Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1910
- 7 — zium és reáliskola igy sok oda nem való elemtől szabadulna meg, a gyakorlati életpályákon működők pedig nem volnának kénytelenek ifjú éveiket olyan stúdiumokkal tölteni, amelyek magukban véve igen szépek, sőt magasztosak lehetnek, de bizonyos egyénekre nézve olyan energia felhalmozódást jelentenek, mely nem alakul át, hanem bizony az energia megmaradása elvének valóságos kicsúfolásaképen menthetetlenül elvész. III. A következőkben a hétosztályos polgári fiúiskola néhány tárgyának tantervére vonatkozólag teszek megjegyzéseket, ill. javaslatokat, noha ezeknek a javaslatoknak a magja talán nem is vált ki még egészen a burkából. E javaslatoknál szerény nézetem szerint csak az uj polgári fiúiskola célját lehet szem előtt tartani, hagyományról csak annyiban lehet szó, hogy a négy osztályos polgári fiúiskola még mindig létezik, de ezt a hagyományt igen gondos revízió alá kell venni. Igen lényeges szempont továbbá az is, hogy a négy alsó osztályt nem szabad az egész intézmény egy magában is megálló alsó tagozatainak tekinteni : ne legyen a törzs ketté vágva, ne legyenek a részek csak egymásra ragasztva, de legyen ez a törzs egységes, minden lépés a végső cél felé vezessen. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a hétosztályos polgári fiúiskolát nevelő iskolának s nem szakiskolának szánjuk, még pedig olyan nevelő iskolának, mely együtt halad az élettel, a miből az következik, hogy a tantervnek nem szabad megcsontosodott dogmákat tartalmaznia, hanem olyan elveket, melyek együtt fejlődnek az élettel. Ami fölött nyomtalanul elsuhant az élet, annak a tantervben nincsen helye. Véget kell vetni annak a felfogásnak, amelyet sok egyoldalú pedagógus vall s melyet igy kell kifejeznünk, noha az illetők nem fejezik ki ilyen őszintén: a praktikus ismeret szakismeret és igy szakiskolába való. Van az életnek olyan része, melyben csak embert és nem szakembert ismerünk s vájjon ki vonja kétségbe, hogy az életnek ebben a részében is praktikus, de azért mégis minden szakismereten kívül álló ismeretekre van szüksége. Azonban épen ezek a körülmények teszik rendkívül nehézzé az ilyen tantervjavaslatok kialakulását. Nem is biztatom magamat avval, hogy mindig fején