Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1903

— 8 —

elég gyakran egész koszorúkkal halmozzák el őket bámulóik. — Mit érdemelt Deák, aki lángoló haza- szeretettel, bölcseséggé nemesedett tudással és törhetetlen lelkesedéssel közeledett a haza oltára felé? Nem rettentette vissza a jelen kietlensége, nem hagyott fel a reménynyel, bár tudta, hogy minden oldalról sötétség környezi a szerencsétlen nemzetet. () csak haladt tán tori thatlanul ama fényes csillag felé, melyet fénye ellenére is csak olyan szem tudott észrevenni a süni sötétség mögött, mint a minő az övé volt. Az a ragyogó csillag a boldog Magyar- ország gondolata volt.

Ha jól szemügyre veszem Deák Ferenc működését, arra a következtetésre jutok, hogy az ő egész élete annak az útnak a keresésében telt el, mely ehhez a csillaghoz vezet. Latba vetette egész lángelméjét s megközelítette annyira, amennyire az halandó, de gyarlóságtól ment embernek, az ember ideáljának sikerülhet.

A szabadságharc ideje alatt gondolatokba mé- lyedt. Körülötte villám cikázott, fülébe minduntalan keserves jajszó hallatszott. Azután jött Világos, melynél sötétebb pontja nincs e hon történelmének. És Deák még mindig gondolataiba mélyedt. Mikor mindenkinek megállóit az esze, mikor a szenvedés és keserűség örök homályt borított akárhány fényes elmére, mikor a nem közönséges ember elől is eltűnt a reménység utolsó sugara, Deák Ferenc méltón nem jellemezhető lélekjelenléttel azt a fényes csillagot nézte.

Még akkor is örök csodálatunkra volna méltó, ha letévedt volna a biztos alapról. Az a kép, melyet az ő szereplése mutat Világos előtt és Világos után,

I