Református nőnevelő intézet, Pápa, 1910
A tanítói munka
gyakorlati továbbképzés abban a munkanemben, melyet a látogatók űznek. Nemcsak férfiak, nők számára is vannak ilyen tanfolyamok s nemcsak városokban, falvakban is. — Angliában is nagy figyelemben részesül az elemi iskolai továbbképzés ügye, Németországban szintén folytonos gondozás és állandó szervezés tárgya. A felnőttek vagy felserdültek számára rendezett tanfolyamoknak kétségtelenül nagy hasznuk van, mert módot és alkalmat nyújtanak arra, hogy a rendszeres, a nappalhoz kötött iskolázáson kivül is, a bármily körülmény miatt félbenmaradt, megakadt értelmi kiképzést részint a betöltött munkával vonatkozásban, részint általános és nemzeti szempontok szerint folytatni, kiegészíteni, tökéletesíteni lehessen. — Nálunk is főleg a fővárosban, de az ország nagyobb vidéki kultúrközéppontjaiban is egyesületek és egyes tudományos testületek végzik a továbbképzés munkáját, de a tanulatlanság kárainak elhárítására irányuló munkásság még nem elég élénk; maguk a munkások sem tömörülnek kellőképen e tekintetben; a kisebb helyekre, falukra, a tulajdonképeni nemzetalkotó népre pedig ez a munkásság még alig terjed ki. Jórészt a tanítóság feladata, hogy mint a néppel hivatásánál fogva szorosabb összeköttetésben álló testület a nemesebb ösztönök felkeltésével meggyőzze a népet a továbbképzés haszna és kivihetőségének egyszerűsége felől. Csak akarni kell, s a községek csekély anyagi hozzájárulással maguk is sokat tehetnek, de természetesen kivánatos és szükséges is, hogy ezen tanfolyamoknak a már fejlett rendszerek tanulmányozása alapján, különleges viszonyaink figyelembe vételével az egész országra kiterjedő, egységes szervezetük legyen, amely célszerű szervezkedés alapjaként az állam anyagi támogatását s a törvényhozás szabályozó, gondozó befolyását nem nélkülözhetik. Hasznos népnevelő munkát végez a tanító még a társadalmi érintkezés különféle ágai útján is. Városokban, hol a néppel közösségbe lépő kulturális tényezők száma nagyobb, kisebb a szerepköre ; faluhelyen azonban a nép nemesebb élvezeteinek megteremtése, sőt ezeknek megszerettetése legnagyobb részt tőle várható. Olvasókörök szervezése, énekegyletek s a valláserkölcsi szellem hathatós táplálói gyanánt vallásos jellegű esték rendezése a tanító tevékeny részvételét s irányító munkásságát nem nélkülözhetik. Az iskolai élet útján is ő ismerheti legjobban a nép szellemi