Református nőnevelő intézet, Pápa, 1924

ban úgy a főiskola felvirágoztatása, annak új épülete létesülte körül, mint a nőnevelő-intézet alapítása és kifejlesztése körül hervadhatatlan érdemeket szerzett. A dolgozni akarás és a dolgozni tudás hőse volt ő, akit a kora regg már Íróasztalánál talált s akit a késő éj munkából látott nyugovóra térni. Főjegyzői tisztében megbecsülhetetlen munkatársa volt a nagy Antal Gábor püspöknek. Kötetekre menő hatalmas jegyzőkönyvek hü képét nyújtják főjegyzői munkássága nagy terjedelmének és sokoldalúságának. Püspöknek a háború kitörésének esztendejében választották meg. Mikor eltávozott közülünk, nem dörögtek már az ágyuk, de bajaink — nemzeti tragédiánk következményekép — oly súlyosan nehezedtek reánk, mintha még akkor is háború lett volna. A háborús időszak püspökének nem állott módjában az alkotások munkáját folytatni, reá a megalkotottak fenntartását és hűséges megőrzését bizta a gondviselés. És hogy ezt a missziót a legsúlyosabb időkben, a harcok fergetegében, forradalmak pusztításai és emésztő gazdasági válságok közepette elszántan, férfiasan és bölcsen betöltötte, azzal épp oly maradandó emléket állított magának, mint boldogabb elődei, kiknek a béke áldott korában módjuk és alkalmuk volt újat is teremteni. Mindjárt a háború kezdetén elhárította azt a veszedelmet, mely intézetünkre végzetes lehetett volna. Megakadályozta, hogy ezt az intézetet használják fel kórházi célra, melyben a tanulóknak fele mindig internátusi bentlakó növendék volt, akiknek elmaradása elsorvasztotta volna az egészet. Hazafias lelke természetesen gondoskodott róla, hogy a kórháznak mindazonáltal kerületi intézet nyissa meg kapuit, míg a mi intézetünk az állami polgári leányiskolát fogadta be hat évre falai közé. Mennyi gondja volt, mennyi küzdelmet kellett azután folytatnia a mindig rosszabbá váló viszonyok között intézetünk és a testvérintézet gazdasági