Református nőnevelő intézet, Pápa, 1913

Dr. Antal Gábor emlékezete - Emlékbeszéd. Irta dr. Kőrös Endre

— 7 — vont tárgyakat olyan közvetlenséggel tudta előadni, hogy lehetetlen volt nem figyelni s tanítását annyi életből vett, közérdekű példával tudta megvilágosítani, hogy lehetetlen nem volt érdeklődni". Lélek, a szeretet lelke sugárzott ki tanításából. Komoly volt s amellett nyájas, szigorú, de azért elnéző. Derűs harmónia jellemezte tanári lényét s e harmónia átszállt tanítványaira is, kik belsőséges érzéssel ragaszkodtak tanárjukhoz, mert részéről mindnyájan s mindig csak jót tapasztaltak. De a tanári munkakör az évek folyamán hatalmas sugárban kibővült. Az egyházi és világi közéletnek is szüksége volt az olyan igazi lélekszerinti tanári munkára, aminőt Antal Gábor a maga katedráján kifejtett. És jöttek gyors egymásutánban a nagy és fontos megbízatások, melyeknek ő szives örömmel és sohasem lankadó buzgalommal tett eleget. Ahol a város és a vármegye ügyeit intézték, ott megszokták figyelni az ő szavára, ha a nagyközönség müveléséről volt szó, elsőnek állt a kulturális munkába, ott volt a pápai sajtó megteremtőinek sorában, és a nőegyletben, mely a szegények gyámolításának krisztusi munkáját végzi, mintaszerű hűséggel viselte évek hosszú során át a titkári tisztséget. A főiskolának is, melynek tanára volt, nemcsak tisztán tanári működésével szolgált. Abban az időben az állam még nem támogatta oly mértékben a protestáns iskolákat, mint ahogy azt nemzeti missziójuk méltán megköveteli. A maguk erejére utalva kellett felvenniök a versenyt a többi, jobban dotált intézetekkel. Hogy ehhez meg legyen a pápai főiskolának a maga anyagi ereje, azon munkálkodni egyet jelentett számára a hála édes kötelességének lerovásával, amivel annak az intézetnek tartozott, melynek saját kiképeztetését is köszönhette. A tevékenység új mezeje nyílott meg számára az 1888-ik esztendőben, mikor az ácsi népes gyülekezet lelkészévé választotta meg. A tanári katedra helyett templomi szószékbe lépni, tudományszomjas ifjak helyett a falusi nép lelki javát irányítani, számára nem jelentett ugyan különösebb változást. Istenfélő pap volt ő tanári katedráján is és a szeretet lelkével oktatott tovább a templomi szószékben. Hogy gyülekezete iskoláira különösebb figyelmet fordított, új tanítói állásokat szerveztetett, új iskolaépületet emeltetett, az a tanár-pap abbeli erős meggyőződésének volt természetes következménye, hogy mint a múltban, úgy a jelenben is az iskolák legnagyobb erősségei református anya-