Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1923
30 (fásokat tartanak, héber szövegű verseket szavalnak és megismerkednek a zsidó irodalom gyöngyeivel. Mindezek a gj’akorlati életbe kimenő polgári iskolai növendékek vallásos érzületére, jellemének acélozására, erkölcsének szilárd alapra helyezésére intenzív befolyást gyakorolnak s mint a visszatérő 10 éves találkozók bizonyítják, céljukat a gyakorlatban el is érik. Az iskola áldásos működésének 25-ik évét a hálás volt tanítványok szeretetétöl övezve ünnepeli és mindnyájunk óhaja, hogy az Ég áldása lengjen az intézeten a következő időkben. Willner Jakab. Tanári könyvtárunk mintegy tükörképe negyedszázada működő iskolánknak, mert annak megtekintésével a szemlélő helyes képet nyer iskolánk munkájáról, törekvéséről és rendeltetési céljáról, kifejlődésének a történéle pedig megegyezik iskolánk történetével Ez a körülmény is igazolja, hogy mennyire elősegíti a jól berendezett könyvtár az eredményes iskolai munkát és hogy mennyire szervesen egybekapcsolódik iskola és könyvtár. Ezidőszerint 1235 kötettel rendelkezünk. Túlnyomórészt a polgáriskolában tanítandó tárgyaknak megfelelő szakkönyvek. Mindegyik komoly, értékes, tudományos munka. A könyvgyűjtemény meglehetősen kerek egész. Dicsérné az összehordókat, tanúskodna azoknak az erősen fejtett áldozatkészségéről akkor is, ha ez a 25 éve működő iskolának valóban a 25 éves gyűjteménye lenne. Azonban az első hét évben még nem volt az iskolának tanári könyvtára, az utolsó hat évben pedig könytári g3'arapodásról alig beszélhetünk. Az első időben u. i. az iskolafenntartó hitközséget teljesen igénybe vette az iskola megalapításával járó nagyobb kiadások teljesítése, az utolsó hat évben pedig, a háború végével beállott viszonyok miatt könyvtárunk számottevően nem gyarapodhatott. Szerencsénkre a közbeeső tizenkét év elég volt arra, hogy az akkori hitközségi vezetők ügyszeretetéből és több, nemes célokra szívesen adakozó, iskolánk sorsát szivükön viselő adakozó jóvoltából, olyan könyvtárra tehettünk szert, amely a kivánalmaknak nagymértékben megfelel. Leghaszuosabb év volt e tekintetben