Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1923
36 Ifjúsági könyvtárunk első könyvállománya az 1900 -1901. iskolai évben megszerzett Verne G-y. munkáinak 50 kötete volt, mely óvről-évre gyarapodván 1912-ben 663 kötetre szaporodott. Ezen örvendetes gyarapodás azonban a háborús években úgyszólván teljesen megszakadt, a meglevő könyvek pedig részben a javítások elmaradása, részben a hibás állapotban való több évi további használat miatt nagyrészt kopottá, sőt használhatatlanokká váltak. Emlitett okokhoz még lényegesen hozzájárult, hogy mikor az iskolát hadikórház céljaira lefoglalták, a beteg katonák és hozzájuthattak könyveinkhez, melyek talán néhány órára feledtettek velük szenvedéseiket és a harctér borzalmait, de természetesen ez is könyvállományunk további rongálódására vezetett. A háború utáni évek gazdasági nehézségei nem engedték, hogy könyveink 19.2-ben történt, részben való kijavíttatásán és köttetésén kivül akár azok teljes jókarba helyezésére, akár gyarapítására gondolhattunk volna. Emlitett okokból sem a hitközségtől, sem iskoláuk barátaitól nem kívánhattuk a kiadósabb gyarapítás céljaira szükséges összegek rendelkezésünkre bocsátását. E tekintetben reményünk, hogy az intézet ezen, úgyszólván egyik életbevágó ügye megértésre fog találni és rövidesen kedvező megoldáshoz fog jutni. Pollák Lajos. az ifj. kt. 5re. A polgári iskolák tantervében kezdettől fogva szerep jutott az élet- és egészségtan tanításának is. De csak amolyan mellékes tárgyként tanították. Holott nyilvánvaló, hogy már az elemi oktatásban is meg kellene ismerkednie a gyermekeknek az egészségtan szabályaival. A sok helytelen, legtöbbször babonás szokás az életmódban, a csecsemő-gondozás és betegápolás közben első sorban onnan ered, hogy legtöbben mint valami rejtélyes ismeretlennel állunk szemben az emberi testtel, annak életnyilvánulásaival és betegségeivel. A világháború pusztításai, az utána beállott súlyos életviszonyok, a nemzet természetes szaporodásának csökkenése a születések számának apadásával s a csecsemőhalálozás ijesztő emelkedésével p irancsolólag fordították a figyelmet a helyes életmód, a csecsemő- és gyermekvédelem, a fertőző betegségek ellen való küzdelem tanítása felé,