Református nőnevelő intézet, Pápa, 1923

- 7 akitől örökül kaptuk e földet, melyet Árpád acéla újra birtokunkká tett. Jöttek a középkor Mária-himnuszai, miket a külföldről idehívott papok plántálnak át hozzánk, melyek magasztalt tárgya azonban magyar földre jutva kilép az egész világon uralkodó trónusából, hogy körünkben nemzeti eszménnyé, „törökök megnyomorejtójá"-vá, Magyarország patrónájává alakuljon át. Jött a hitvitázók kora, harc az evangélium szerinti tiszta hitért, melynek közepette a dogmák fegyvercsörgéséből kizúg a nemzeti szablya suhogása: vészt, pusztulást, Mohácsot zúdított reánk Isten, mert elfordultunk tőle, vétekbe sülyedtünk! És következik egyetlen keresztyén époszunk, melynek — ellentétben olasz mintája tisztán vallásos célzatával — nemzeti jelentősége mindenekfelett való. A haza megváltásáról, a magyar haza boldogságáról van benne szó Zrinyi önkéntes, áldozatos halála által. Majd a felújulás korában. Bessenyeit hozza elébünk, aki a francia dráma szerkezeti szabályait, jellemfestő módját, beszédstíljét, versformáját, mindent átvesz, de tárgyért, mint ahogy a híven követett mintáknál látta,» nem megy egzotikus országok tájaira, hanem megmarad hazája határain belül és hősei idegen fejedelmi személyek helyett Attila és Buda és Hunyadi László. És minél közelebb érünk ahhoz a korhoz, melyben a mi költészetünk nagyjai éltek és működtek, annál több lesz a példák száma, míg legkimagaslóbb lángelméink teljes világirodalmi ismeretekkel felfegyverkezve minden idegen hatást befogadni, beolvasztani és szinte felismerhetlenül nemzetivé átalakítani képesek, de már a „petimus damusque vicissim" elvének alapján, inert ma már külön irodalom kutathatná, gyüjthetné azokat a hatásokat, miket a mi költőink gyakoroltak más, nem is éppen jelentéktelen népek költőire. Halhatatlanok birája az idő. Amikor arról akarok szólani, ami Beöthy Zsolt életének legdúsabb tartalmát tette s gyönge szavammal meg akarom állapítani az ő irodalomtörténetírói értékét és jelentőségét, nem szabad hinnem, hogy ítéletemet változatlanul és fenntartás nélkül igazolni fogja a jövő. De mint ahogy ő poétikájában tanította, hogy a költészetnek vannak változó és állandó törvényei, vannak müvek, melyek csupán koruknak tetszettek, mert hódoltak az akkori divatnak, mert alkalmazkodtak a mindenkori izlés múló szeszélyeihez, de ócskaságokká, unott szürkeségekké váltak és eltűntek, mihelyt más kor, más izlés következett, mert nem volt meg bennök valami, ami változatlanul megmarad, mint az álló csillag, mely eltávolíthatlanul ragyog az éji ég boltozatján, s vannak ismét más alkotások, miket ha suhanó szárnyával érintette is őket koruk szelleme, ha történeti patinájukat megőrizték is, az örökszép — tértől, időtől függetlenül — gyémántsugarakkal kiragyog belőlük, ép így a tudomány terén is, ami igaz, az igaznak kell, hogy megmaradjon más korszak más nevelésű, más felfogású embereinek Ítélőszéke előtt is. És Beöthy irodalomtörténetirói munkálkodásának becsét éppen az igazság megismerésére való törekvés és a megismert igazsághoz való ragaszkodás adja meg első-