Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1899

hideg borzalom, mely idegein átreszket. csak igenis mélyen érezteti vele. mily nyomorult a világ* bölcsessége. melynek altató fényét a sirhomály kioltja. Oh e megrázó gondolatnál fájdalomban elszorul a szív és a múlandóság fagyos érzetére akaratlanul is panaszos kifakadás tör elő mélyéből : mi az ember élete ? Kevés ideig feltetsző pára, melyet a lengedező szél játszva oszlat el, rezgő harmatgyöngy, melyet a napsugár tiize enyészetre olvaszt ! Az ész megakad itt. a gondolatok elborulnak a sir éjjelében és az ember egész természetében megborzadva, hallja a suhantok tompa zuhanását, mint a hervadás országából felnyögő rémhangokat, melyek félreérthetetlenül hirdetik, hogy azt, kit eltemettünk, e világra többé visszasírni nem lehet.

A hit szellemétől áthatott kereszténynek azonban nem illik, nem szabad a sír göröngyeinél vesztegelni, ő itt meg nem nyűglődik, neki az enyészet gondolatától visszadöbbenve felriadt leikével túl kell törnie a sír nagy éjjelén, a halál árnyában életet kell keresni s szent sóvárgással kell emelkedni a megmérhetetlen örökkévalóság felé. melynek boldog örömeiről a hit oly magasztos igéket beszél ; a hit és remény szárnyain feljebb kell emelkednie, fel a szerelet Istenéhez, az élet kútfejéhez, kinek szemléletében vég nélkül folytatandja életét a test sárlakából kiröppent lélek. Nedves szemeinket a keresztre kell emelnünk, melynek oltárán a názáreti Jézus érettünk meghalt, hogv nekünk örök életet szerezzen : hisz mindnyájunk vigaszára monda ő : „Én vagyok a feltámadás és az élet. aki én bennem hiszen, ha szintén meghal is. mégis él." Azért a hit szava talán azt