Református nőnevelő intézet, Pápa, 1928
I. Szász Károly emlékezete
12 teljességéhez feltétlenül költői lélek kívántatik, határozottan költői alkotás számába megy. Mikor első kis kötete, melyben Moore Tamásnak, kivel már Petőfi is szeretettel foglalkozott elannyira, hogy »fiatal« barátjának, aki akkor a pesti egyetemre járt be történetet és harcászatot tanulni, éppen ő ajánlotta ezeket a kedves, lágy dallamokat figyelmébe, megjelent, még senki nem láthatott be annak az életműnek távlatába, melynek útján hatalmas mérföldmutató kövekként későbbi műfordításai sorakoztak. Verselésének könnyedsége, rímelésének keresetlensége, nyelvének bája már akkor is megkap, de ki sejthette azokat a változatokat, mikre lelke húrjai képesek lesznek? A legellentétesebb hangulatú, a legkülönbözőbb irányú költők műveit fordította. Lírikusokat csak úgy, mint epikusokat, tragédiákat ép úgy, mint komédiákat. És a lírikusok sorában mennyi változat! Hol mint a szellő kell suhannia, hol mint a bárdnak siklania, egyszer sötét komorsággal kell megráznia, máskor az enyelgő gúny játszi hangját kell eltalálnia. Nehéz igazságot tenni, vájjon Burusnak, Goethenek, Poenak, Hugónak, Tennysonnak, Byronnak vagy Heinenak átültetésében tündökölt-e jobban művészete. Akik irtak róla, majd mindegyik mást tartotl tökéletesebbnek. Jó magam nem volnék hajlandó arra, hogy szerzők szerint kategorizáljam műfordításainak értékét. Sokkal helyesebbnek látszik, ha minden szerzőből kiválogatom azokat, amelyek az ihlet ünnepi perceiben születvén meg, teljesen az eredeti hatását tudják kelteni, amelyekről az a benyomásunk, hogy ha az idegennel egyező tehetségű magyar költő irta volna meg, úgy irja meg, ahogy az a műfordításban hangzik. Egyébként minél több költői szépséget lát egy műben, annál nagyobb becsvágya, hogy minél tökéletesebbet alkosson. A tökéletes — ámbár van-e emberi mű tökéletes? — tehát csupán: a tökéletességet megközelítő műfordítás elengedhetetlen kelléke a formai hűség. Ettől csak abban az esetben térhet el a műfordító, ha vagy teljesen asszimilálhatatlan az eredetinek versformája a saját nemzeti nyelv számára, vagy — erre is található példa — ha az eredeti versformát csupán a kor divata 'erőszakolta a műre és hangulatának más a megfelelőbb. A formahűség elvét Szász Károly a legrigorózusabban vitte keresztül. Le tudja győzni a legnehezebb versformák nehézségeit és pedig az erőltetettségnek minden látszata nélkül. A mi rimszegény nyelvünknek egész rimkészlete rendelkezésére áll és az asszananciát oly biztossággal alkalmazza, hogy a tiszta rím hatását kelti.