Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1903

S

zent ünnepre gyűltünk egybe. Egy hatalmas szellem emlékünnepére.

Száz évvel ezelőtt látta meg Deák Ferenc a napvilágot.

Ki volt Deák Ferenc, mit jelent az ő neve, hogy egy egész ország csak rajongva beszél róla, csak rajongva gondol reá? Nem is egy ország, az egész világ. Néhány szóba foglalom össze a feleletet, elmondom a legnagyobbat, amit halandóról mondani lehet s mégis érzem, hogy dicsőségének csak egy részéről szólok. Amíg élt, nemzetének üdve volt, halála óta neve szentelt fogalom.

Forgatom történelmünk lapjait s elgondolkodom. Különös képek vonulnak el előttem, de valami mindegyiken megismétlődik: elborul az Ég, látni sem lehet a sötét felhőktől, a kínos bizonytalanság megdermeszti tagjainkat... . , de egyszerre elvonulnak a felhők s a Nap újra ott ragyog a menny boltozatján.

Volt-e sötétebb a magyar haza égboltja, mint a múlt században? Fojtogatták-e a nemzetet valaha oly kegyetlenül? A tatár hordákról nem szólok. Azok nem is voltak tán emberek. A mohácsi vészről nem beszélek, még a török igát sem említem. Az akkori emberek még a középkor iskolájában nevelkedtek. A XIX. század vérfagyasztó durvasága döbbent meg, mely még akkor is garázdálkodhatott, mikor kevéssel előbb az emberemlékezet óta legnagyobb földrengés alapjaikban rengette meg az előitéletek mogorva erődjeit: a francia forradalom.