Református nőnevelő intézet, Pápa, 1901

I. Felavató- és ünnepi beszédek

— 19 már elájult s iszonyatosan vérzett, vad kegyetlenséggel a lelkészlak udvarán végre is hajtatta. Azután a sebeiben kínlódó s az élettől megválni látszó lelkészt előbb Győrbe, majd Pozsonyba hurczoltatta, hol a kórházzá alakított primási palotába dobták be, hogy a katona-orvos, a szemlét tartó főorvos saját kifejezése szerint, a „hallatlan brutalitás" következményeit gyógyítsa meg. A sebeiben fetrengő s halálához közel levő lelkész irt levelet a kocsi ref. egyház gondnokához, melyet két főokból látok szükségesnek eredetiben felmutatni és felolvasni. Első indokból azért, mert az tartalma s a benne nyilvánított akarat szerint ugy tekintendő, mint László József legelső végrendelete. Ha tehát a legutolsót már ismerjük: ismerjük meg a legelsőt is, mely 1849 augusztus 23-án Pozsonyban Íratott. A levél s illetve végrendelet a következő: Pozsony, Augusztus 23. 1849. Kedves Gondnok Ur! Terhes fogságomnak második hónapja közelit végéhez. Nem volt ugyan oly nap, melyen azon gyülekezetre meg ne emlékeztem volna, melynek kebelében életem legkedvesebb éveit éltem le: mindazáltal most különösen, midőn néhány napok múlva a primási ispotályból, hol már öt hét óta fekszem a kegyetlen verés következtében — visszatérendek a vizi kaszárnyába, mint fogságom elébbi helyére, hogy ott várjam azon Ítéletet, mely nékem szabadságot, vagy fogságot, vagy talán halált eredményez; hogy végszó nélkül ne hagyjam el nyájamat, röviden — mint fogolynak lehet — idejegyzem gondolatimnak, érzelmeimnek némelyikét. O, vajha ne lenne oly irigy kéz, mely ezen sorokat czélrajuthatásoktól visszatartóztatná ! Feltévén elsőben is azon esetet, hogy t. i. eddigi szenvedéseimmel még nem volna kimerítve sorsom keserű pohara és vagy halált, vagy hosszú börtönt fog mondani fejemre azon ítélőszék, mely — mint másoktól értem — nem ismervén s tekintetbe nem vévén a polgári élet körülményeit, hidegen utasít vissza minden mentő okokat, sőt azokat ki sem hallgatja: azon esetre nézve jelen soraimban foglalt szavamat ugy tekintsék azok, kiket sorsom érdekel, — ugy tekintse az egész szeretett gyülekezet, mint az én végszavaimat. 2*