Református nőnevelő intézet, Pápa, 1901

I. Felavató- és ünnepi beszédek

Elhagyatott árva volt nevelésügyünk egyik igen fontos ága: a felsőbb leánynevelés. Nem azért volt árva, mintha mi nem éreztük volna és nem tudtuk volna úgy felfogni ennek nagy jelentőségét, mint mások, kik nálunk sokkal szerencsésebb helyzetben voltak, ugy, hogy egyik intézetüket a másik után állították fel nagy számmal. Ah, mi is vágytunk utána ! De minket tétlenségre kárhoztatott az anyagi erő hiánya. A szegénység nyomorultjai voltunk. Ez nyűgözte le jó szándékainkat; ez vetett korlátot akaratunk elé. Többször is megpróbáltuk, hogy erőt vegyünk rajta; de nem sikerült. Tizenhárom éve már, hogy elhangzott a lelkes szó legjobb erőinknek ily czélból való tömörítésére. Tizenegy éve, hogy megindult a gyűjtés leánynevelő-intézet létesítésére, László József vezetése alatt. Meghagyatott a lévitáknak: „menjetek el Juda városaira és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt. Hamar eljárjatok e dologban.* (II. Krón. XXIV: 5.) Ámde gyengébbnek bizonyultunk, mint gondolánk. A léviták nem sietének. A buzgó Nehemiás nyomában, ki lelkes szóval, példás bőkezűséggel indította meg a nagy művet, nem támadt hősi áldozatra kész sereg. Egy év leforgása alatt valamennyien se hoztunk akkora áldozatot, mint a lelkes vezér amekkorát hozott első lépésekor. így aztán nem valósulhatott meg az az édes remény, hogy „az iskola az 1891—92. iskolai év elejére már megnyitható lesz." És bizony később se tudtunk „nagy summa pénzt gyűjteni." (II. Krón. XXIV: 11.) A szent ügy nem halt ugyan meg, de egy időre elaludt. Ál ma fölött azonban hűséges gonddal őrködtek többen is a hivatottak közül, de főleg egy nemes lélek. Majd elkezdték ébresztgetni. Felébredett: de csak árva maradt még. Jóakaró emberek biztatgatták : ne félj szegény kis árva, jó az Isten gondot visel . . . Es O gondot viselt. Támasztott férfit, aki édes gyermekévé fogadta s egy hosszú életen át példás takarékossággal gyűjtött szép vagyonának örökösévé tette. Mondjam-e, ki volt e nagylelkű férfi ? László József. Őseinktől örökölt vagyonunkat mérsékelt takarékossággal folyton gyarapítani, hogy megszaporodva hagyhassuk gyermeinkre, vagy legalább közeli vérrokonainkra: ez is szép, dicséretre méltó dolog. De Istenem, minő felséges czél az: gyűjtögetni szorgalmas munkássággal, okos takarékossággal, gyűjtögetni évtizedeken át nem gyermekeinknek, hanem a közügy szent oltárára! . .. Aggságos gonddal folyton azon lenni, hogy gyermekeink a jó nevelés minden