Református nőnevelő intézet, Pápa, 1912
Kettős örömünnepünk
-Sídére érdemlegesen válaszolhassak és tiszteletteljes válaszom világos, érthető és felfogható legyen, rövid visszapillantást kell tennem gyermekkorom azon idejére, amidőn falusi iskola-tanítóm engemet, mint apa és anya nélküli árvát, a pápai, akkor kollégiumnak nevezett főiskolába felhozott és a gimnázium IV. osztályába tanulónak beíratott. Gyenge, beteges gyermek, szülők nélküli árva voltam, magasabb társadalmi állású rokonaim nem sokat gondoltak velem; de a pápai főiskola: ez az „alma mater" kebelére ölelt, apámmá, anyámmá lett nekem; gondozott, táplált, tanárai által felnevelt és kiképzett engemet és hogy az emberi társadalomnak talán hasznos tagja lettem, hogy ember lett belőlem, ezt egyedül neki, az „alma mater"-nek és ennek akkori tanárainak köszönhetem és másnak senkinek. A gyermekek szüleik iránt hálával, szeretettel tartoznak a velők közölt sok jótéteményért és nagyon helyesen mondják: nem hordoz a föld nagyobb terhet, mint a háládatlant. Én nem tudtam, de nem is akartam ilyen föld terhe, hálátlan gyermeke lenni annak az alma maternek, melynek oly sok jótéteményében részesültem, hogy azt soha eléggé meghálálni nem tudom. Ezért mindaz, amit a főiskola s ennek tanárai érdekében, mint hosszú ideig kerületi számvevő s majd főiskolai gondnok tettem, csak csekély és gyenge szolgálati viszonzása volt azon nagy jótéteménynek, melyben a pápai főiskola engemet részesített; és nem egészen teljes visszafizetése az alma mater s ennek tanárai iránti tartozásaimnak. Különben is, ha valami jót szolgálataimban tettem, azt nem magam, hanem világi főiskolai gondnoktársaim és a főiskolai igazgató-tanács, valamint a mélyen tisztelt tanári karok segélyével és közreműködésével tettem. És hogy főiskolánk most az elsők között és a fejlődöttségnek magasabb színvonalán áll: azt az Isten segedelme mellett mindnyájunk buzgó és lelkiismeretes közreműködésének, kötelességeink híven teljesítésének lehet és kell tulajdonítani. Mély tisztelettel és hálával köszönöm meg ezen ünnepélyes alkalomból hozzám intézett szives üdvözlésüket. Isten lelki-testi minden áldását kívánom főiskolai gondnok úrra, főiskolánkra és ennek mélyen tisztelt tanári testületeire. Az esperesi s lelkészi kar nevében Nagy Lajos, hivatalára nézve az ünnepelt után legidősebb esperes, a kartársi szeretet őszinte hangján a következő szép szavakban üdvözölte az ünnepeltet:
