Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

Dr. Antal Gábor emlékezete - Emlékbeszéd. Irta dr. Kőrös Endre

— 9 — állásának tekintélye, de mindig a belső tartalom ad döntő súlyt. Mi őt csak püspöki irodájában láthattuk, hol három-négy segéderővel dolgozik szinte pihenés nélkül az egész napon át. És mikor éj borul a városra, mikor napi munkájokat bevégezve már édesen pihennek a többi emberek, ő még mindig ott görnyed Íróasztala előtt és fáradhatatlanul rójja a betűket egymás után, készülve egy-egy beszédre, amit talán a Protestáns Irodalmi Társaság tudományos testületében, avagy talán egy végvidéken levő egyház templomavatásán fog elmondani. A végvidék! Ő még túlment a végvidéken is. Túl a Dráván a szlávság óceánja apró magyar szigeteket fenyegetett elöntéssel. És ő megjelent e szigeteken. Bátor szavára, a magyar állam segítségül hívásával védőgátak emelkedtek a fenyegető ár ellen a szigeteken. Egy-egy új csillagos torony volt a védőgát, csillagos torony, melynek harangjai kálvinistákat, magyar kálvinistákat hivtak imára, imára Istenükért, hitükért, magyar hazájukért! Amit Antal Gábor a szlavóniai magyar egyházakért tett, azért bizonyára hálás lesz a magyar kultúrtörténet. De hálás lesz azokért a beszédekért is, amik ajakáról a magyar országgyűlés főrendiházában elhangzottak. Nagy tudása, éles logikája itt is imponáló súlyt adott szavának. Azok a szónoklatai pedig, melyeket a régi, Deák Ferenc szellemének megfelelő szabadelvüség érdekében tartott, nem egyszer országos visszhangot kelteitek. Az egész országra kihatott az a tevékenysége is, amelyet 1908 óta, mint rangban legidősebb püspök az egyetemes református egyház élén kifejtett. Mikor ugyancsak 1908-ban Kálvin János születésének 400-dik évfordulója alkalmából zarándok magyarok százait vezette Genfbe, a Kálvin városába, ott a magyar református egyházat a bámuló külföld előtt oly tiszteletet gerjesztő módon képviselte, hogy ezáltal egész magyar hazánk tekintélyét a nyugati nagy nemzetek szemében lényegesen emelte. Mintha általa és benne visszanyerte volna a magyar név régi fényességét. . . Nincs még egy esztendeje ünnepeltünk és ma gyászolunk. Gyászoljuk a magyar kálvini egyház vezérét, gyászoljuk a magyar nemzet nagy fiát s gyászoljuk közelebbről e mi iskolánk első elöljáróját, atyai jóbarátját. Hogy mi volt az ő felfogása iskolánk rendeltetéséről, azt saját ihletett ajakáról hallottuk akkor, midőn ünnepi felmagasztosultság érzésével utoljára szólott hozzánk. Még ma is érezzük a megindultságot, ami akkor fogott el bennünket,