Református nőnevelő intézet, Pápa, 1917

I. Tompa, a nemzeti költő

hogy méltatásunk különleges tárgyává Tompa költői pályájának éppen nemzeti hivatását tegyük. Életrajzának néhány vonása elegendő lesz költői pályája nemzeti jellegének megalapozásához. Szegény volt, sárospataki diák lett, kálvinista papként élt és halt. Szegénység a magyar költők szinte hagyományos privilégiuma. Még jó, ha a szegénység csak a létfenntartás első küzdelmeiben kiséri őket és csupán az érvényesülés első idejében fogyasztja hasztalanul nagyobb célra rendelt testi és lelki erejüket. Még jó, ha nem a nyomor szenvedései viszik őket korai sirba, mielőtt tehetségük teljessége kibontakozott volna. Tompának, a csizmadia fiának, a földműves unokájának nem szólva az Igriciben töltött évekről, mikor a zsenge gyermekkor ártatlan örömei közben nem is tudta talán, hogy mi az: szegénység, mi az: gazdagság, egész életén át elválhatlan kísérője volt a megélhetésért való gond. A pataki kollégium, a talentumosabb diákoknak kijáró rendes segítségekkel, számára is biztosította ugyan az ismeretszerzés szűkös anyagi feltételeit, de azért szegény volt ő ifjú korában s ez maradt utolsó napjaiig, miket gyötrő aggodalmak között tett mind nehezebben elviselhetőkké az az aggodalom, hogy nem kell-e életének szerető osztályos társát nyomorban visszahagynia? Ám a szegénység, a magyar földműves-sarjak insége oly tulajdonságokat nevelt keblében, melyek a költőnek ösztönt, tápot, anyagot, ihletet adtak. A magyar történelem egyik gyönyörű jelensége, hogy a földműves-jobbágy, kinek nem volt semmi tulajdon java, még az a darab rög sem, melyből síri ágyát megvetették, erősebben, szenvedélyesebben ragaszkodott e földhöz, mely mégis csak ápolta, eltartotta, mint az a nagy úr, aki sok ezer holdnyi birtokának jövedelmét idegenben tékozolta el. Tompa is mondhatlan szeretettel csüggött e földön, melynek rengeteg területéből egy talpalatnyi sem volt az övé. Azaz mégis : ha a „szent természet, dajkálkodó anyja" kebelére siethetett, akkor úgy érezte, hogy ott minden, minden az övé, aki a puszták végtelenjén, az erdők mélyében, a lankás réteken, a nádas rejtekében meg tudta találni azt, ami annyi másnak titok maradt: a szépet, a költőit. Lénye felolvad a természet csodálatában, minden fa, minden virág beszélni tud vele, a természeti jelenségek változatos sora érzések egész skáláját zendíti meg lelkében. Tompa szegény volt. S mert érezte a szegénység minden