Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1903

A nyelvtanítás és a biblia a zsidó iskolában.

A népoktatási intézmények reformja éppen most van napirenden. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöklete alatt tartott első ankéten többek között Antal Gábor, a dunántúli ev. ref. egyházkerület püspöke azt a nyilatkozatot tette, hogy a zsidó népiskolák a legjobbak s hogy ezekben három idegen nyelvet sajátít el a tanuló tisztességesen, nevezetesen a magyar, német és héber nyelvet. Jól eshetett ez az előkelő helyről jövő elismerés mindazoknak, akiknek felekezetűnk tanítás ügyéhez bármiképen közük van. Mert tény az, hogy az izr. iskolák ennek a feladatnak a megvalósitására törekednek s még bizonyosabb, hogy e feladatnak megvalósítása a legkívánatosabb eredmények közé tartoznék.

Szenteljünk néhány pillanatot e kérdés megfontolására. Állítsuk ezt az ügyet a lehető legobjeotivebb megvilágításba.

Az előző évek valamelyikében Értesítőnkben megemlékeztem arról, hogy az 1825. évi országgyűlés után a pápai izr. hitközség a legelsők egyike volt ama hitközségek között, amelyek iskolájuk egyik legfőbb, legszentebb céljául a magyar nyelv lehető legintenzivebb tanítását tűzték ki. Népiskolánkban később országos hirti férfiak fáradoztak ennek a célnak az elérésén és ez a szerény intézmény a magyarosítás terén az idők folyamán olyan hatalmas munkát végzett, hogy ma már —• hála a Gondviselésnek — elmondhatjuk, hogy az iskolánkba kerülő gyermekek valamennyijének a magyar nyelv nemcsak anyanyelve, hanem az az egyetlen nyelv, melyet akkor ismernek. A viszonyok az előbbi időkhöz képest lényegesen megváltoztak: ma már nem a magyarosítás munkáját végzi iskolánk, hanem már a megvetett alapon épit tovább. És ki tagadhatja, ki vonhatja kétségbe, hogy ez a legörvendetesebb állapot?

Senki. De azért korántsem mondhatjuk el, hogy oktatásunk eredményei minden tekintetben a legkielégitőbbek volnának. Nem kötelességmulasztásról van szó, hanem bizonyos eredménytelen-