Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1913

20

művészi énektanításra vonatkozólag egymástól eltérő módszereket ajánlanak.

Mig külföldön mindenütt nagy munka folyik az énektanítás minél általánosabbá tétele és terjesztése végett, mi Magyarországon még ott tartunk, bogy nemcsak a tanítók ezrei, de még azok, akik hivatásszerű foglalkozásul vallják az énekmesterséget, a legtöbb operette-énekes, férfi és nő egyaránt, nem tudja énekszerepét saját erejéből megtanulni, s csak a karmesterek óriási fáradságának köszönhető, ha a színre kerülő darabok művészi színvonalat érnek el. A színházi karmesterek tudnának erről mesélni! Talán nem helyes ezen titkos betegségünkre ilyen nyíltan rámutatnunk, de a baj gyökeres megjavítása csak úgy remélhető, ha elég bátorsággal keressük az orvosságot és a bajt, az illetékes körök előtt őszintén bevalljuk.

A szolmizáló módszer legfontosabb, és ennélfogva legdicsé- rendőbb tulajdonsága az, hogy úgy tömeges tanításnál: tehát az alsóbb és felsőbbfokú iskolákban, valamint egyesek tanításánál, sőt magántanulásnál is kitünően alkalmazható, mert nem terheli meg a tanulókat sokféle bonyolult zeneelméleti szabályokkal, csak a legszükségesebbre szorítkozik és mégis fényes eredményt lehet vele elérni.

A szolmizáló módszer gyakorlati célt szolgál, de könnyen kiegészíthető a szükséges elmélettel is, noha bizonyos, hogy az énekesnél a legfontosabb az, hogy az intervallokat gyorsan és biztosan eltalálja, nem pedig az elmélet, amely csak a zeneszerzőnek nélkülözhetetlen tudománya.

A Néptanítók Lapja múlt évi 50. számában Révfy Géza A modern magyar énektanításról ir, de a sok értékes gondolat mellett nem vall nyíltan szint, melyik módszert tartja alkalmazandónak, csak annyit mond: »modern alapokra kell helyezni a népiskolai énektanítást, népművészetté kell teiini és ez csakis a hangjegy után való énektanítással érhető el.« A követendő módszerről hallgat.

Hack!. N. Lajos, a veszprémmegyei általános tanítóegyesületnek a pápai állami tanítóképző intézetben tartott múlt évi közgyűlésén, igen tanulságos és érdekes előadást tartott az énektanításról. Sokat tanulhatott belőle a hozzáértő, de a követendő abszolút vagy relativ módszerről nem nyilatkozott határozottan.

Kacsóh Pongrácz dr., a nagynevű budapesti zenei szakelőadó, Az elemi iskolai énektanítás pedagógiája cimü kitűnő és mindenre kiterjedő figyelemmel készített két kötetes munkájában