkas Irma V. é., Rácz Margit V. é., ZsédenyIrén V. é. Pályadíjat nyertek és pedig első díjat: Tóth Irma IV. é. A nemzeti zászló tisztelete c. értekezésével, Tóth Kató IV. é. A rab madár c. meséjével, második díjat értekezéssel és mesével Rácz Rózsi IV. p. o. t. Tóth Kató meséjét felfogásának eredetisége, hangjának üdesége és szép alapeszméje érdemessé teszik arra, hogy — többi növendékeink buzdításául is — ezen a helyen egész terjedelmében lenyomassuk: v Arabmadár. — Mese. — Irta : Tóth Kató. Valahol messze, a hegyek között, szürke-ködös völgyben élt egyszer egy rab madár, gyászfekete tollú, siró szemű, regény árva madár. Körülötte minden szomorú és sivár volt. Fű nem zöldéit a mezőkön. A fákról a leveleket a csúf hernyók és a férgek mind lerágták. Szegény csupasz ágak szárazan zörögtek, mikor végigsuhant köztük Szél úrfi. Nem szólt itt madárdal, csak a verebek csipogtak, veszekedtek egymással meg a fekete rab madárral. Csörgedező kis patakok partján csúnya patkányseregek tanyáztak. S az útat, mely valamikor a csillogó kék tengerhez vezetett, vaddisznók túrták fel. Minden elhagyatott volt ebben a völgyben. Pedig szebb élet is lehetett itt egyszer, mert a sivár kertek közepén csodás kastélyok állnak. De jaj, most azokban egerek tanyáznak! S az éléstárokban annyi ennivalót találtak a haszontalan egerek, hogy kövérre hiztak tőle . .. Sok ideje múlt már, hogy jótétlélek nem járt erre. De, hogy is járt volna, mikor hétfejű sárkányok őrizték a bejáratát. A szegény rab madár mégis reménykedett. Várt, egyre várt, hogy valaki csak kiszabadítja súlyos rabságából. Sokszor tekintett fel vágyakozva a magasba s ilyenkor a hitvány sereg csúfondárosan nevetett rajta. Kinevették, csúfolták és éheztették a patkányok, az egerek, a verebek és a rabló férgek. Szegény rab madárnak mindezt tűrnie kellett! Hiába volt szárnya, el nem repülhetett ebből az átkozott völgyből, mert oda volt láncolva egy nagy fa tövéhez. Hej, ha tudta volna, hogy milyen közel volt a segítség! A ködös völgyön innen, napsugaras földön, kicsi házikóban élt a hatalmas Vitézség. Mellette