Református nőnevelő intézet, Pápa, 1909

Magyar nőknek — a szász nőkről

— 9 — jelentek száma a mi vidéki városainkban megszokott nőegyesületi gyűlések látogatottságához viszonyítva (lehettünk 60-an legalább), azonban az előadó fellépvén a pódiumra kijelenté, hogy tekintve az egybegyűltek csekély számát, nem tartja meg felolvasását; kárpótlásul rögtönözve egy újonnan megjelent könyvet ismertetett. Ami az egyesületi életet illeti, abban különösen újabban nálunk sincs hiány, csakhogy ezekben sem tudunk igazán egyesülni; kevéssé alkalmazkodó képességünk igen gyakran előtör és a személyes, sértettnek vélt hiúság, továbbá a fegyelmezettség hiánya megakasztja a legszebb tervek kivitelét. Fő baj pedig az, hogy sok az egyesület, de tulajdonképen mindenik kicsiny. Ugyancsak Sebestyénné panaszkodik fentemlített művében, hogy „még a 84 egyesületet magában foglaló Magyar Nőegyesületek Szövetségének közgyűlésén is csak csekély számú érdeklődő asszony van jelen, így indítványaink gyakran csak a pusztán elhangzott szó erejével hatnak". (Milyen nagyszerű dolgokat vihetnénk például itt Pápán is végbe, hacsak a három, felekezet szerint megoszlott leányegyesület eggyé tömörülne ! Külön is igen tiszteletet érdemel valamennyi dolga, olyan élénkség van bennök, de együtt meg igen csodás lehetne az eredmény, azonban a megvalósulását e tervnek hinni is merész.) Az a bizalmas, kedélyes, állandó összejövetel pedig, amit a német „Kränzchen" néven említ, annyira nincs meg nálunk, hogy fogalom hiányában még megnevezni sem tudjuk. Vannak ugyan nálunk is családi, baráti, női összejövetelek, de az ilyen érintkezések középpontja rendesen a pompás ozsonna, amely annyi költséggel, fáradsággal jár, hogy egyrészt mindinkább kevesbíti az összejöveteleket, másrészt leköti legtöbb idejét és figyelmét a jelenvoltaknak, akik azonkívül aztán már legtöbbször csak egy kis emberszólásra érnek reá. A szász nők egyesülésre való hajlandóságánál és szorgalmánál még nagyobbnak mondható nemzetiségükhöz való ragaszkodásuk. A legkisebb díszítő tárgytól legnagyobb kincsükig, a nyelvig, féltő gonddal őriznek különösen a nők mindent, ami őket szász voltukra emlékezteti. Alig van lakás, hol az ebédlő falait ne tarkítnák régi cserépkancsók és cintányérok, melyeket hajdan nagyobb összejöveteleknél használtak. Sok kézimunkát készítnek piros-kék, az ő kiválasztott színükkel. Keresztöltéses mintákból rendszeresen