Református nőnevelő intézet, Pápa, 1909

Magyar nőknek — a szász nőkről

— 10 — összegyűjtött és kinyomtatott gyüjteményök van, melyet eredeti szásznak tartanak. Csaknem minden úri nő féltő gonddal őrzi nemzeti diszöltönyét, melyben nagyobb ünnepségeken megjelenik; ha pedig a falu lányai csak kis mértékben próbálnak valamit elhagyni a régi viseletből, a papné tekintélyének egész súlyával igyekszik őket visszatérítni. Valóban felejthetetlenül szép látvány volt előttem is, mikor napfényes májusi ünnepnapon egy kis falucska csinos templomában az egész lakosságot festői viseletben láttam egybegyűlni. Hogy polgári körben is mennyire tisztelik az ősrégi öltözködést, arra jellemző példa gyanánt hallottam a következő kis esetet: Egy szász nő fia Bécsbe került, ott úgy felvitte Isten dolgát, hogy fogatot tarthatott. Kocsisának szeretett volna valami eredeti uniformist, hazairt tehát anyjának, hogy csináltasson egy diszöltönyt, amilyet a régi polgárok hordtak. Az idős nő felháborodással felelte: „Die Tracht ist uns heilig", (a nemzeti viselet nekünk szent) s nem engedte, hogy azt kocsis hordja. A szász nyelvhez szintén annyira ragaszkodnak, bár messze van az irodalmitól, hogy magok közt legtöbbször a legműveltebbek is szászul beszélnek. A szász népköltészet termékeit régen összegyűjtötték; most készül nagy szótáruk s ennek összeállításában is jelentékeny részt vesz egy kiváló nő. Ha a magunk hazafias érzését vizsgálom, szintén nem szabad kifakadnom, hiszen a magyar történelem sok kiváló nőről szól, kiknek példája ma is gyújt és ragad, különösen a fiatal lelkekben. Azonban amint Oláh Gábor szellemesen megjegyzi, hogy mai napság sok pap csak vasárnapihitü, épígy mondhatjuk, hogy a legtöbb nő csak hazafias ünnepekben, rendkívüli esetekben veszi elő nemzeti érzését s eszébe sem jut, vagy ha hallotta is, elfelejti, hogy a szürke hétköznapokon s folytonos apró-cseprő dolga közt is csaknem mindig alkalmazhatná tettekben megnyilatkozó hazafiságát. Tudjuk pl., hogy legfontosabb kötelességünk volna a hazai ipar pártolása, de ha magyar árut kérünk egyszer s lemosolyog a kereskedő, mint az öt-évvel ezelőtti múltban élőket, mindjárt elmegy kedvünk az ilyen vásárlástól; vagy ha mi meg lenézzük a kereskedő kicsinyes gondolkozását s más helyeken vásárolva mégis csak körülvesszük magunkat hazai árukkal, elég egy jó ismerős megjegyzése : milyen magyar és azonnal szinte restelkedve rejtjük